Ausztrália győzelme nem csak a tudásukat, de a sportszerűségüket is bizonyítja

2024. június 16. – Szerző: Krikettgalaxis

Megtehették volna akár azt is az ausztrálok, hogy hagyják magukat legyőzni Skócia által: a továbbjutásuk úgyis megvolt már, és így kiejthették volna nagy, ősi ellenfelüket, Angliát – ám a krikettben, ami (régen?) az úriemberek játéka (volt?), ez azért nehezen lett volna elképzelhető. Természetesen az ausztrálok küzdöttek, és ha nem is könnyen, de legyőzték a skótokat, továbbjuttatva Angliát is.

Egy kenguru valahol Ausztráliában (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Teljes mértékben! – felelte néhány órával ezelőtt az angol Jos Buttler, amikor megkérdezték tőle, erre az egy éjszakára ausztrál szurkoló lesz-e. Igen, kérem szépen, a világbajnokságnak köszönhetően ezt is megértük: az angol kapitány az ausztrálok győzelméért szorít!

Miért is? Ha valaki nem követte volna figyelemmel az eredményeket, nekik leírjuk: mivel Anglia és Skócia találkozója eső miatt eredmény nélkül végződött, Skócia pedig utána legyőzte Ománt és Namíbiát, így az Ausztráliától korábban kikapó angolok csak úgy juthattak tovább, ha a skótok is kikapnak az ausztráloktól. Ha már az eső így belerondított az angol hadjáratba, most legalább amiatt nem kellett bosszankodniuk: ha ez a skót–ausztrál is elmaradt volna, az is angol kiesést jelentett volna ugyan, de a meccs helyszínén, Antiguában ezúttal gyönyörű volt az idő.

Ausztrália a már biztos továbbjutástól függetlenül sem volt könnyű helyzetben. Mit csináljanak? Jó lenne pihentetni néhány játékosukat a rendkívül fontos Szupernyolcas előtt, de ha meg megteszik, és emiatt esetleg nem nyernek ma, akkor sokan rájuk fogják sütni, hogy nem is akartak teljes erősségű csapattal kiállni, méghozzá azért, hogy így kikapjanak, és kiejtsék Angliát. Bár ha kiderülne, hogy ebben mesterkedtek, kapitányuk, Mitchell Marsh akár eltiltást is kaphatott volna – igaz, ezt nem tudjuk, hogyan lehetne bizonyítani. Talán abban az esetben lehetett volna, ha az angolok NFA-ja alacsony maradt volna, és így egy szűk skót vereség is elég lett volna Anglia kieséséhez: akkor talán észre lehetett volna venni, ha az ausztrálok szándékosan lassítanak. De ilyen ne is jusson eszébe senkinek: főleg a ma látottak után!

Az ausztrálok végül két emberüket pihentették: két sebes dobót (akikre talán valóban a legnagyobb megterhelés esik), méghozzá Pat Cumminst és Josh Hazlewoodot. Helyükre Mitchell Starc és egy lassú dobó, Ashton Agar érkezett. A skótok ugyanazzal a csapattal álltak ki, mint utolsó meccsükön.

A dobással kezdő ausztráloknál pedig pont az új ember, Agar kezdett, és nem is akárhogy: első 5 dobásából csak 2 pontot szerzett az ellenfél, a hatodikból pedig kiesett Michael Jones. Aztán a másik új ember folytatta: ellene is csak 2 futás született. Utána viszont magukra találtak a skót ütősök, George Munsey például egy 6–6–4-es sorozatot is bemutatott, az erőfölény vége pedig a két gyenge első játszma ellenére 54/1 lett. Megállás pedig ezek után sem volt, csak megtorpanások: Munsey ugyan búcsúzott a 9. játszma végén, de ekkor neki már 35, társának, Brandon McMullennek meg már több mint 50 futása volt! Az újként bejövő Richie Berrington szintén jól ütött: ő ugyan nem a sok határral vétette észre magát, de sok kis és hasznos futást gyűjtögetett be szorgalmasan, és végül ő is eljutott 42 pontig, Skócia pedig 180-ig. Az ausztrál dobók ma nem villogtak igazán: csak Glenn Maxwell tudott egynél több ütőst kiejteni, de ő meg nagyon pazarló volt, a gazdálkodása 11,0 lett.

Mint írtuk, Ausztrália csak dobókat pihentetett: a legjobb ütőseik itt voltak. Köztük Travis Head és David Warner, a két nyitó. Azonban Michael Leask ezt a félidőt is egy nagyon jó játszmával nyitotta dobásban (2 futás), sőt, hogy még jobban hasonlítson a két félidő eleje, Brad Wheal is lehozott egy takarékos játszmát kapuval: ő Warnert ejtette ki. Aztán abban is volt egy kis hasonlóság, hogy ezek után végre elkezdtek felbukkanni a határok (igaz, eleinte most csak négyesek), viszont az már máshogy alakult, hogy itt az erőfölényben még egy ütős, Marsh is búcsúzott. Head ugyan biztosan állt a lábán, és csak menetelt, menetelt előre, de nem valami gyorsan, és Maxwellt is hamar elvesztette maga mellől: Ausztrália igen sokáig időarányosan jelentősen rosszabbul állt, mint Skócia a maga félidejében! Az áttörést a 14. és a 16. játszma hozta el, amikor Marcus Stoinis egy 6–6–4-et, illetve Head egy 6–6–széles–6-ot hozott le: az olló összezárult, és innentől kezdve már Ausztrália (és Anglia) volt az esélyes. Igaz, hogy ezek után rögvest kiesett Head is (68-cal), majd hamarosan Stoinis is (59-cel), de a végén Tim David 14 labdából újabb 24 futást gyűjtött be, így 2 megmaradó dobással (nem sok!) az ausztrálok megnyerték: Skócia szomorkodhatott, Anglia ünnepelhetett!

És valószínűleg ebben a másodpercben máris helyreállt a világ rendje: a pár órára felfüggesztett ausztrál–angol szembenállás.