Két ellentétes játékrésszel folytatódott a teszt, Dél-Afrika még mindig hátrányban

2024. június 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Az éppen zajló női teszt harmadik napja meglehetősen gyors dél-afrikai összeomlást hozott, így azt hihettük: a továbbjátszás után még ma lezárulhat a mérkőzés. Ám a harmadik játékrész egészen máshogy alakult: a dél-afrikai ütősök ezúttal nagyon stabilan állnak a lábukon, és 232/2-ig jöttek föl. De ez még mindig India 105 futásos előnyét jelenti.

Piros krikettlabda (illusztráció)Piros krikettlabda (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Tegnap úgy fejeztük be a második napról szóló cikkünket, hogy az indiai dobóknak jó lesz összeszedniük magukat, ha továbbjátszást szeretnének kiharcolni. Jelentjük: ez megtörtént, méghozzá a vártnál is simábban. A 236/4-ről induló játékrész délelőtt mindössze 12 és fél játszma alatt befejeződött, ugyanis a dél-afrikai ütősrend igen csúnyán összeomlott. A most elveszett 6 kapuból 5-öt az a Szneh Ráná szerzett, aki már tegnap is begyűjtött hármat, így a dobó (harmadik nőként a világon) 8-as (!) zsákmánnyal zárta a játékrészt: ez is mutatta viszont, hogy a talaj most már igencsak térít, így logikus döntés volt, hogy amikor 266 pont után kiesett az utolsó ütős is, India kikérte a továbbjátszást.

Ebben a pillanatban Dél-Afrika nyilvánvalóan azt érezte: az egyetlen esélyük, ha innen valami nagyon óvatos játékkal valahogyan megpróbálják kihúzni döntetlenig. Laura Wolvaardt és Anneke Bosch ennek megfelelően is állt neki a játéknak, és eleinte úgy tűnt, ebből akár még lehet is valami. Legalábbis az első 7 játszma (ami közül 4 szűz volt) ezt mutatta: addig kiválóan ment a védekezés. De aztán egy újabb LKE következett (ezen a meccsen elég sok van): Dípti Sarmá volt eredményes Bosch ellen. A 12. játszmában ugyanez majdnem megesett Wolvaardttal is, a bíró egyet is értett az apellálással, de végül a DFR-ezés során kiderült, hogy a labda mellément volna, így az ekkor 11 ponton álló Wolvaardt megmenekült. Az ebédszünetig így Dél-Afrika 29 pontot tudott összeszedni, viszont újabb kaput nem vesztett ezen az egyen kívül.

És igaz, hogy a második menet három szűzzel kezdődött, és utána is sok hasonló volt még, de a lényeg, hogy Dél-Afrika sokáig ezek után sem vesztett el további ütősöket! Wolvaardt és Suné Luus mostanra igazán ráérzett a teszt lényegére, és pontosan azt hozta, amit ilyenkor kell. Hiába próbálkozott ellenük bárki, még a nemrég még tündöklő Ráná is, velük ezúttal nem bírt senki. Luus 94 dobás után megszerezte a maga 50-esét (53-ra jött föl), és bár utána még például 108 labda után is 53-on állt, de állt. Teára 124/1-ig jöttek föl, vagyis közel 100 futást gyűjtöttek be kapuvesztés nélkül! Indiának kezdett kellemetlenné válni a helyzet, még ha előnyük óriási volt így is. Játékosaik testbeszédéből mintha úgy tűnt volna, a dobók fáradnak.

Nem sokkal tea után, az 53. játszmában Wolvaardt is elérte az 50-et (neki ehhez 160 (!) dobás kellett): ez lett pályafutása első teszt-50-ese. Luus egy picit bátrabban játszott a folytatásban is, és a 67. játszmában már 100-ast ünnepelhetett (neki is ez volt az első ilyenje, és egyébként 179 dobásból sikerült) – viszont a 74. játszmában ő lett az, aki kettejük közül előbb kiesett. Végzetét Harmanprít Kaur, a 7. indiai dobó okozta, aki egy kicsit rövid, kicsit a kéz-karó vonalán kívülre érkező labdával próbálkozott, de a labda mégis alacsonyan maradt, és belepöckölt a karóba, épp annyira, hogy a pálca leesett. A 82. játszma után kikért új labda kétszer is majdnem gondot okozott Dél-Afrikának, de Dípti Sarmá mindkét kínálkozó elkapási lehetőséget elhibázta. Így aztán Wolvaardt és Marizanne Kapp már kihúzta együtt a nap végéig: előbbi 93 ponton áll, utóbbi pedig 38 labdából 15-ön.

Így aztán Dél-Afrika 232/2-vel térhet nyugovóra, ami 105 futásos hátrány: a játékrészes vereséget elkerülhetik, ha így folytatják, de kérdés, a döntetlent sikerül-e kiharcolniuk a holnapi, utolsó napon.


Alapból nem látható kép
×