Átvették a vezetést a hollandok a 2. ligában
2024. augusztus 21. – Szerző: Krikettgalaxis
Újabb fordulóval folytatódott a több éves második számú ENN-liga, méghozzá Hollandiában. A házigazda mind a négy mérkőzését megnyerte, amivel felugrottak a tabella élére. Bemutatkozott az USA is, akik felemás teljesítményt nyújtottak, míg Kanada csupa kudarccal távozott.
Holland tulipánok (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az első meccs az eddig még veretlen, sőt, 100%-os Kanada és a mindössze 1 vereséggel rendelkező házigazda hollandok összecsapását hozta. A találkozóra a voorburgi Westvliet sportparkban került sor, ahol 2011-ben volt utoljára férfi ENN-mérkőzés. Kanada egy újoncot avatott: a 3. rendű ütősként pályára lépő Aaditya Varadarajan azonban egyelőre nem hagyott mély nyomokat – igaz, a többi kanadai ütős sem nagyon, ugyanis csupán Shreyas Movva tudott elérni 65 futást, a többiek 35-öt vagy kevesebbet (leginkább jóval kevesebbet), miközben a hollandok közül Paul van Meekeren három, míg Kyle Klein négy kapuval zárt. A végül felállított 195-ös cél első ránézésre nem tűnt nehéznek, azok után meg főleg nem, hogy a nyitó Michael Levitt és Max O’Dowd 15.3-nál már 77 ponton járt, majd Levitt kiesése után O’Dowd és Vikramjit Singh juttatta el a csapatot 155 futásig, és még mindig csak a 34. játszmában jártunk. A végén azonban Saad bin Zafar még három ütőst kiejtett, és a pontszerzés sem volt túl gyors, így egészen a 46. játszmáig eltartott a kergetés – de legalább sikeres lett holland részről, vagyis Kanada elszenvedte első vereségét ebben a ligában.
A második mérkőzés újabb kanadai kudarcot hozott, de ez talán még fájóbb lehetett nekik, mint az előző: egyrészt azért, mert szoros meccs volt, másrészt azért, mert a nagy riválistól, az Amerikai Egyesült Államoktól kaptak ki. Az USA-nak egyébként ez volt még csak az első fellépése ebben a ligában, ENN-t utoljára tavaly játszottak, így aztán nem is csoda, hogy jópár újoncot is avattak, köztük olyanokat, akiket néhány hete az MLC-ben már láthattunk remekelni: most mutatkozott be ENN-ben Milind Kumar, Harmeet Singh, Shadley van Schalkwyk és Smit Patel is. Utóbbi nyitó ütősként mindjárt 63 futást hozott össze, de még nála is sokkal jobb volt a régi ismerős Monank Patel, aki pedig 121-neskit mutatott be. A végén még Shayan Jahangir is bejelentkezett egy szép 57-tel, így az utolsó játszmában az amerikaiaknak sikerült átlépniük a 300-as lélektani határt: a 305-ös cél szép kihívás volt Kanada számára. Ám ők sem ijedtek meg ettől, sőt, három plusz egy majdnem ötvenessel egészen meg is közelítették a 300-at a végére. Náluk Pargat Singh esett ki 42-vel, viszont átlépte az 50-et a nyitó Aaron Johnson, a 6. rendű Harsh Thaker és kisebb meglepetésre a 10. rendű Dillon Heyliger, a dobó is.
A harmadik találkozón az eddigi két győztes válogatott csapott össze. Hollandiának volt kettő nagyon rövid és egy harmadik, szintén nem túl hosszú olyan időszaka, amikben olyan sikereket értek el, amiknek köszönhetően végül megnyerték a meccset. Az első játékrészt még szép lassan végigütötték, és bár Vikramjit Singh és Scott Edwards is átlépte az 50-et, az, hogy 45 játszma után még 200 futásuk sem volt, nem sok jót ígért számukra. Ekkor jött az első rövid sikeres időszakuk: a következő 5 játszma alatt 237-ig jöttek föl, azon belül is a 49. játszma volt a csúcs, amikor 15 futást gyűjtöttek be. A második nagyobb örömet mindjárt a folytatás legelején átélhették a hollandok: a 2. félidő első játszmájában Vivian Kingma ugyanis mind Steven Taylort, mind Monank Patelt kiejtette! Ám a mérkőzés ekkor még nem dőlt el: előbb Smit Patel, aztán Aaron Jones, végül pedig Milind Kumar szépen visszaharcolta a csapatot, és például 9 játszmával a vége előtt már csak 38 futás hiányzott nekik a győzelemhez, és még 5 kapujuk megvolt. De Hollandia ebből a szorult helyzetből is megtalálta a kiutat, és a hátralevő időszakot le tudták úgy hozni, hogy az USA mindössze 18 futást gyűjtött be, mialatt elvesztette a maradék 5 ütősét! Így aztán nagyot fordult a világ, és a hollandok megszerezték a 2 pontot. Edwards számára egyébként külön jelentősége lett ennek az eredménynek, amit most elért: pályafutását összesítve ugyanis följött 1578 ENN-futásra, amivel átvette a vezetést Hollandia legsikeresebb ütőseinek ranglistáján.
A negyedik meccset (és innentől a többit is) már Rotterdamban, a hazelaarwegi stadionban rendezték. Ezúttal ismét Hollandia és Kanada találkozott, de most úgy kezdődött az egész, hogy jó esély látszott arra: Kanada visszavág a múltkori vereségért, hiszen az első két játszmát szűzre dobták, miközben Michael Levittet ki is ejtették. Na de ez nem Húsz20, hogy egy ilyen kezdés óriási katasztrófa lenne, van idő javítani: és a hollandok javítottak is. Méghozzá főleg megint Scott Edwards, aki 72 futást gyűjtött, így például a 36. játszma végére már 166-on tartott a csapat. Innentől kezdve viszont senki egyetlen határt sem tudott közülük ütni a félidő végéig, ráadásul a végére besűrűsödtek a kapuk is, így csak 220 lett a csapat eredménye. A kergetés első 8 játszmája még bőven a vendégeknek sikerült jobban, amikor 59/0-ra álltak, de utána rövid időn belül Vivian Kingma három, Paul van Meekeren pedig kettő kaput szerzett, mialatt csak 8 új futás született, így Kanada hirtelen 67/5-re zuhant vissza. Innen pedig már nem volt feltámadás: Van Meekeren újabb három alkalommal lecsapott, Shreyas Movva 47 futása pedig kevés volt az észak-amerikai csapatnak, mivel rajta és a két nyitón kívül mások alig gyűjtöttek pontot. A vége így sima, 63 futásos holland győzelem lett.
Az ötödik alkalommal ismét a két észak-amerikai együttes találkozott. Kanada a dobást választotta, így az USA ütött először: és a Steven Taylor–Smit Patel nyitó párjuk mindjárt csapatrekordot is állított fel: 125 futásos párjuk a válogatott történetének legjobb nyitó társulása lett ebben a formátumban. A kanadaiaknak még az volt a szerencséje, hogy ott volt nekik Saad Bin Zafar, aki végül a 27. játszmában megtörte ezt a tárulást, később pedig a 2. és a 3. rendű ütőssel is végzett: igaz, ekkorra már több mint 38 játszma eltelt a meccsből, az amerikaiak pedig már 189 ponton álltak. És ha ez még mind nem elég az USA-szurkolóknak: a 4. és az 5. rendű ütős is jól teljesített: Aaron Jones éppen elérte, Milind Kumar pedig nagyon megközelítette az 50-et. Bár az utolsó 2 játszmában 4 ütős is kiesett, de ez már nem sokat számított: az USA így is 276-os célt állított fel. A kanadaiaknál ott volt a csapatban egy újonc, Kanwarpal Tathgur, ám ő az első játékrészben nem dobott, a másodikban pedig nem ütött, sőt, mivel fejsérülést szenvedett, idő előtt le is kellett cserélni. Náluk a nyitó pár egyáltalán nem volt ilyen jó, sőt, az első 4 kapus társulás sem, utána viszont Pargat Singh és Shreyas Movva egy több mint 100 futásos kettőst alkotott – ám ez sem volt elég a győzelemhez: a végén nekik is gyorsan kiesett 5 ütősük, így a csapat idő előtt elfogyott és 50 futással kikapott.
A hatodik összecsapáson Hollandia és Amerika találkozott, utóbbiak a dobást választották. A narancsok azonban igen jól kezdték a maguk félidejét, és például amikor a 2. kapujukat elvesztették a 20. játszmában, már közel 100 pontnál jártak. Innen azonban egy kicsit lejjebb esett a pontarányuk, amit aztán a játékrész végéig nem tudtak érdemben visszanövelni: ez úgy általában véve minden amerikai dobó érdeme, mert egyrészt mind a heten szereztek legalább egy kaput, másrészt nem volt köztük senki, aki nagyon pazarló lett volna – de azért mégis kiemelendő Harmeet Singh, aki 10 játszmáját 2,5-ös gazdálkodással hozta 2 szerzett kapu mellett. A holland ütősök legjobbika pedig egyértelműen Max O’Dowd volt, aki lassan gyűjtötte ugyan a pontokat, de nyitóként kezdett, és egészen a 49. játszmáig bent maradt, 77 futást szerezve ezalatt. A végül a csapat által elért 206 nem tűnt valami soknak, de előbb Vivian Kingma, majd Kyle Klein hamar megrengette az USA-t, így a 8. játszma végén már 39/3-at mutatott az eredményjelző. A 3. rendű Monank Patel jól küzdött ugyan, sőt, az is feltűnő, hogy a 6–10. rendű ütősök is mind két számjegyű eredménnyel zártak, de végül Paul van Meekeren 3 és Klein 4 kapujának köszönhetően idő előtt kiesett az utolsó ütős is, így Hollandia magabiztosan, 27 futással kerekedett felül.
A tabellán ezzel a 12 pontos Hollandia vezet, míg Kanada lecsúszott a 3. helyre. Az USA még csak most kezdte a tornát, így nekik 4-gyel kevesebb meccsük van, mint az előbbi kettőnek, de így is már az 5. helyen állnak 4 megszerzett ponttal.
