Mégsem maradtunk Texas–New York nélkül
2024. július 15. – Szerző: Krikettgalaxis
Két nappal korábban éppen a Texas Super Kings és az MI New York találkozója maradt el a rossz időjárás miatt, de pont úgy alakultak a dolgok, hogy ma éppen újra ez a két együttes csaphatott össze. Elég kényelmesen a Texas nyert, de a meccs legjobbját mégis a vesztesek közül választották: Rásid Hán lett az, méghozzá nagyrészt ütőjátéka miatt!
Dallas látképe (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Indiában az egyik legnagyobb szuperrangadó a Chennai Super Kings és a Mumbai Indians klasszikusa. Ha vannak olyan szurkolók, akik kedvenc anyacsapatuk fiókgárdáinak is szurkolnak szerte a világon (és nyilván sokmillió ilyen van), akkor számukra valószínűleg egy Texas Super Kings–MI New York is egy kicsit ilyen szuperrangadónak érződhet. A tavalyi MLC-ben minden párharcból csak egy példányt rendeztek meg, de idén bizonyos párosítások már kétszer is lezajlanak a csoportkörben: szerencsére ez is ilyen volt, így hiába maradt el az első az eső miatt, most mégis találkozhatott egymással a két ősi (???) ellenfél. Méghozzá nem semleges pályán, mint az elmaradt alkalommal, hanem éppen a Dallas melletti stadionban: nem csoda, hogy csak úgy sárgálltak a lelátók a hazai szurkolóktól!
A hazaiaknál annyi változás történt legutóbbi fellépésükhöz képest, hogy most nem játszott Mitchell Santner, visszatért viszont Marcus Stoinis, míg a New York az ütősök és a dobók között is cserélt egyet-egyet: Shayan Jahangir és Anrich Nortje helyett ma éppen honfitársaik, Steven Taylor és Kagiso Rabada játszottak.
Ám a dobással kezdő MI-nél sem Rabada, sem a máskor igen veszélyesen nyitó Trent Boult nem tudta visszafogni a Super Kingst: az erőfölényt 61/0-val zárták annak ellenére is, hogy a 6-ból egy játszma, amit Rásid Hán dobott, nagyon takarékosra sikerült. Ugyanő az erőfölény után is lehozott egy jó játszmát, de Faf du Plessis így is már a 8. játszmában 50-nél járt, és már 61-e volt, amikor végül Nosthush Kenjigének sikerült végezni vele. De hiába ez a kapu, a másik nyitó ütős, Devon Conway is szépen haladt előre, és bár az 50 neki nem lett meg, de a 40 igen, és a 3. és 4. rendű Aaron Hardie és Marcus Stoinis is 20 fölötti pontot tudott hozzátenni a csapat vagyonához. Igaz, amikor a félidő felénél 94/1-es állást láttunk, úgy éreztük, ebből akár 200 is lehet a végére, ehhez képest a New York dobóinak dicsérete, hogy innentől már jobban le tudták korlátozni a sárgák ütőseit: egész sok olyan játszma volt, amikor nem született határ, például Rásid Hán ellen sem ütöttek egyet sem az egész félidőben, pedig ő végigdobta a rá jutó 4 játszmányi kvótát. A végül a texasiak által elért 176 így közel sem volt olyan jó, mint lehetett volna, de azért nem volt kizárt, hogy megvédik.
És bizony ez a lehetőség gyorsan egyre valószínűbbé vált, hiszen a kergetés első 4 játszmájában 3 ütősüket elvesztették a kékek. Előbb Stoinis dobta ki a tapasztalatlan Ruben Clitont, majd a jóval tapasztaltabb Nicholas Pooran búcsúzott egy bíró szavás LKE-vel, végül pedig Steven Taylor is odaélezett egy elhibázott húzást a kapushoz, Stoinis második kapuját eredményezve. És mivel ezek után az erőfölény utolsó két játszmájában csak 3 futás esett, így már most eldőlni látszott a meccs! Ez az érzület pedig tovább fokozódott a második játékrész közepéig, ugyanis eddig sem ütöttek egyetlen újabb határt sem a New York-iak, ráadásul Kieron Pollardot is elveszítették. A 12. játszma végén látott 54/5 azt jelentette, hogy innentől kezdve 48 dobásból kellett volna nekik 123 futás, 5 megmaradó kapuval: ez körülbelül a lehetetlent súrolta. De azért Rásid Hán és Monank Patel nem adta fel, és segítségükkel az utóbbi idők egyik legnagyobb feltámadását produkálta az MI: igaz, hogy a győzelemhez ez is kevés volt, de azért volt nem semmi, amit láttunk. A 15. játszmában például Hán egy 6–6–4–4-et is bemutatott, de a következőben is volt Patelnek például három határja, meg még ezeken kívül egyebek is, így Hán az utolsó játszma elején, 22 dobás után máris 50-est ünnepelhetett, és Patel is 61 futással végzett. Igaz, hogy a csapat 15 futással lemaradt, de ez a kiváló harc itt a végén az NFA szempontjából még sokat számíthat: egész más lett volna a helyzet, ha mondjuk 50 futással kapnak ki, ami pedig simán benne volt...
A Texas ezzel a győzelemmel elkezdett tapadni az éllovas Washingtonra: csupán egy pont köztük a különbség (igaz, a WF-nek még eggyel több meccse van hátra), míg a Texas és az üldözőik között 3-ra nőtt a különbség (igaz, köztük is többen vannak, akik kevesebbet játszottak még náluk).
