Még több futás a Patriotstól, de még ez sem volt elég

2024. szeptember 5. – Szerző: Krikettgalaxis

Egyre nagyobbak a futásfesztiválok a Warner Parkban: most a CPL történetének második legmagasabb pontszáma született meg a Guyana Amazon Warriors részéről, ami ellen a St Kitts & Nevis Patriots 226-ja is kevés volt. Pedig 226-tal máskor és máshol tükörsimán nyerni lehet...

A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)

A kép szerzője: Bill Cameron (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Amikor a Saint Kitts megnyerte az idény nyitómeccsét, még minden szépnek és jónak ígérkezett a házuk táján. Azóta azonban két hazai mérkőzésükön már nem tudták megismételni ezt a sikert, és idei hadjáratuk egyre jobban kezdett hasonlítani a tavalyihoz, amikor is az utolsó helyen végeztek. És ugyancsak hasonlít a tavalyi évhez a guyanaiak idei kezdése is: ők ugyanis bajnoki címvédőként jöttek, és eddig most is 100%-osak – igaz, ez a száz százalékosság most csak annyit jelent, hogy eddigi egyetlen találkozójukat sikerrel vették.

A pénzfeldobás megtörtént időben (a Warriors az ütést választotta), de utána kitartónak ígérkező eső vette kezdetét. Végül annyira kitartó mégsem lett, csak annyiban, hogy miután egyszer elállt, utána még egyszer visszatért, de aztán a játék kezdése csak kicsit csúszott, és játszmák nem vesztek el.

A hazaiaknál három változtatás történt. Kimaradt Ashmead Nedd, a családi okok miatt hazatérő Tabraiz Shamsi és a válogatottbeli kötelezettségei miatt távozó Tristan Stubbs, akik helyére Josh Clarkson, Mohammad Muhszin és Veerasammy Permaul került be. A vendégeknél Shamar Joseph és a kisebb sérülést összeszedő Romaio Shepherd helyét Kevin Sinclair és Raymon Reifer vette át – érdekesség, hogy utóbbinak az unokatestvére, Leslie Reifer volt az egyik mai játékvezető.

A múltkor a Warriors azzal lepett meg mindenkit, hogy Gudakesh Motie-t tették be nyitó ütősnek – most pedig azzal, hogy Kevin Sinclairt. És pár percig ez jó döntésnek is tűnt, hiszen első két labdájából, amivel szembenézett, máris két négyest ütött, sőt, a 3. játszmában még kettő jött tőle, de aztán kiesett. Az erőfölény végére Ramhmánulláh Gurbáz és Shai Hope 53/1-re hozta föl a csapatot: ebből még sejteni sem lehetett, mi fog következni ezek után. Már csak azért sem, mert eddig például egyetlen egy hatos sem volt ma. Sőt, utána Permaul máris kiejtette Hope-ot, és utána is takarékosan folytatta a játszmát – végül a 6.6-ban Shimron Hetmyer beütötte az első 6-ost, és ezzel átszakadt a gát. A félidő felére máris 104/2-re javítottak a guyanaiak, közben ráadásul Gurbáz már az 50-et is átlépte, a hatosok pedig nem szűntek meg tovább jönni. A 13. játszmában a csapat már 150, Hetmyer pedig 50 fölött járt, aztán Gurbáz kiesett ugyan 69-cel, de Hetmyer meg sem állt 91-ig. És ebben a 91-ben egyetlen egy négyes sem volt, viszont 11 darab 6-os igen! És mivel a végén a többi ütős is elég jó aránnyal ütött (Keemo Paul 14-ből elért 38-ja külön szót érdemel), így a csapat 266-tal végzett, ami csak egyetlen futással marad el a valaha volt legmagasabb CPL-pontszámtól, ami még 2019-ben született. Az viszont CPL-történeti rekord lett, hogy a Warriors összesen 22 hatost szerzett.

A liga idei szezonjában eddig egyetlen egyéni százas jött össze, méghozzá a Patriots játékosának, Evin Lewisnak, így aztán rá most igen sok felelősség hárult a kergetésben. Vagyis hárult volna, ha Dwaine Pretorius nem ejti ki mindjárt az első játszmában! A 2. játszmában Kyle Mayers egy kifutást és egy LKE-t is csak alig úszott meg, a 4. játszmában egy elkapást is elejtettek ellene, majd egy dupla esély is volt a kiejtésére, de végül videózgatás után kiderült, hogy sem elkapás, sem leverés nem történt – egyszóval: nagyon rezgett a léc. Ebből az igen kellemetlen helyzetből aztán egy csapásra sokkal kellemesebbe kerültek az 5. játszma eredményeként, amikor is Kevin Sinclair két rossz dobásának, na meg Andre Fletcher ütőtechnikájának köszönhetően 34 (!) futás született összességében: a Patriots hirtelen 39/1-ről 73/1-re ugrott föl. Mayers sorsa aztán a 6. játszma elején megpecsételődött, és végre szabályosan sikerült őt elkapni, viszont a helyére érkező Sherfane Rutherford elképesztő energiával szált be, így az erőfölény 94/2-re végződött, ami a CPL történetének második legjobb eredménye, sőt, a 7. játszma után már 114/2 volt az állás: a teljesített pontarány bőven meghaladta a szükségeset! De hamarosan elérkezett az a pillanat, amikor utoljára lebegett valamiféle győzelmi remény a Saint Kitts-iek szeme előtt: ez az utolsó pillanat a 8.3-as dobás volt, ami után 138/2-re álltak – de a következő 10 labda azonnal szertefoszlatta a reményeiket. Ebből a 10 labdából ugyanis csak egyetlen futást tudtak begyűjteni, viszont 3 kaput is elvesztettek közben – a 10. játszma egy szűz lett két kapuval, Imran Tahir részéről. Innentől már csak Fletcher volt képes egy ideig érdemben harcolni: az ő 33 dobásból elért 81-e egészen hihetetlen teljesítmény, de a csapat pontaránya innentől már csak lefelé mozgott, a vereség pedig játszmáról játszmára egyre biztosabbá vált. Végül ki sem bírták 20 játszmáig, 18 alatt elvesztették az összes ütősüket, így 40 futással alulmaradtak. És a tabellán is alul maradtak, bár nem legalul, hiszen a Falcons náluk is rosszabb. A Guyana viszont föllépett a második helyre.


Alapból nem látható kép
×