A másik házigazda is sikertelenül kezdte a Szupernyolcast

2024. június 20. – Szerző: Krikettgalaxis

Az eddig még hibátlan Karib-térség most hibázott: a Szupernyolcas második mérkőzésén ugyanis elég sima vereséget szenvedtek – mentségükre legyen mondva, hogy nem akárkitől, hanem a címvédő Angliától.

London látképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A csoportkörben még négy ellenféllel kellett megküzdenie mindenkinek, most viszont, a Szupernyolcasban már csak hárommal – vagyis itt egy győzelem jóval többet ér, viszont jóval nehezebb is, hiszen idáig már csak a legjobbak jutottak el. A Karib-térség azonban önbizalomtól duzzadva várhatta a mai összecsapást, hiszen eddig minden meccsüket megnyerték, még a szintén erősen induló Afganisztánt is nagy fölénnyel múlták felül. Az angoloknak azonban nagyon nyögvenyelősen indult a torna, amiben a rossz időjárás is szerepet játszott, na meg az is, hogy összefutottak Ausztráliával – aztán viszont a gyengébb csapatok (Omán és Namíbia) ellen hozták a kötelezőt, és végül sikerült a továbbjutás: de kérdés volt, hogy formájuk mire elég egy nagyobb kihívást jelentő ellenféllel szemben.

A helyszín ezúttal Saint Lucia szigete volt, a Daren Sammy nemzeti krikettstadion, ami arról híres, hogy itt található a térség leggyorsabb pályája: nem is véletlen, hogy az angolok már előzetesen is arról beszéltek, itt ma egy futásfesztivált várnak. Bár a Karib-térségben általában nagy tömegek szoktak kilátogatni a jelentős Húsz20-as meccsekre, most azért volt jópár üres szék, főleg a kiemelt szektorokban – talán nem is véletlen, hiszen oda 135 dollárért (majdnem 50 000 forint) kínálták a jegyeket...

Anglia csapatába mára visszakerült Mark Wood, méghozzá Chris Jordan helyére, aki a tegnapi edzést is kihagyta kisebb rosszullét miatt, bár mára már jobban érezte magát. Ugyanez történt egyébként Liam Livingstone-nal is, de ő ma ott volt a pályán. A karibiaknál két csere történt: Shai Hope és Obed McCoy helyére Roston Chase és a második gyermeke születése miatt múltkor hazautazott, de mára visszatért Romario Shepherd került be.

Az angolok a dobást választották, és Reece Topley-nak és Mark Woodnak köszönhetően úgy tűnt, megmutatják, hogy rosszak voltak a saját jóslataik, és nem várható itt semmiféle futásfesztivál. Az első 14 dobásból ugyanis csak egy határ született (az is 4-es), így 2.2 játszma után csak 14/0 volt az állás. Ekkor azonban Brandon King kért egy új ütőt, azzal pedig mindjárt a következő labdát felütötte a stadion tetejére: a 101 méteresre becsült hatos miatt rögtön egy új labdára is szükség lett! Ám amikor King 23 pontnál járt, egy ütés során meghúzódott az oldala, és fájdalmak közepette levonult a pályáról. (Később megvizsgálták, és azt közölték: lehet, hogy a vébé hátralevő részében már nem is játszhat.) A másik nyitó, Johnson Charles, valamint a sérült játékos helyére érkező Nicholas Pooran aztán folytatta az átlagos vagy annál kicsit jobb játékot: az erőfölény végére már 54 futás állt a csapat neve mellett, a félidő felénél pedig 82, és még mindig nem esett ki senki. Az első kapu csak a 12. játszmában esett, és valószínűleg nem lepődik meg senki, ha eláruljuk a kiesés módját: Charles egy nagy ütéssel próbálkozott, csak nem sikerült pont elég nagyra, és a zárt hosszún, a határ közelében elkapták. A karibiak még néhány kaput vesztettek a félidő során, de ütőseik általában mind 30–40 futás körül végeztek, csak Andre Russell volt a kivétel, aki ma 5-tel búcsúzott. A csapat végül 180-nal végzett, de ehhez az eredményhez társul egy érdekes, ám ha a karibi stílusra gondolunk, akkor szintén nem meglepő statisztika: világbajnokságon még soha nem volt ilyen sok nullás labda (51), amikor egy csapat legalább 180 futást ért el! Az előző rekord 50 volt, és – nahát! – azt is a Karib-térség tartotta.

Ha időarányosan hasonlítjuk össze a két csapat haladását a két félidőben, akkor azt láthatjuk, hogy körülbelül 15 játszmáig szinte fej fej mellett haladtak. Igaz, a karibiak akkortájt kezdték veszteni nagyobb számban a kapuikat, Anglia viszont semmikor sem vesztett nagyobb számban kapukat: náluk ugyanis mindössze két ütős esett ki a teljes félidőben. Először a 8. játszmában Jos Buttler sétálhatott le egy hiába videózott LKE után, majd Moeen Alit kapták el a mélységi középpályán a 11. játszma elején. A Buttler melletti másik nyitó ütős, Phil Salt elég hullámzó játékot mutatott be: az erőfölényben három négyese és két hatosa volt, onnantól kezdve viszont a 15-ödik (!) játszma végéig egyetlen további határt sem ütött. Amikor azonban úgy kezdett tűnni, ez akár még fájhat is Angliának, a hullámvölgy után hirtelen egy hullámhegy következett: a 16. játszmában Salt nem elég, hogy újra ütött egy határt, de hatot is ütött! Konkrétan egy 4–6–4–6–6–4-es sorozattal kínálta meg Shepherdet, akinek talán még a baba körül járt az esze. A 8-as szükséges pontarány hirtelen 2,5-re csökkent, másképpen fogalmazva: a mérkőzés eldőlt. A kérdés már csak annyi volt, Jonny Bairstow eléri-e vajon az 50-et? Végül nem érte el, mert 48 pontja volt, amikor befejezőött a kergetés.

Anglia tehát máris igen jó helyzetbe került a csoportban, míg a Karib-térségre élet-halál harc vár 23-án (magyar idő szerint 24-én) Dél-Afrika ellen.