Akár el is vehetik Bangladestől az őszi női világbajnokság rendezését

2024. augusztus 6. – Szerző: Krikettgalaxis

Enyhe kifejezés, hogy feszült a politikai helyzet Bangladesben: az erőszakba fulladó megmozdulások hatására a miniszterelnök például tegnap lemondott. Ilyen körülmények között elképzelhető, hogy az októberre tervezett női Húsz20-as vébé mégsem Bangladesben lesz.

Bangladesi zászlócskák (illusztráció)Bangladesi zászlócskák (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A tervek szerint október 3-án kezdődik minden idők legbővebb mezőnyű, 10-csapatos női Húsz20-as világbajnoksága. A helyszín két bangladesi nagyváros, Dakka és Szilet lenne, ám a néhány hete zajló felfordulás miatt a Nemzetközi Krikett-tanács (ICC) már azon töpreng, hogy esetleg más helyszínen rendeznék meg a tornát.

A kormányellenes tüntetők gyakran erőszakba torkolló megmozdulásainak eredményeként tegnap lemondott az ország történetének összesítve leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnöke, Sekh Hásziná Ojádzsed asszony, és a szomszédos Indiába menekült. Hogy mi volt a tiltakozások oka, hogy külföldről szították-e, és ha igen, akkor kik, meg ilyen érdekes kérdésekkel mi most nem foglalkozunk, ez legyen a politikai elemzők dolga, csak egy további érdekességet említünk meg: a tüntetők nem csak a miniszterelnök rezidenciáját ostromolták meg, hanem a legendás krikettező, Másráfí Mortadzsá naráili otthonát is felgyújtották – hiszen ne feledjük, ő is kormánypárti képviselő volt, akit egyébként nem is olyan régen még elképesztő többséggel választottak meg a szavazók.

Nem tudni, rendeződik-e a helyzet az elkövetkezendő hónapokban, de jelenleg nem biztonságos az országban tartózkodni. Ausztrália, Anglia és India kormányai például kifejezetten felhívják ezen országok állampolgárainak figyelmét, hogy ha tehetik, ne utazzanak oda. Az ICC első körben Srí Lankát, Indiát és az Arab Emírségeket jelölte meg, mint lehetséges új helyszínt a világbajnokság számára, bár egyik sem lenne tökéletes. Az Emírségek nem biztos, hogy fel tudna készülni ilyen rövid idő alatt, Srí Lankában októberben elég esős az időjárás, Indiában pedig a pakisztániak vízumaival lehetne probléma.

Mindeközben a bangladesi A-válogatott, amely augusztus 10-től Pakisztánban játszana két négynapos és három 50-játszmás meccset, nem tudott elindulni útjára, az indulást közlésük szerint 48 órával elhalasztották. A dakkai repülőtér hétfőn 18 és 24 óra között zárva is volt, és még nem tudni, ez hogyan fog alakulni a jövőben. A rendes bangladesi válogatott augusztus 17-én indulna Pakisztánba, ahol elvileg 21-én kezdődik egy tesztsorozat. Ezekkel az időpontokkal kapcsolatban egyelőre nem jelentettek be változást.

Utoljára egyébként a 2020-ra tervezett, de 2021-re halasztott férfi Húsz20-as világbajnoksággal fordult elő, hogy át kellett helyezni: akkor azt a világjárvány miatt nem Ausztráliában, nem is a később kijelölt póthelyszínen, Indiában, hanem végül az Arab Emírségekben és Ománban rendezték meg.


Alapból nem látható kép
×