Eléggé lehangoló döntő végén MLC-bajnok a Washington
2024. július 29. – Szerző: Krikettgalaxis
Sok jó meccset láttunk az idei szezonban, de sajnos pont a döntő nem volt az – a San Francisco Unicorns ugyanis az év legpocsékabb napját fogta ki, így teljesen elmaradtak az izgalmak: a Washington Freedom könnyedén átgázolt rajtuk.
A Kapitólium, a washingtoni törvényhozás székhelye (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Kétség sem fér hozzá, hogy a döntő két résztvevője teljesen megérdemelten jutott el idáig: egyértelműen ők voltak a 2024-es MLC legjobbjai. A San Francisco csupán kétszer, a Washington pedig mindössze egyszer kapott ki az egész idényen, ráadásul utóbbinak az az egyetlen veresége már csak a csoportkör legvégén érkezett, amikor már semmi tét nem volt. Akkor egyébként pont az Unicorns múlta őket felül – de aztán az első elődöntőben, amikor legközelebb újra találkoztak, már a Freedom bizonyult jobbnak. Ilyen előjelek után egyértelmű volt, hogy ma valami nagy meccs várható, akár egy valódi klasszikus is. Külön örülhettek azok a szurkolók, akik már nagyon unják, hogy a világ nagy krikettligái tele vannak az IPL-klubok klónjaival, és bárhova nézünk, mindenhol MI meg Knight Riders jön szembe. Most ugyanis két független, friss klub jutott be a döntőbe, vagyis biztos volt, hogy a bajnok is ilyen klub lesz.
Na persze a játékosállományokat nehéz lenne függetleníteni más ligáktól, akár az IPL-től is, hiszen mindenhol a világ élvonala játszik. Ezen a meccsen is megjelent például Travis Head és Pat Cummins, akik nem is olyan régen, alig több mint két hónapja még az indiai liga döntőjében küzdöttek – igaz, akkor nem egymással, mint most, hanem egymás mellett! Akkor egyiküknek sem volt sikerélménye, most viszont kettejük közül csak az egyiknek lehetett.
Egyik csapatnak sem volt túl sok oka változtatni a legutóbbi összeállításán, de Lockie Ferguson sérülése a Washingtont mégis arra kényszerítette, hogy változtassanak: a gyors dobót Andrew Tye-jal pótolták. Az SFU valóban ugyanazt a csapatot küldte pályára, mint a 2. elődöntőben.
Az egyszarvúk a dobást választották, így rögtön szembe kellett nézniük a sorozatban 5 50-es után érkező Headdel, valamint ausztrál társával, Steven Smithszel. Head persze máris két négyest hozott az első játszmában – majd viszont Hárisz Rouf elejtett ellene egy elkapást a hármason! De nem kellett sokáig bosszankodniuk az Unicorns-szurkolóknak, ugyanis a következő játszmában máris összejött a Cummins–Head csata, amiből pedig előbbi jött ki győztesen: ezúttal az ütős a katonához élezte a labdát, aki már nem hibázott (bár majdnem...). Ráadásul ez a játszma határ nélkül is zárult: ebben a pillanatban még örülhettek a nyugati partiak. De nem sokáig. A Washington egyre jobban kezdett begyorsítani, Smith és Andries Gous már az erőfölény végére 49 pontig hozta föl az együttest, igaz, a végén Gous pont kiesett. A következő pár játszmában a fővárosiak még mindig a gyorsítás elején jártak, a félidő felénél még csak 86 pontjuk volt, sőt, a 11. játszma első dobásából Rouf bombája kidöntötte Rachin Ravindra kéz-karóját is, így még mindig kiegyenlítettnek érződött a találkozó. Az izgalmak innentől kezdve indultak fogyásnak. Smith még ebben a játszmában elérte az 50 pontot, új társa, egyben honfitársa, Glenn Maxwell pedig az övéhez hasonló, azaz igen eredményes játékkal rukkolt elő: a 16. játszma végére már 168/3 volt az állás. Igaz, hogy ezek után a 88-nál járó Smith már kiesett, ahogy a következő játszmában a 40-et elérő Maxwell is, de a 6. rendű Mahtár Ahmed és a 7. rendű Obus Pienaar azért még gyorsan beütött 4 határt a végén, így a Washington bőven átlépte a 200-at is: egészen pontosan 207 futásra jöttek föl. A bajnokság idei szezonjában ez volt eddig a legmagasabb eredmény, amit bármelyik gárda is elért!
Dobásban eddig nem volt valami jó napja a San Franciscónak. De akkor mit szóljunk az ütéséhez? Bár Finn Allen is két négyessel indított az első játszmában, de a másodikban már sem ő, sem Jake Fraser-McGurk nem ütött egy határt sem, utána pedig az ausztrál máris ráütötte Marco Jansen labdáját a saját kapujára, befejezve ezzel egy igen feledhetőre sikerült szezont... A következő ütős, Sanjay Krishnamurthi látszólag jól indított, mert hamar beütött három négyest, de ha jobban megnézzük, akkor ez alatt a rövid idő alatt is kétszer is szerencséjük volt Allennel: először magának Krishnamurthinak, mert az egyik négyese csak az élezésből, véletlenül jött össze, aztán hamarosan egy nagy kifutási esélyt úsztak meg. Az ilyen szerencsesorozatok viszont általában nem tartanak sokáig, ahogy most sem: még a 4. játszmában sikerült elkapni Krishnamurthit, méghozzá Saurabh Netravalkar dobásából, aki így immáron 15 kapuval állt a torna dobóranglistájának élén. Ilyen helyzetben mi hiányzik legkevésbé az ütős csapatnak? Mondjuk egy szűz játszma kapuval? Hát megkapták, méghozzá Marco Jansentől, Allen kiesésével. Az erőfölény így 40/3-ra végződött, és már most teljesen eldőlni látszott minden. A 8. játszmában aztán Maxwell is szerzett egy kaput, a 9-edikben Tye kettőt, a 10-edikben pedig hiába ütött Cummins két hatost is egymás után, a harmadik dobásból már LKE lett belőle: a félidő felénél már 68/7-es állást láttunk. Utána Hasszan Hánnal is megtörtént majdnem ugyanez, mint Cumminsszal: egy majdnem egymás utáni hatos és négyes után őt is kiejtették, és aztán az utolsó két ütős sem tudott már csodát tenni: 16 játszma alatt kiesett mindenki, az Unicorns pedig mindössze egy Nelsonnyi, 111 futást tudott begyűjteni. Ha nem csak 1 éves lenne az MLC, most mondhatnánk: minden idők legnagyobb különbségű győzelmét aratta a döntők történetében a Washington!
A szezon legjobb játékosának a győztes Freedom ütősét, Travis Headet választották, aki ugyan csak második lett a texasi Faf du Plessis mögött az ütősranglistán, de 5 egymás utáni 50-ese nagyban hozzájárult csapata bajnoki címéhez.
És akkor jöjjön a szokásos statisztika, amit mindig le szoktunk írni ilyenkor. Tavaly még nem is játszott összesen 100 játékos az MLC-ben, így nem volt értelme megfigyelni, hogy milyen teljesítmény elegendő az első 100-ba kerüléshez a különféle ranglistákon. Most már van értelme: megállapíthatjuk, hogy legalább 3 meccset le kell játszani ahhoz, hogy valaki legfeljebb 100-adik legyen a legtöbb mérkőzéssel rendelkező játékosok listáján, illetve legalább 6 futást kell gyűjteni a futásranglista első 100 helyének valamelyikéhez. Ez most még igazán nem sok, de majd szépen lassan bővül a torna történelme, és egyre nagyobb dicsőség lesz bent lenni az első 100-ban.
