Ebédig sem kellett várni, meglett az indiai győzelem a teszten
2024. szeptember 22. – Szerző: Krikettgalaxis
Bár a teszt negyedik napján szívósan indult a bangladesi ütőjáték, és egy óra alatt senki sem esett ki, de utána gyorsan összeomlottak, így még az ebédszünetig sem értünk el, mire India megnyerte a mérkőzést. Ezzel egyre valószínűbb, hogy bejutnak majd a világbajnokság döntőjébe.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Láttunk már csodákat a krikettben (is), de a csoda azért (is) csoda, mert nem számít rá senki. Itt sem számíthattunk olyasmire, hogy Banglades előbb szerez 358 futást India bivalyerős dobójátéka ellen, mint hogy elvesztenének 6 kaput – ennyire lett volna ugyanis szükség egyik vagy másik csapat győzelméhez. Idő pedig bőven volt elég, két nap, igaz, valamennyi esőt azért jósoltak mára és holnapra is Csennaiba. Egy kis csapaték most is hullott a kezdés előtt, de ez nem befolyásolt semmit, 9:30-kor indulhatott a játék.
Mindenesetre a bengáliaknak meg kellett próbálniuk, ami tőlük telik. A napot Nádzsmul Hoszen Sánta kapitány kezdte, aki 51-en állt, valamint a korábban eléggé formán kívül levő Szákib ál-Hászán, aki 5 ponttal zárta a tegnapot. Akkor az elegendő fény hiánya miatt 37.2 játszma után fejeződött be a játék, és bár most is felhős volt az idő, sötétségről nem beszélhettünk. Az indiaiak vegyesen próbálkoztak lassú és sebes dobókkal, de nem sok eredményt hozott egyik sem. Az első igazi esély a 47. játszmában kínálkozott Ál-Hászán ellen, de a kapus, Risabh Pant nem tudta időben összeszedni a labdát, hogy leverés lehessen belőle. Egy óra játék után először jött be dobni ma a tegnap a négyből három kaput szerző Ravicsandran Asvin – és ő azonnal meg is törte a jeget: Ál-Hászán rosszul tartotta ellene a védekező ütőjét, és elkapták. Lehet vitatkozni, hogy szerencse volt-e vagy okos mezőnyfelállítás, mindenesetre tudni kell, hogy az ütője után még a lábszárvédőjén is megpattant a labda és úgy szállt oda valahova a hátsó rövid belső mezőnyjátékos térségébe. Banglades hátránya még mindig bőven 300 fölött járt, de már csak 5 kapujuk maradt... Ami pedig hamar 4-re fogyatkozott, mert jött a másik helyi közönségkedvenc, Ravindra Dzsadedzsá is, és a nemrég bejött Litan Dászt ő ejtette ki. Aztán a négy 3-ra, a három 2-re csökkent és így tovább: az egész csapat már elég hamar bezuhant. Ravicsandran az 58. játszmában megszerezte az 5. kapuját is, amivel már negyedszer (!) teljesített százast és ötös zsákmányt ugyanazon a teszten: nála többször a világon csak Ian Botham tudta ezt megcsinálni, akinek 5-ször sikerült, de most már ez a rekord is veszélybe került! Egyébként Ravicsandran ma még szerzett egy hatodik kaput is, de a 7 már nem sikerült, mert ezt Dzsadedzsá elorozta előle: neki is 4 gyűlt össze a végére. Banglades az utolsó 6 kapuját mindössze 40 futás megszerzése alatt vesztette el, és végül csak 234-et tudtak összegyűjteni. India így 280 futással nyert, bezsebelt újabb 12 pontot a világbajnokságban, és egyre magabiztosabban vezeti a tabellát. Banglades visszaesett a 6. helyre, de valószínű, hogy a lassú játék miatt tőlük még pontokat fognak levonni, és akkor Dél-Afrika mögé, a 7. helyre fognak visszaesni.
Az India–Banglades párharc hamarosan folytatódik: pénteken, Kánpurban indul a második (utolsó) teszt, aztán csak úgy levezetésképpen 3 NH20-on is összecsapnak majd.