Azért még nem kell temetni a Karib-térséget

2023. július 5. – Szerző: Krikettgalaxis

Eddig csalódást keltően szerepelt a Karib-térség a világbajnoki selejtezőn, és most először történt olyan a történelemben, hogy ki sem jutottak a világtornára. De azért ma még megmutatták, hogy van, akit le tudnak győzni jelenlegi, rossz formájukban is: most Omán ellen nyertek.

Barbadosi tájkép (illusztráció)Barbadosi tájkép (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Kicsit (nagyon) későn ugyan, de végre megérkezett a korábbi kétszeres világbajnok Karib-térség első győzelme a selejtező Szuperhatosában: a szenvedő fél pedig Omán volt. És azért el kell ismerni: ez a mai győzelem nem csak a szerencsén múlt, a karibiak megmutatták, hogy néhány rosszul sikerült mérkőzés alapján nem szabad leírni őket. De a tét nélküliség sajnos az iramra és a hangulatra is rányomta a bélyegét: alig lézengtek nézők a lelátókon.

Az egész győzelemnek a dobók egy alacsony cél felállításával ágyaztak meg. Romario Shepherd három kaput szerzett, míg Kyle Mayers kettőig jutott, és segítette őket az ománi ütősök ügyetlenkedése a kapuk közti futások alkalmával is: így aztán három ütőssel is kifutás során végeztek. Az egész torna alatt megfigyelhető volt, hogy az omániak mezőnyjátéka sem éppen tökéletes, és most a kifutások során is elkerülhető módon estek ki többen – egyszóval ha ezeken a viszonylag könnyen javítható hibákon sikerül tényleg javítaniuk, igazán komoly kis válogatott lehet belőlük, mert ütő- és dobótehetségük azért van.

A félidő végén még Soeb Hán és Szurádzs Kumár 85 futást begyűjtő párosa, illetve az utolsó 6 játszmában felmutatott agresszív ütőjáték tett arról, hogy teljesen ne érezhessük lefutottnak a meccset, de a 222-es cél így sem tűnt nagyon nehezen elérhetőnek a karibiak számára.

Hiszen a második félidőben ott volt a pályán Brandon King, aki igen stabilan játszva százasig jutott (másodszor a tornán), és még Shai Hope is begyűjtött egy könnyed ötvenest, így bőven maradt még hátra a játszmákból, amikorra sikerült a kergetés.


Alapból nem látható kép
×