Nocsak, Banglades győzelme már esélyesebb, mint Pakisztáné

2024. augusztus 24. – Szerző: Krikettgalaxis

Története során most érte el Banglades a legtöbb futást egy játékrészben Pakisztán ellen, amivel a teszt negyedik napján előnybe, méghozzá 117 futásos előnybe kerültek. Ebből a hazaiak eddig 23-at tudtak lefaragni, de elvesztettek egy kaput, így, bár érik a döntetlen, még várhatnak ránk izgalmak holnap.

Jellegzetes bangladesi táj (Szirádzsgandzs körzet) (illusztráció)Jellegzetes bangladesi táj (Szirádzsgandzs körzet) (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Érdekes szakaszába lépett a mérkőzés: Banglades harmadik nap végi társulása, Musfikur Rahim és Litan Dász igen jól teljesített, a tegnapi záráskor mindketten 50 fölött jártak, viszont csapatuk lemaradása még mindig 132 futás volt. Kérdés volt, vajon tudják-e folytatni a tegnap megkezdetteket, mert ha igen, akár még be is érhetik Pakisztánt, de ha nem, és valamelyikük kiesik, onnantól kezdve akár az egész csapat gyorsan összeomolhat.

A válasz pedig nem túl sokkal a kezdés után megérkezett: pár csendes játszma után a tegnap estére egészen megvaduló Dász búcsúzott Naszím Sáh dobásából, amikor, valószínűleg az extra nagy pattanás miatt elrontott egy kereszthajtást, és csak a kapushoz tudta élezni a labdát. De amit Adzhar Mahmúd, a pakisztániak segédedzője tegnap be is vallott, jelesül, hogy a pálya nem úgy viselkedik, amire a csapat összeállítása előtt számítottak, a továbbiakban is beigazolódott: ez a talaj ma sem igazán segítette a varratos dobókat. Persze Banglades ütőjátékáé is az érdem, hogy eddig el tudtak jutni, de azért benne van a pálya is – na meg például az, hogy a pakisztáni dobók sem folyamatosan találták el a megfelelő vonalakat és hosszakat, különösen Sahín Sáh Afrídí. Rahim mellett ezúttal Mehedí Hászán Mirádzs jelent meg, és most ők lettek az a társulás, amit szinte sehogy sem sikerült feltörni. A 116. játszmában Rahim elérte a 100 pontot, majd rövidesen elérkezett az ebédidő: ekkor Banglades pontszáma 389/6 volt, vagyis már csak 59 futással voltak elmaradva.

És ebéd után sem jött be a dobók semmiféle próbálkozása. A pálya továbbra sem támogatta őket, a néha kialakuló veszélyt pedig az ütősök ügyesen semlegesítették. Még Naszím Sáh cinkelése sem zavarta meg Rahimot, egyszerűen figyelmen kívül hagyta, sőt, amikor Sáh tovább mondta a magáét, az ütős, hogy látványosan kifejezze, mennyire nem érdekli a szövegelés, közben kért magának egy új kesztyűt. A 132. játszmában a társulás már a 100-at is teljesítette együtt, a 137. játszmában pedig Banglades már a vezetést is átvette! Rahim ekkor már a 150 ponthoz közelített, összesítésben pedig eközben ő vált az idegenben játszott teszteket tekintve a legeredményesebb bengáli ütős: lehagyta ugyanis Támim Ikbál 2329 futását. A 142. játszma újabb mérföldkövet, egy 150-eset hozott el számára, ami után két labdával Bábar Ázam elejtette ugyan a mezőnyben (pedig könnyű elkapás lett volna), de őt ez sem bizonytalanította el, és csak folytatta és folytatta a pontgyűjtést. Ahogy Hászán Mirádzs is: neki a 146. játszmában lett meg az 50-ese. Lényegében ebben a második menetben semmi más nem is történt: teára Banglades 495/6-ra jött föl, ami már 47 futásos előnyt jelentett.

Ezek után már nem is csoda, hogy meglett a bengáliak 500 pontja is: mindössze 11. alkalommal a történelem során, és negyedszer idegenben. Mint többször írtuk, Pakisztán nem tett be a csapatba specialista pörgető dobót, de amikor rájöttek, hogy ez hiba volt, kénytelenek voltak például a részidős dobó Ága Szalmánnal próbálkozni, így aztán ő most a legkevésbé sem lett részidős: az egész játékrészben ő dobta a legtöbbet... Végül a nagy áttörést Mohammad Alí hozta, aki a 157. játszmában egy, a vártnál kicsit gyorsabb és kicsit nagyobbat pattanó labdával el tudta érni, hogy a 191 futással álló Rahim csak beleélezni tudjon egy keresztnyesés helyett, Rizván, a kapus pedig sikeresen elkapta az élezést. Innentől már felgyorsultak az események: a 163. játszmát új labdával és Sahín Sáh Afrídíval kezdték a pakisztániak, és ez a párosítás mindjárt kétszer is zavart okozott az ellenfélnél: az első esetben még elhibázták az elkapást a mezőnyben Hászán Mirádzs ellen, de a másodikból, még ugyanebben a játszmában a 18 dobás után is 0-n álló Hászán Máhmudot már elkapták. A 10. rendű Sariful Iszlám pedig villámháborús üzemmódba kapcsolt: még mindig jobb gyorsan begyűjteni esetleg egy-két határt és úgy kiesni, mint mondjuk lezárni a játékrészt, nem? Így aztán ő 14 dobásból 22 pontot kaszált be, végül nem sokkal az után, hogy Hászán Mirádzs is búcsúzott 77-tel, ő is kiesett, így Banglades 565 futással zárta a negyedet. Ilyen sokat ők Pakisztán ellen még soha nem teljesítettek!

A harmadik játékrészből még 10 játszmát játszottak le ma. Az imént még ütősként brillírozó Iszlám a 3. játszmában dobóként is sikert könyvelhetett el, igaz, Szaím Ajúb inkább a saját hibájából esett most ki: valószínűleg ha a lábát is használta volna a mozgáshoz, nem történt volna meg az élezése, amiből elkapták... Aztán Sán Maszúd többször is csak alig menekült meg, szóval Pakisztán még annak örülhet, hogy egyetlen vesztett kapuval megúszták a napot. De ha holnap kevesebb szerencséjük lesz, még az is lehet, hogy túl hamar elfogynak, és Bangladesnek még marad ideje elérni az esetlegesen alacsony célt! Jelenleg ugyanis Pakisztánnak még 95 pontot kellene szereznie ahhoz, hogy egyáltalán minimális előnybe kerüljenek!

Szóval lesznek itt még izgalmak holnap, és mivel a rendezők úgy döntöttek, hogy holnap ingyenes lesz a belépés (ma is az volt egyébként, mint utólag kiderült), ezért csak bátorítani tudnánk a Ravalpindi táján élő olvasóinkat, hogy mindenképpen látogassanak ki a stadionba! Reméljük, sokan olvassák ott is a Krikettgalaxist :)


Alapból nem látható kép
×