Nigériával már nehezebben, de szintén elbánt Kenya

2024. július 17. – Szerző: Krikettgalaxis

Egy többcsapatos torna után öt NH20-on Nigériát fogadta a kenyai válogatott. A sorozat két közel azonos erősségű csapat küzdelmét hozta, végül 3–2-re a hazaiak nyertek.

Tájkép a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban, háttérben a Kilimandzsáróval (illusztráció)Tájkép a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban, háttérben a Kilimandzsáróval (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Nemrég ért véget a kenyai fővárosban egy négycsapatos torna, amelyet a hazaiak veretlenül nyertek meg – ám ez a mostani sorozat már egy jóval nehezebb ellenfél, Nigéria ellen zajlott. Igaz, a múltban Nigéria csak egyszer tudta legyőzni Kenyát, de azóta jobban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, legalábbis az eredményekből ez derült ki. Pedig a helyszínt, a Sikh Union klub pályáját is Kenya ismerhette sokkal jobban, hiszen az előző torna is ott volt.

A mostani sorozat elején még úgy tűnt: ezt is könnyedén veszik majd a vendéglátók, ám az első két mérkőzés megnyerése után Nigéria egyenlített, ma pedig az utolsó, döntőnek bizonyuló meccs is elég szorosan végződött, nem mondhatjuk, hogy sima kenyai siker lett a vége. Az eredménylapok itt érhetők el:

Kiemelkedő egyéni teljesítményt nem igazán láttunk, a futásranglista élén végző nigériai Sulaimon Runsewe 153 pontja nem sokkal volt több, mint az őt követőké, a dobók közül pedig négyen is voltak, akik 6, és négyen, akik 5 kapuval zártak.

A két ország közti örökmérleg továbbra is Kenya felé billen, de már nem annyira, mint régen: most már 12 mérkőzésből 9-et nyertek ők, de 3-at Nigéria is.


Alapból nem látható kép
×