Akkor kapott ki először a Washington, amikor éppen már nem számított
2024. július 23. – Szerző: Krikettgalaxis
Lényegében tét nélküli, de igen látványos, bár az eső miatt lerövidült mérkőzésen vesztette el veretlenségét az MLC-ben a Washington Freedom, amikor a San Francisco Unicorns egy hatalmas célt vadászott le ellenük. Így is azonban a fővárosi csapat végzett a tabella tetején.
A Golden Gate híd San Franciscónál (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Szeretjük a komoly téttel bíró, feszült meccseket, de néha azok sikerülnek a legjobbra, amikor igazán nincs semmit tét, és mindkét fél felszabadult játékot mutathat be. A ma esti MLC-összecsapásra az utóbbi kettő egyaránt teljesült: látványos, felszabadult is volt, és téttel sem rendelkezett, hiszen már előtte eldőlt, hogy pont a Washington és a San Francisco végez majd az alapszakasz első két helyén – a sorrend pedig mindegy volt, így is az első elődöntőben ők találkoznak majd csütörtökön (magyar idő szerint péntek hajnalban).
Az Unicorns háza tájáról érkezett nemrég a hír, hogy Liam Plunkett sérülése miatt elhagyta a csapatot, helyére pedig pótlásként egy új játékossal töltötték fel a keretet: ez az illető pedig Juanoy Drysdale, a 32 éves amerikai mindenes volt, aki korábban Plunkett csapattársa volt egy kisebb krikettliga, a Minor League Cricket philadelphiai csapatában, és közel volt ahhoz is, hogy bekerüljön az USA válogatottjába. És ha már megérkezett az SFU-hoz, hát be is tették a mai 11-be, bár nem pont Plunkett helyére, mert ő már múltkor sem játszott – hanem a négy változtatás egyike volt ő. Rajta kívül még Jake Fraser-McGurk, Tadzsindra Szinh és Matt Henry kerültbe újként múltkorhoz képest, miközben kimaradt (valószínűleg pihentetés céljából) Mathew Short, Pat Cummins, Carmi le Roux és Brody Couch is. De igazán nem fukarkodott a változtatásokkal a WF sem (nyilván ők is pihentettek és kísérletezgettek): náluk Glenn Maxwell, Marco Jansen, Amila Apónszu, Lockie Ferguson és Jasdeep Singh is kimaradt, míg Jack Edwards, Justin Dill, Akeal Hosein, Andrew Tye és az újdonsült apuka Saurabh Netravalkar bekerült.
De azért a nyitó ütőspárját nem változtatta meg a ma ütésre kényszerülő Freedom: a szokásos Travis Head–Steven Smith társulás pedig a szokásos játékát hozta. Bár az első játszmában valami csoda folytán még nem ütöttek határt, de aztán az erőfölény végére máris 70/0-n álltak, aztán, bár valami újabb különleges csoda történt, és a 7. játszmában sem volt határ, de a 10. játszmára már elérték a 100-at is. Ekkor Smithnek már réges rég megvolt az 50-ese, azonban a 9.4-ben megérkezett az első kapu: Corey Anderson valószínűleg egy lassabb labdát dobott, mert az szemmel láthatóan nem jött jól az ütőre, így Smithnek csak a zárt hosszú mezőnyjátékoshoz sikerült odaütnie. Head még csak 39-en járt ekkor, de nem kellett félteni őt sem, és rövidesen neki is meglett az 50 – már a negyedik a szezonban! Igaz, aztán amint elérte az 56-ot, ugyanazt a számot, amennyivel Smith is kiesett, ugyanaz a dobó, Anderson őt is búcsúztatta, a különbség csak annyi volt, hogy őt a csúcson kapták el egy kis zsonglőrködés után. A következő két játszma mindegyikében mind Andries Gous, mind Rachin Ravindra beütött egy-egy hatost, viszont 15.3 után az eleredő eső miatt megállt a játék. Szerencsére azonban nem tartott túl sokáig – de annyi ideig azért igen, hogy elvesszen valamennyi játszmaidő. A Washington 174 futást halmozott fel, a DL-eljárással kiszámolt cél így 14 játszmára 177 lett az egyszarvúk számára: hát, nem könnyű!
Az egyetlen dolog, amiben még bízhattak a San Franciscó-iak, hogy a kicsit még vizes külső pálya miatt a labda is bevizesedik, amit a dobóknak nehezebb lesz jól megfognia. Illetve nem egészen egyetlen dolog volt ez: bízhattak persze saját magukban is, hiszen ők sem éppenséggel valami gyenge ütősrenddel bírnak. Ott volt például mindjárt a nyitó Finn Allen, aki múltkor 77 futást szerzett – ám most egy dobás után már tényleg azt mondhattuk, hogy ott volt, ugyanis most azonnal kacsázott, amikor Hosein betalált a kapujába. A következő két ütős Fraser-McGurk és Sanjay Krishnamurthi voltak: ha tippelni kellett volna, ki lesz ma a jobb, kire tippeltek volna? Nem, nem az ausztrál, hanem Krishnamurthi lett a jobb. Előbbi ugyanis csak 18 pontig jutott (igaz, 9 dobásból), utóbbin viszont nem lehetett ma kifogni. Ráadásul negyedik rendű ütősként Josh Inglis személyében egy olyan társat kapott, akivel nagyot zúztak együtt: míg Krishnamurthi elszórtan, de sok határt ütött, addig Inglis kisebb csoportokban szórta a hatosokat: volt, amikor hármat, máskor kettőt egymás után. Már az erőfölény is 71/2-re végződött, de a félidő felére már a 122 is meglett a csapatnak – igaz, a 10. játszmában a 17 dobásból 45-ön álló Inglis és rögtön utána az új ember, Sherfane Rutherford is búcsúzni kényszerült. A hátralevő 24 dobásból viszont még így is 55 pont hiányzott: nehéz, de ha folytatódik a lendület, meglehet – érezhették. És folytatódott. A 6. rendű Hasszan Hán ezek után 11 labdából szerzett 32 (!) pontot, és Krishnamurthi is menetelt tovább a megkezdett úton: ő végül 42 dobásból 79 megszerzett pontjával 2 megmaradó dobással le tudta zárni győztesen a meccset.
