Pakisztánban három új belföldi krikettbajnokság lesz ezentúl

2024. augusztus 5. – Szerző: Krikettgalaxis

Az úgynevezett Bajnokok tornájában mindhárom formátumban lesz egy-egy esemény, így összesen már 8-féle krikett-torna foglalja el Pakisztán hazai naptárát.

Pakisztáni zászló (illusztráció)Pakisztáni zászló (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az egyik krikettvilághatalomnak számító Pakisztánban eddig is működött két első osztályú bajnokság, a Kájd e-Ázam-trófea és az Elnöki trófea, egy A-listás bajnokság, az Elnöki kupa, valamint két Húsz20-as torna, a Nemzeti Húsz20-kupa és a PSL (Pakisztáni Szuperliga), de a Pakisztáni Krikett-tanács új vezetősége még ezt is kevésnek találta. Mint Mohszin Nakvi, a tanács elnöke elmondta: szerinte a válogatott világranglistahelyezései (a tesztben 6-odikak, ENN-ben 4-edikek, NH20-ban pedig 7-edikek) nem tükrözik a pakisztáni krikett örökségét és a benne rejlő valódi potenciált. Hozzátette: Hogy visszanyerjük a minket megillető helyet a világ krikettjének tetején, újítanunk kell és tervszerűen fejleszteni, bővíteni és megerősíteni a hazai versenyrendszert. A három új Bajnokok tornájának bevezetése egy bátor lépés ebbe az irányba.

A három tornában 5 csapat fog versengeni, amelyeket mind állatokról neveztek el: a Delfinek, az Oroszlánok, a Párducok, a Mének és a Farkasok. Elsőként az A-listás (egynapos meccsekből álló) tornára kerül majd sor, méghozzá szeptember 1-től 29-ig, aztán december 21-től január 2-ig zajlik majd a Húsz20-as, végül május 28-tól augusztus 5-ig az első osztályú. Ezeken összesen körülbelül 150 játékos (az ország legjobbjai!) vesznek majd részt, de a kiválasztás pontos feltételei még nem ismertek. Minden klubnak a rendes edzői stábon, elemzőn és sajtóson kívül lesz egy mentora is, valamint egy-egy edzőközpontjuk Fajszalábád, Karacsi, Lahor, Multán és Szialkot városok valamelyikében.

Ezzel együtt jelentősen megemelkednek a játékosok pénzbeli juttatásai is. A tavalyi alapfizetéseket nehéz összehasonlítani a mostaniakkal, mert megváltoztak a kategóriák, de a legmagasabb kategóriában tavaly 300 000 rúpia (kb. 400 000 forint) volt az alapjárandóság, most viszont már 550 000 rúpia (nagyjából 730 000 forint). A meccsenkénti díjak még nagyobb arányban nőttek: egy fehér labdás mérkőzésért tavaly 40 000 rúpia (53 000 forint) járt, mostantól viszont egy Húsz20-asért már 100 000 rúpia (130 000 forint), egy egynaposért pedig 125 000 rúpia (165 000 forint), az első osztályú meccsekért pedig a tavalyi 80 000 rúpia (105 000 forint) helyett 200 000 rúpia (265 000 forint).


Alapból nem látható kép
×