Úgy látszik, Kanada ihletet kapott déli szomszédjától
2024. június 7. – Szerző: Krikettgalaxis
Újabb meglepetés a világbajnokságon, és ismét az A csoportban: a mai első meccsen megint egy társult ICC-ország, Kanada győzött le egy teljes jogút, Írországot. Talán az USA tegnapi nagy sikere adott nekik ösztönzést és lelkierőt.
Kanada talán leghíresebb városa, Torontó (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Mai helyszínünk, az Eisenhower Parkban felépített félmobil stadion napok óta a kritikák kereszttüzében állt. Elég rápillantani az eddigi eredményekre: a két itt rendezett mérkőzésen egyik csapat sem érte el a 100 futást a maga félidejében – de magában a játék képében is megmutatkozott, hogy a talaj nem éppen a legjobb: a labdák teljesen váratlan magasságokba voltak képesek pattanni. Rohit Sarmá például múltkor azért vonult vissza sérülten, mert egy ilyen labda eltalálta, de például Risabh Pant is hasonlóan járt (csak ő nem vonult vissza). Azóta megpróbáltak valamicskét javítani a sávon, de azzal, hogy a külső pálya is túl homokos és emiatt lassú volt, már nem lehetett mit kezdeni ennyi idő alatt.
A két most összecsapó együttes egy-egy vereséggel kezdte a tornát, de míg Kanada jól kezdett az Egyesült Államok ellen, addig Írország végig alárendelt szerepet játszott a maga meccsén – igaz, India ellen, akik ellen talán nem akkora szégyen alárendeltnek lenni. Most mindkettejüknek óriási szüksége lett volna a győzelemre, mert egy újabb vereség, ha nem is 100%-ban, de lényegében megpecsételte volna a sorsukat.
Mindkét válogatott egy helyet változtatott a vereséget szenvedő összeállításán. Írországnál Ben White, a pörgető dobó helyett egy sebes dobó, Craig Young érkezett, míg Kanada lassú dobót cserélt lassúra: Nikhil Duttát Junaid Siddiquire.
A pályát előző éjjel sok eső áztatta, így kézenfekvő volt a dobást választani: ezt végül Írország tehette meg. Átlagos kezdés után a 3. játszma már kitűnőre sikeredett ír szempontból: akkor Mark Adair labdájába Navneet Dhaliwal úgy húzott bele, hogy nem tudott bele elég magasságot vinni, így a hátsó csúcs könnyedén elkapta – a játszmában pedig csupán egyetlen futás esett. Pont ugyanilyen eredménnyel végződött az ötödik játszma is Young részéről: 1 futás és 1 kapu – ezúttal Aaron Johnson volt az áldozat. De már most érezhető volt az is, hogy a pályamunkásoknak sikerült javítaniuk a talajon: a labdák nem pattantak annyira összevissza, amit Kanada erőfölényben elért 6 db négyese is mutat. Az írek pedig úgy látszik, ma a páratlan számokat szerették: a 3. és az 5. után a 7. és a 9. játszma is jól sikerült nekik (1–1 kapu, 0–0 határ), viszont utána Nicholas Kirton és Shreyas Movva egész szépen fölhozta Kanadát, pedig előbbit egy kicsit ápolni is kellett, mert őt is (a hasán) eltalálta egy, a vártnál nagyobbat pattanó labda, amibe rosszul ért bele. De végül, főként a 16. játszmának köszönhetően, amikor 18 futás született, a társulás 75 pontig jutott el, Kirton pedig majdnem egyéni 50-est is szerzett – összességében pedig Kanadát 137-ig juttatták el. Nagy kérdés volt, hogy ez mire elég.
Ahogy telt az idő a második félidőben, Kanada esélyei úgy javultak fokról fokra. Az írek az egész erőfölényben csak két határt tudtak ütni, és hiába segítette őket az elején 4 széles dobás miatti extra is, 6 játszma alatt mindössze 31 futást szedtek össze, és elvesztették egyik reménységüket, Paul Stirlinget, akit szintén egy elhibázott húzás után kaptak el. (Apró érdekesség, hogy ∀n∈Z, 3≤n≤6 esetén igaz volt, hogy Írország az n. játszmában éppen n futást szerzett.) A következő időszak úgy telt, hogy 1–2 játszmánként újabb és újabb ír ütősök estek ki, a 13. játszmában például már a hatodik, és ekkor még 79 futás hiányzott volna nekik a győzelemhez. A hosszú-hosszú határcsend a 16. játszmában szakadt meg, amikor a Mark Adair–George Dockrell társulás volt bent a pályán: és nem csak simán megszakadt, hanem innentől kezdve (legalábbis az eddigiekhez képest) egészen sok határesemény következett. Mindkét ütős legalább 30 pontig menetelt, de az utolsó játszmában még így is 17 futás kellett volna a zöldek sikeréhez. Az utolsó dobó, Jeremy Gordon azonban megőrizte hidegvérét, és szép takarékos játszmát hozott le, megszerezve ezzel Kanada történetének első világbajnoki győzelmét!
