Elképesztő, de nem túl izgalmas döntő eredményeként negyedszer bajnok a Jaffna Kings

2024. július 21. – Szerző: Krikettgalaxis

Az első három LPL-szezon után az ötödiket is a jápanajai csapat nyerte meg, miután a mai döntőben egy nehéznek látszó célt egy szavakkal nehezen leírható társulás segítségével olyan könnyen lekergetett, mintha csak valami edzésen lettek volna. Rilee Rossow mai százasával nem csak a meccs, de az egész torna legjobb játékosa lett.

A 16. századi jápanajai erőd (illusztráció)

A kép szerzője: Alexey Komarov (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Vegyes érzései vannak az embernek a 2024-es Lanka Premier League-gel kapcsolatban. Világszintű mércével mérve is magas színvonalú játék (és játékvezetés), sok-sok izgalmas és kiélezett meccs – alkalmanként viszont az alacsony jegyárak ellenére is igen kevés néző, a vártnál jóval alacsonyabb hőfokon égő országos láz. Legyen feladata azonban a szervezőknek kideríteni, hogy ebben a pár hétben miért nem forgott minden Srí Lanka-i ember esze ekörül a liga körül – mi innen messziről nem látunk bele a közgondolkodásba, csak annyit tudunk mondani: kár, hogy így alakult, mert nagyon jó kis liga ez.

De azért nem kell temetni az LPL-t, most a döntőre is kilátogatott több mint 26 000 ember a Prémadásza stadionba, és ezúttal a médiafigyelemre és a helyi hangulatra sem lehetett semmi panasz. A döntő ráadásul egy olyan párharc volt, aminek jó esélye van klasszikus rangadóvá fejlődni a közeljővőben: ugyanis az első két idényben, 2020-ban és 2021-ben is a döntő két résztvevője éppen a Jápanaja és a Gálla volt. Mindkétszer előbbiek nyertek: vajon ma megtörik a jég?

A döntőt egy látványos táncelőadás előzte meg a FitsAir szervezésében, majd a Joháni nevű, Srí Lanka-szerte ismert énekesnő is fellépett egy dalegyveleggel, szexi táncoslányok kíséretében.

A pénzfeldobást a Kings nyerte, és a dobást választották, aminek kapitányuk szerint különösebb oka nincs, csak az, hogy előbb kitapasztalják, hogy viselkedik ez a mai, friss sáv. Mindkét együttes változatlan felállásban lépett pályára az elődöntőhöz képest.

És hamar kiderült, hogy valószínűleg bölcs döntés volt előbb dobóként kitapasztalni a sáv milyenségét: Alex Hales és Nirósan Dikvella ugyanis ütősként nem tűnt úgy, hogy jó barátságban van a talajjal. Jason Behrendorff az első és a 3. játszmában mindkettejüket kiejtette, a második ráadásul egy látványos, futás közbeni elkapás volt Dhanandzsaja da Szilvá részéről – és mindeközben, az első 4 játszmában a Gálla egyetlen határt sem ütött! Az erőfölény így 21/2-re végződött, sőt, miután végre sikerült kizavarni a pályáról egy betévedt kutyát, a 7. játszma is határ nélkül és vesztett kapuval zárult: most Dzsanit Lijanagé búcsúzott. Amikor viszont már úgy érződött, kezd összeomlani a Marvels, jött Tim Seifert és Bhánuka Rádzsapaksa, akik végre elkezdték sorozatban előállítani a határeseményeket: a 12. játszma például egy 6–6–6–4-gyel kezdődött Seifert részéről. Az 50-es azonban mégsem lett meg az ütősnek, mert 47 pontnál Aszita Pranándu kidobta: igaz, utána még ugyanabban a játszmában Rádzsapaksától is jött egy 6–4–4, amivel a Gálla elérte a 100 futást. De a csúcs a 16. játszma volt, amikor ugyanő Csarit Aszalanka dobásaiból is összehozott egy 6–6–0–4–6–6-ot, így, bár a végére ennyire gyors azért nem maradt a pontszerzés, de mégis egy szép, 184-es eredményt tudott felépíteni a déli csapat, amiből Rádzsapaksa 82-vel vette ki a részét. Ekkora célt LPL-döntőben még soha senki nem kergetett le!

És most jött a különleges félidő, legalábbis egy kis drónsó miatt hosszabbra nyúlt szünet után. Már az első labda sem volt semmi: Dwaine Pretorius dobta Petum Nisszankának, aki beleélezett, és a kapus el is kapta. Nisszanka már-már el is indult lefelé, de látta, hogy a hatalmas apellálás ellenére a bíró nem mutat fel, ezért még meg kellett várnia, amíg a dobók kérésére megnézték a videót: és csak akkor sétált le tényleg, amikor az eredeti neski ítéletet visszavonták. Most viszont összeállt a Kuszal Mendisz–Rilee Rossow társulás, ők pedig csak ütöttek és ütöttek, de azonkívül még ütöttek is, na meg persze még ütöttek. Hiába a dobók minden próbálkozása, az erőfölény 63/1-re végződött, a félidő felénél pedig már 110/1 volt az állás. Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, Rossouw megsérült (egy vetődés során még a sisakja is lejött), de folytatni tudta a játékot, a 13. játszma végére pedig már 164-nél tartottak: ez az egész LPL valaha volt legeredményesebb társulása lett! Hamarosan Rossouw a 100-ast is elérte, így ő lett az LPL első játékosa, aki egy idényen belül két százast is fel tudott mutatni, a 16. játszmában pedig máris véget ért a kergetés: izgalom nem volt, de látvány annál több!

Az 5-ből 4 szezont tehát a Jápanaja nyert meg, a Gállának pedig ez volt immáron a harmadik elveszített döntője... Valószínűleg játékosukat, Tim Seifertet nem különösebben vigasztalta meg, hogy 400 futásával övé lett a legjobb ütősnek járó rózsaszín sapka. És ha már színes sapkák: a Kolamba dobójáé, Sádáb Háné lett a piros, ugyanis ő 17 kapuval a legeredményesebb dobó volt idén. A legjobb feltörekvő fiatal játékosnak Csamindu Vikramaszinhát (Dambulla Sixers) választották, míg simán a legjobb játékosnak Rilee Rossouw-t.

Az LPL története tehát egy újabb évvel bővült, ezt a bővülést pedig a következő számok is jellemzik: a kezdéskor elég volt, ha valaki lejátszott 7 meccset, szerzett 49 futást vagy 1 kaput, és máris benne volt a torna történetének első 100 játékosában az adott szempont alapján. Most már ugyanehhez egy fokkal komolyabb teljesítmény: 9 mérkőzés, 59 futás vagy 3 kapu szükségeltetik. Ennek amúgy mi értelme? Semmi, csak mindig le szoktuk írni egy szezon végén.