Pályarekorddal tartotta meg a továbbjutási reményt a Kandi

2024. július 15. – Szerző: Krikettgalaxis

A tavalyi bajnok Kandy Falcons számára kötelező lett volna a győzelem a mai első LPL-meccsen a Dambulla Sixers ellen, ha nem akart búcsúzni a tornától. Ez a győzelem pedig meg is lett, és nem is akármilyen: 222 futást szereztek az első félidőben.

A kandi Buddha-fogereklye temploma, az egyik legszentebb hely Srí Lankában (illusztráció)A kandi Buddha-fogereklye temploma, az egyik legszentebb hely Srí Lankában (illusztráció)

A kép szerzője: McKay Savage (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Igen izgalmas szakaszához érkezett az LPL: már csak két hely volt kiadó a rájátszásban, amiért hárman versengtek, de ha reálisan néztük, akkor mondhattuk, hogy a Strikers lényegében lefoglalta az egyiket a kettőből, mert nekik olyan jó az NFA-juk, hogy csoda lenne, ha a Falcons meg tudná őket előzni. Így gyakorlatilag úgy pontosíthattunk, hogy egy kiadó hely volt, amiért ketten harcoltak – és amilyen szerencsések vagyunk, most pont ez a két együttes találkozhatott egymással: a Dambulla és a Kandi.

Mindkét csapat 4 ponttal állt ezt megelőzően, de míg a Dambullának ezen kívül még egy meccse lesz, addig a Kandinak ez már az utolsó: ami azt jelenti, hogy nekik ma kötelező a győzelem, ha tovább akarnak jutni, de még ha győznek is, az sem biztos, hogy elég lesz később. Ellenben a Sixers akár egy mai vereség esetén is továbbjuthatna, de a győzelem lett volna a biztos a számukra.

Nem sokkal a kezdés előtt még esett az eső, így a vizes pálya miatt egy kicsit halasztani kellett a pénzfeldobást és az első dobást is, de nem sokat, így még játszmák sem vesztek el. A pénzfeldobást a Dambulla nyerte, és a dobást választották. Csapatukban Nuvan Pradíp most nem játszott a múltkoriak közül, helyette plusz egy pörgető, Szonál Dinúsa került be, míg a Falconsnál egy hasonló jellegű változtatás történt: Sariful Iszlám helyett a lassú dobásokra is képes mindenes, Csaturanga da Szilvá érkezett.

Már az első játékrész elején érződött a nagy tét miatti feszültség a Kandi ütősein. Próbálkoztak ugyan támadó ütésekkel, ahogy azt ilyenkor kell, de valahogy nem nagyon jöttek be nekik: legalábbis az első 22 dobásból csak két határt sikerült ütniük, és az új ember, Dinúsa, Dinés Csandimált már ki is ejtette: az ütős már előre egy fordított ütésre készült, erre megkapta az a labdát, ami erre a legalkalmatlanabb, így LKE lett a vége. Más kérdés, hogy a számítógép elemzése szerint a labda mellément volna, de mivel az ütős nem kérte ki a DFR-t, így érvényben maradt a kiesés. Ezek után viszont Andre Fletcher és Mohammad Hárisz már magára talált, és az erőfölény végére a rossz kezdés ellenére is 59/1-re tudtak följönni. A következő időszak feltűnően vegyesen alakult: Dusán Hémanta egészen kiválóan dobott, és 4 játszmáját úgy hozta le, hogy kiejtette közben a 2., a 3. és a 4. rendű ütősöket is, gazdálkodása pedig 3,5 volt, viszont a többi dobó egymást múlta felül eredménytelenségben és pazarlóságban. Csamindu Vikramaszinha ellen például Vanindu Haszaranga egymás után 3 négyest ütött, majd rövidesen egy negyediket is, Mohammad Nabínak pedig Fletcher köszönt be három egymás utáni hatossal. A 17. játszmában Kamindu Mendisz is megajándékozta sorozatban 3 határral Dilsán Madusankát, de a legkegyetlenebb csattanó a 20. játszmában jött: ekkor Anydzseló Mattijúsz ütött négy dobásból négy hatost, ismét szegény Vikramaszinha ellenében. Így a gyenge kezdés után a Kandi 222 ponttal tudott zárni, ami egyrészt bőven pályarekord (az LPL-t tekintve), másrészt a létfontosságú győzelemhez is igen jó alapot adott.

A második félidő elején Mattijúsz megpróbálkozott a dobással is, hátha ott is összejön neki valami hasonló (mármint nem négy hatos), de egyelőre semmi különös nem lett belőle. Annál inkább Daszun Sánaka második játszmabeli próbálkozásából, akkor ugyanis az amúgy jó formában levő Reeza Hendricks megtalálta a mélységi hátsó keresztláb mezőnyjátékost, aztán a harmadik játszmában Mohammad Hasznain dobásából Ibráhim Zadrán is a hármast. De ami még szomorúbb volt a Sixers számára, az az, hogy ebben két játszmában határt sem ütöttek, így az erőfölény felénél 17/2-n álltak. Igaz, a másik nyitó ütősük, Kuszal Perérá ezek után bepótolta, ami elmaradt, és szinte egymaga 52/3-ig emelte a csapatot a 6. játszma végére: de amint látható, közben egy újabb kapu is elveszett, amit egyébként megint Sánaka szerzett. Az 5. rendű Mark Chapman ekkor egy ideig jó társnak tűnt Perérá mellé, de még a félidő fele előtt, 24 ponttal ő is kiesett, és a folytatás is úgy telt, hogy újabb és újabb ütősök búcsúztak, miközben a szükséges pontarány csak nőtt és nőtt. Perérá ugyan 40 dobásból 74 pontot ütött össze, de a Chapman-féle 24-ig más senki nem jutott el, miközben például Vanindu Haszaranga négyes zsákmányt gyűjtött be. A Kandi győzelmi valószínűsége magasról indult a szünetben, és onnan is csak folyamatosan emelkedett: végül nem kevesebb mint 54 futással nyertek.

A Kandinak ez volt az utolsó mérkőzése az alapszakaszban, viszont elléptek az utolsó helyről, így most még bizonytalan, hogy mi lesz a sorsuk. A tabella aljára a mai vesztes Dambulla csúszott le, de ők, ha az utolsó mérkőzésükön (holnap) még nagyon nagy arányban le tudják győzni a Strikerst, akkor visszaelőzhetik a Falconst.


Alapból nem látható kép
×