Kisebb meglepetésre Guernsey nyerte a harmadik európai selejtezőt

2024. augusztus 28. – Szerző: Krikettgalaxis

A házigazda sziget, Guernsey győzelme bizonyítja, még mindig tart a brit fölény a földrész krikettjében, pedig az utóbbi években a többi ország fejlődésével ez már megtörni látszott. Bár ki tudja, mi lett volna, ha nem esik az eső a Spanyolország–Dánia találkozón?

Részlet Guernsey partvidékéből (illusztráció)Részlet Guernsey partvidékéből (illusztráció)

A kép szerzője: Robert Powell (Panoramio), licenc: CC BY-SA 3.0

Mint ismert, Európában kétszintű a világbajnoki selejtező, az első szinten pedig a 30 leggyengébb válogatott vesz részt három 10-csapatos tornán. Az első kettő már lezajlott: innen Olaszország és Jersey jutott tovább a második körbe, a harmadik torna pedig ma ért véget Guernsey győzelmével.

Anglia és Írország a korábbi eredményei alapján automatikusan vébérésztvevő, míg Skócia és Hollandia rögtön a második körben kezdi meg szereplését. Hozzájuk csatlakozott tehát most Olaszország és Jersey után Guernsey is, ami továbbra is azt bizonyítja: hiába a gyors fejlődés a többi országban, még mindig sokat számít a brit hagyomány, hiszen a Csatorna-szigeteken (Jersey és Guernsey) évszázadok óta népszerű a krikett, míg más európai országokban még csak pár éve, estleg évtizede.

Bár az is igaz, Guernsey nem mindig mutatott meggyőző játékot ezen a tornán, ráadásul a hazai pálya is segítette őket – a mi magánvéleményünk szerint nekik ez lesz történetük utolsó lehetősége, a jövőben már nem fognak tudni megnyerni egy ilyen selejtezőtornát, mert egyre többen lehagyják őket. Egész egyszerűen azért, mert hiába a régi krikettkultúra, a sziget népessége nem elég nagy ahhoz, hogy elegendő tehetséges játékost termeljen ki, a nagyobb országokban pedig, ha a mostani ütemben terjed a krikett, nagyságrendekkel több jó játékost fedeznek majd fel.

Ezen a tornán a 10 csapatot két ötös csoportra osztották. Az elsőben szerepelt a két, előzetesen nagy esélyesnek tartott ország, Spanyolrszág és Dánia, valamint rajtuk kívül Ciprus, Csehország és Görögország, a B csoportban pedig Bulgária, Észtország, Finnország, Guernsey és Málta. Az A csoportban majdnem egyértelmű lett a sorrend: Spanyolország és Dánia mindenki mást legyőzött, utánuk Csehország, Ciprus és Görögország következett. Így a legfontosabb mérkőzés éppen Spanyolország és Dánia összecsapása lett volna – ez azonban eső miatt elmaradt! A spanyolok igen bosszúsak lehettek így, mert NFA alapján Dánia volt a jobb (ők nagyobb arányban győzték le a többi csapatot), ezért Dánia jutott be a döntőbe. A B csoportban volt körbeverés is, így senki sem végzett veretlenül: Guernsey például kikapott Finnországtól, akik viszont kikaptak Észtországtól – Guernsey azonban legyőzte az észt csapatot. Így ez a három együttes egyaránt 6–6 ponttal végzett, és közöttük is a nettó futási arány rangsorolt: ebben Guernsey volt a legjobb, Finnország a második és Észtország a harmadik. Málta és a 0%-os Bulgária nem tudott beleszólni a továbbjutás kérdésébe.

A két csoport első 4 helyezettje ma még egy-egy helyosztót (döntőt) játszott a 7., az 5., a 3. és az 1. helyért: ezeket Ciprus, Észtország, Spanyolország és Guernsey nyerte.

A legtöbb futást a dániai Hamid Shah szerezte, aki 272-vel végzett a ranglista élén, köszönhetően többek között annak, hogy Csehország ellen megszerezte a dán krikett első férfi NH20-as százasát. Végül őt választották meg az egész selejtezőtorna legjobb játékosának is. A dobóknál 12 kapuval a mindössze 17 éves guernsey-i Charlie Forshaw volt a legjobb.


Alapból nem látható kép
×