Nem játszották le a végét, de Kenya nyerte az afrikai négyes tornát

2024. július 10. – Szerző: Krikettgalaxis

A rossz, esős időjárás miatt az utolsó négy mérkőzés elmaradt, de előtte 16-ot meg tudtak rendezni a ma véget ért kenyai négycsapatos Húsz20-as tornán, azok alapján pedig messze a házigazda Kenya bizonyult a legjobbnak.

Tájkép a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban, háttérben a Kilimandzsáróval (illusztráció)Tájkép a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban, háttérben a Kilimandzsáróval (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az elmúlt közel két hétben négy afrikai válogatott versengett egymással Nairobiban egy barátságos Húsz20-as tornán: a házigazda Kenya mellett jelen volt még Malawi, Runda és Zambia is. A legnagyobb szenzációt természetesen utóbbi jelenti: ők ugyanis jelenleg még csak nem is társult tagországok a Nemzetközi Krikett-tanácsban (ICC), így hivatalos NH20-as mérkőzéseket sem játszhatnak. Így aztán amikor a másik három csapat közül játszott egymással kettő, az NH20-nak számított, amikor Zambia volt az egyik résztvevő, az nem. De a tabella közös volt. A csoportkörben mindenki mindenkivel háromszor játszott (volna a tervek szerint), a végén pedig lett volna egy újabb meccs a harmadik helyért és egy külön döntő is.

Igazából az nem volt kérdés, hogy Kenya magasan kiemelkedik a mezőnyből: ne feledjük, ők régebben még ENN-re is jogosultak voltak, olyan jók. Ennek a tornának a csoportkörét is fölényesen nyerték: 9 meccsükből 8-at vettek sikerrel, de a kilencediket sem vesztették el, hanem az elmaradt az eső miatt. Július 8-án ugyanis, amikorra a csoportkör utolsó találkozóit tervezték, nagyon elromlott az idő, ezért először 9-re halasztották az aznapi összecsapásokat, majd végül, miután akkor sem lettek jobbak a körülmények, törölték őket.

A Kenyán kívüli másik három résztvevő viszont nagyjából azonos erősségűnek tűnt: egymás elleni meccseik között mindenféle eredmény előfordult, úgy értve, hogy mindenki legyőzött mindenkit. Összesítésben azonban Malawi négy, a másik két csapat pedig csak 2–2 győzelmet számlált, így Malawi lett a második, Zambia a harmadik és Ruanda a negyedik. Mivel a harmadik helyért is elmaradt a játék, ahogyan a döntő is, így ez lett a torna végeredménye is.

Egy kicsit visszatérve Zambiára: az országban egyébként már viszonylag régi krikettkultúra van jelen, csak azért nem társult tagországok jelenleg, mert valamilyen adminisztrációs hiányosságok miatt 2019-ben felfüggesztették a tagságukat, 2021-ben pedig ki is zárták őket. Azóta is vannak törekvések az országban, hogy a hibákat helyrehozzák és visszavegyék őket: reméljük, mihamarabb sikerrel járnak!


Alapból nem látható kép
×