Története legnagyobb sikerének kapujában az USA

2024. június 6. – Szerző: Krikettgalaxis

Komoly esélye nyílt a továbbjutásra a házigazda amerikaiaknak a világbajnokság A csoportjából, miután ma szuperjátszmában le tudták győzni a sokkal esélyesebbnek tartott Pakisztánt. Az ázsiaiaknak most már szinte kötelező lesz legyőzniük Indiát.

A Kapitólium, a washingtoni törvényhozás székhelye (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Kevesebb mint két hete tettük fel a kérdést, akkor még nem 100%-os komolysággal, hogy vajon elkezdhet-e rettegni az amerikaiaktól India és Pakisztán is? Akkor azért emelkedett létjogosultságra ez a kérdés, mert az USA egy teljes jogú ICC-tagország, Banglades válogatottját múlta felül egy felkészülési sorozatban – de akkor még nem tudtuk, vajon a világbajnokságot hogyan kezdik majd. Nos, Kanada ellen azt is győzelemmel kezdték, így biztos, hogy nagy önbizalommal érkeztek meg történetük eddigi legnehezebb mérkőzése elé. Ellenfelük, Pakisztán azonban régóta formán kívül volt. Nem elég, hogy otthon a szövetségnél folyamatos volt a bizonytalanság, még a válogatott új edzőjét is csak az elmúlt hetekben sikerült megtalálni – a játékosok ettől függetlenül sem villogtak különösképpen: nem csak Angliától kaptak ki többször a felkészülés alatt, de egyszer még Írországtól is.

Tovább sújtotta Pakisztánt, hogy Imád Vaszím, akit visszavonulása után csak azért hívtak vissza a válogatottba, hogy itt lehessen a vébén, megsérült – bár ma amúgy is inkább a gyors dobókra fektették a hangsúlyt, akikből négy is bekerült a csapatba. Az amerikaiak egyet változtattak múltkori összeállításukon: most Nosthush Kenjige kapott lehetőséget Shadley van Schalkwyk helyett.

Mindkét kapitány elmondta, hogy dobással szeretett volna kezdeni, sőt, Monank Patel, az amerikai kapitány, aki ezt tényleg meg is tehette, mivel megnyerte a pénzfeldobást, azt is hozzátette, hogy azért, mert ezen a pályán könnyebbnek tűnik a kergetés. A stadiont egyébként elég szépen megtöltötték a szurkolók, de arról ellentmondó információk érkeztek, hogy melyik válogatott támogatói lehettek többen.

Pakisztán többször is kísérletezett már más nyitó ütősökkel, de mindig be kellett látniuk: a Mohammad Rizván–Bábar Ázam kettősnél nem találnak jobbat. Ma is ők kezdtek, és Rizván már az első játszmában beütött egy hatost is, de a katona Steven Taylor szenzációs egykezes elkapásának köszönhetően a második játszmában már búcsúzni is kényszerült. Könnyebb dolga volt az elkapással Nitish Kumarnak a 3. játszmában, amikor Uszmán Hán magasra felütött labdáját kellett betakarítania, és Taylor újabb esélye az 5. játszmában sem volt már neki akkora kihívás, mint az első: ekkor Fáhar Zamán rontott el egy kanálkísérletet, és egyenesen a mezőnyjátékoshoz ütötte a labdát. Mindeközben a dobók elég takarékosak is voltak, így az erőfölény vége 30/3 lett, sőt, mivel utána 3 további játszma is eltelt határ nélkül, 9 játszma után 46/3 volt az állás. Bábar Ázam és Sádáb Hán azonban ezt már nem hagyhatta szó nélkül. Előbb Hán ütött két hatost egymás után, aztán végre a 10. játszma legvégén (!) megszületett Ázam első (!) határja is. Amikor aztán már úgy nézett ki, helyreáll a világ rendje, és 12 játszma elteltével Pakisztánnak már 93 pontja volt, Kenjige gyorsan kiejtette Sádáb Hánt és az újként bejövő Ázam Hánt is, végül pedig Bábar Ázam is kiesett a 16. játszmában, mielőtt elérhette volna az 50-et – ám időközben így is egy kis történelmet írt: 4067 futásával átvette ugyanis a vezetést az NH20-as formátum világszintű ütősranglistáján, megelőzve Virát Kohlít. A végén Sahín Sáh Afrídí hozott még 23 nagyon hasznos futást a konyhára (16 dobásból), így Pakisztán azért csak-csak föl tudott jönni 159-ig, ami, tekintve bombaerős(nek látszó) dobóosztagukat, védhetőnek tűnt.

Ám ez a bombaerő most a gyakorlatban mégsem volt kirobbanó. Csak a 6. játszmában tudták megszerezni az első kaput, amikor az amerikaiak már 36 futást begyűjtöttek, és a következő társulást, amit Monank Patel és a Dél-Afrikából importált Andries Gous alkotott, csak a 14. játszmában tudták megtörni: ekkor viszont már 104 pontjuk volt a sötétkék mezeseknek. Vagyis: a 13. játszma végéig 8,0-s aránnyal játszva a hátralevő 7 játszmában is pont ugyanennyivel kellett ütniük a győzelemhez, 8 kapuval a kezükben: ezt a világ bármely jósló algoritmusa úgy értékelte volna, hogy nagy eséllyel ők nyernek! Ám ahogy közeledett a félidő vége, úgy nőtt a nyomás rajtuk, miközben érezhetően kijött a pakisztáni dobók hatalmas rutinja. A cél ugyan nem került látóhatáron kívül az USA számára, de azért az utolsó játszma előtt még 15 futás hiányzott hozzá. Ekkor viszont Hárisz Rouf két határt is hagyott nekik: így a végén éppen pontegyenlőség alakult ki, jöhetett a szuperjátszma!

Az első szuperjátszmát az eddig legtakarékosabbnak bizonyult Mohammad Ámir dobta Aaron Jones és Harmeet Singh ellen. Annak ellenére, hogy csak egyetlen határ volt ebben a játszmában, és az is csak négyes, mégis 18 futás összejött, mert Ámir rutinja most mégsem lépett működésbe, és a dobó háromszor is széleset dobott. A második játszmát Saurabh Netravalkar dobta, akivel Iftihár Ahmed nézett szembe, majd miután egy szép elkapással őt kiejtették, Sádáb Hán folytatta. Bár itt is volt két szélesnek minősített labda, de itt is csak egy határ esett, a többi dobásból pedig nem jött össze elegendő pont: Pakisztán 5 futással alulmaradt!

Az USA tehát története eddigi legnehezebb ellenfelével találkozva is győzelmet tudott aratni, és a továbbjutás küszöbére került: ha legyőzik még Írországot is, ki tudja, hol állnak majd meg utána? Pakisztánnak viszont Indiát (is) le kellene győznie, mert ha nem, akkor nagyon sok másik eredménynek is kedvezően kellene alakulnia számukra.