Szoros volt, de végül Dél-Afrika nyerte a női sorozatot Pakisztánban

2024. szeptember 20. – Szerző: Krikettgalaxis

Felváltva nyerte a találkozókat a dél-afrikai és a pakisztáni női válogatott a most rendezett NH20-as sorozaton: mivel 3 meccs volt, és Dél-Afrikáé volt az első győzelem, így ez azt jelenti, hogy végül ők vitték el a sorozatot 1–2-re.

Fokváros látképe (illusztráció)Fokváros látképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A női vébére történő felkészülés jegyében lejátszott sorozatra a multáni nemzetközi stadionban került sor, ahol eddig még egyetlen női válogatottmeccset sem rendeztek – és egyetlen NH20-at sem, még a férfiaknál sem. Így aztán ezek a női NH20-ak két tekintetben is elsők voltak a helyszín történetében.

Az első mérkőzésen Dél-Afrika kényszerült először ütni, azonban, bár Szádia Ikbál a 3. játszmában egymás után két ütősüket is kiejtette, majd a harmadik is akkor esett ki, amikor még csak 41 pontjuk volt, utána viszont Tazmin Brits és Suné Luus mentett egy kicsit a helyzeten: ketten együtt 63 futást hoztak össze párban, és amíg bent voltak, szinte végig lassan növekedni tudott a csapat pontaránya. Brits az 50-et is átlépte a végére, sőt, ki sem esett, de az összességében a csapat által elért 132 mégsem lehetett túl biztató számukra. Viszont Pakisztánnak még rosszabbul indult a második félidő, mint Dél-Afrikának az első: a 13. játszmában még csak 47 pontjuk volt, és már az 5. ütősük esett ki! A 18 éves debütáns dobó, Seshnie Naidu bemutatkozása szépre sikerült: előbb egy igen szép elkapást hajtott végre a rövid ferde lábon, majd amikor beállt dobni, mindjárt a második labdájából kaput szerzett. Végül azért Pakisztánnak is sikerült jóval feljebb kapaszkodnia: a 6. és 7. rendű Álija Ríáz és a most először NH20-as kapitány Fátimá Szaná ugyanis a 13. játszmától a legvégéig bent volt a pályán, és számos határeseménnyel, Ríáz 50-esének is köszönhetően sikerült egész közel, 11 futásra megközelíteniük a célt. De ennél közelebb nem értek: Dél-Afrika 10 futással nyert. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik az is, hogy Dél-Afrika három elkapást is elejtett, így könnyen lehetett volna akár nagyobb különbségű is a győzelmük, ha jobban összpontosítanak.

A második találkozón fordult a kocka. Miközben ezekben a percekben, órákban a világ egy másik pontján (Sardzsában) a dél-afrikaiak férfi válogatottja szenvedett egy Isztán ellen, ugyanez, ha jóval kisebb mértékben is, de elmondható volt a női válogatottról is. Most Dél-Afrika választotta a dobást, de nem volt benne sok sikerélményük. Muníba Alí, a nyitó ütős például több mint 10 játszmán át kibírta, miközben majdnem 50-est is szerzett, és a 3. rendtől kezdve mindenki 100-as arány fölött ütött, aki csak pályára lépett – ráadásul hárman 30 körüli pontszámokat is gyűjtöttek be. A játékrész utolsó három dobásából Álija Ríáz egy 6–4–4-es sorozatot hozott össze, így hirtelen 181-re dobta meg az összpontszámot, ami már egész komoly célt jelentett az ellenfélnek. A kergetés során viszont Dél-Afrika úgy-ahogy jól a nyomában járt ennek a célnak: a 9. játszma után például még egy futással többjük is volt, mint Pakisztánnak ugyanakkor, de összesítésben hiába volt Suné Luus több mint 180-as aránnyal összehozott 53 pontja, és hiába szerzett Chloe Tryon is 16 dobásból 30 futást, így is 13 futással kikaptak. A második félidő során egyébként egy újoncot is avatott a pakisztáni csapat: a 21 éves Taszmia Rubábnak a fejsérülést szenvedett Fátimá Szaná helyére kellett beállnia kényszerűségből.

A harmadik összecsapást az első kettővel ellentétben nappal játszották. Dél-Afrika ismét dobással kezdett, viszont a Muníba Alí és Gul Feroza által alkotott nyitó párral nem bírtak az erőfölényben: csak nem sokkal ez után, a csapat 50 futásának elérésekor esett ki Feroza. A magas rendű ütősök mindannyian viszonylag jól teljesítettek, bár nem túl gyorsan, de szépen gyűjtötték a pontokat, míg az 5. rendű Fátima Szanának a gyorsítás is sikerült: ő 17-ből gyűjtött be 27-et. A dobók közül senki sem villogott, nem volt, aki egynél több ütőst kiejtett volna. A cél így egy közepes 154 lett. Amikor Tazmin Brits az első játszmában kacsával búcsúzott, még Pakisztán tűnt a meccs esélyesének, de aztán ahogy telt az idő, ez egyre jobban megváltozott: Laura Wolvaardt és Anneke Bosch is majdnem 50-esig menetelt. Előbbit a kiesés, utóbbit egy sérülés akadályozta meg az 50-esben, de így is legalább 45-nél jártak mindketten. Aztán a 4. rendű Annerie Dercksennek is hiányzott egy kicsi a maga 50-eséhez, de ez már örömtelibb okból: sikerrel véget ért ugyanis a kergetés, amikor neki 44 pontja volt.

A sorozatot tehát 1–2-re Dél-Afrika nyerte, és a két válogatott közti örökmérleg is az ő enyhe fölényüket mutatja ebben a formátumban: 24 mérkőzésből 13-at nyertek ők, 11-et Pakisztán.


Alapból nem látható kép
×