Négy győzelmet és egy vereséget visznek haza a ruandai nők Kenyából

2024. szeptember 14. – Szerző: Krikettgalaxis

Bár az öt NH20-ból álló sorozat első meccsét még megnyerte a hazai kenyai válogatott, utána a maradék négyet már a ruandaiak kaszálták be. Nem akarjuk túldimenzionálni, de azért van valami jelentősége ennek az eredménynek.

Ruandai táj: szavanna zsiráffal (Akagera térsége) (illusztráció)Ruandai táj: szavanna zsiráffal (Akagera térsége) (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A Nairobiban található Sikh Union pályán öt barátságos találkozót rendeztek a kenyai és a ruandai női válogatott között. Mint a bevezetőben is írtuk, ebből az elsőt Kenya, a többit mind Ruanda nyerte meg.

Kenyai és Kenya-szurkoló olvasóinktól elnézést kérünk, de véleményünk szerint ez a jelentéktelennek tűnő sorozat és annak eredménye mégiscsak egy fontos, és megítélésünk szerint örömteli dolgot mutat. Ez az egyik első (bár még nem túl erős) bizonyítéka annak, hogy a brit földről származó krikett ezek szerint képes Afrikában is mély gyökereket ereszteni a brit kultúrkörhöz nem igazán kapcsolódó országokban is. Ruanda ugyanis belga gyarmati múlttal rendelkezik, és mint ilyen, eléggé elfranciásodott, így a krikettezés a közelmúltig egyáltalán nem volt magától értetődő ebben az országban. Ennek ellenére ma azt látjuk, hogy válogatottjuk, főleg a női, feltűnően sokat szerepel, ahol csak tud, és egyáltalán nem is annyira gyengék! Nézzük meg a többi franciás afrikai ország válogatottját: Kamerun és Mali elképesztően gyenge, a legtöbb ilyen ország pedig még csak nem is társult tagja a Nemzetközi Krikett-tanácsnak. Elefántcsontpartól még nem lehet tudni, milyen lesz: ha minden jól megy, ők idén ősszel játsszák majd történetük első NH20-as mérkőzéseit.

A mostani sorozaton a ruandaiak tehát a nagy krikettmúlttal rendelkező Kenyát győzték le. A mérkőzések eredménylapjai itt érhetők el:

Az is igaz viszont, hogy a legjobb játékos egy kenyai lány lett: Queentor Abel 108 futásával és 10 kapujával mind az ütősök, mind a dobók ranglistáján az első helyen végzett (utóbbiaknál holtversenyben honfitársával, Esther Wachirával).


Alapból nem látható kép
×