Játékmenetenként egy-egy kaput vesztett Srí Lanka a teszt első napján

2024. szeptember 26. – Szerző: Krikettgalaxis

Megkezdődött a második teszt Srí Lanka és Új-Zéland között. Az egyértelműen üss először-típusú gállai pályán Srí Lankának volt szerencséje a pénzfeldobáskor, így ők választhatták az ütést. A nap végére 306/3-ig értek el, minden menetben pontosan egy ütősüket elvesztve.

A Srí Lanka-i Oroszlán-szikla (illusztráció)A Srí Lanka-i Oroszlán-szikla (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Mint tudjuk, Srí Lanka egy angliai és egy hazai győzelem után érkezett meg eme mérkőzésre, ráadásul az a bizonyos, Új-Zéland elleni hazai győzelem ugyanitt, Gállában született. Akkor, ahogy várható volt, ahogy teltek a napok, egyre nehezebbé vált a pálya, így érdemes volt az ütéssel kezdeni – ebben pedig természetesen semmi nem változott mára sem. A pénzfeldobást ismét Srí Lanka nyerte, és nem történt csoda, az ütést választották. De nem kellett kétségbe esnie Új-Zélandnak sem: az első meccsen is voltak jó időszakaik és olyan részeredményeik, amiből erőt meríthettek mára. De mindkét együttesnek volt rosszabb időszaka is: mindkét edző most előzetesen kiemelte, hogy ezúttal szeretnék elkerülni a legutóbb látott ütősrendösszeomlásokat.

Míg a vendégek ugyanazt a 11 játékost nevezték most is, addig Srí Lanka kettőt változtatott, méghozzá a dobók között. Egyrészt kihagyták Ramés Mendiszt, aki, hiába a pörgetőbarát körülmények, nem teljesített jól, másrészt mellőzték a gyors dobót, Lahiru Kumárát, de hogy őt miért, arról megoszlottak a vélemények: volt, aki szerint azért, mert ő sem játszott jól, mások viszont csak a pihentetést látták a fő oknak. Helyükre Milán Ratnájaka érkezett gyors, míg a tesztújonc Nisán Pírisz lassú dobónak.

A múltkori teszten az 5. számú sávot használták, ezúttal viszont a 7-eset, amely valamivel szárazabb volt és kevesebb füvet tartalmazott. Pírisz a kezdés előtt Dilruvan Perérától kapta meg a válogatottságot jelképező sapkáját, majd hamarosan kezdődhetett a játék a most még napsütéses, de távolabb már fenyegetően felhős időben. Az új-zélandiak fekete karszalaggal léptek pályára, így emlékezve meg a nemrég elhunyt csapatmenedzserükre, Ian Taylorra.

Srí Lankánál Petum Nisszanka és Dimut Karunáratna nyitott. Korábban Nisszankától sok csodát láttunk már, de éppen a legutóbbi teszten nem ragyogott igazán: csak 29 futást gyűjtött a két játékrészben összesen. És bizony ma is alulteljesített: mindjárt az első játszma utolsó dobásában, amikor egyébként Tim Southee a játszma során az eddigi legnagyobb görbülést hozta ki a labdából, a kapushoz élezte azt. Karunáratna mellé máris Dinés Csandimál jött be. Az új-zélandiak természetesen tovább próbálkoztak a sebes dobásokkal, a másik dobójuk eleinte William O’Rourke volt. Ő pedig a 4. játszmában majdnem végzett Karunáratnával is, de Daryl Mitchell, a katona elejtette a kínálkozó elkapást. Utána viszont az ütősök szépen elkezdték gyűjteni a pontokat, a vendégek pedig már a 6. játszma után át is tértek legalább az egyik sávvégről a pörgetésre. 11 játszma után, 10:48-kor hirtelen erőteljes zápor eredt el, így a játék 41/1-es állásnál megszakadt, de csak nagyjából 20 percig tartott a szünet. A folytatásban Karunáratna újabb ajándékéletet kapott: 12.4-ben kilépett a vonala elé, a nagyra tervezett ütése viszont mellément – de ugyanígy elhibázta a kapus is a leverési lehetőséget. Aztán az ütősök nyugodtabban folytatták: sokat elmond erről az időszakról, hogy Csandimál már a 20.3-ban elérte a 49 pontot, de hogy innen 50-re lépjen fel, ahhoz egészen a 25.3-ig kellett várni! Az ebédet végül 32 játszma után tartották meg, amikor Srí Lanka 102/1-en állt.

Ebéd után eleinte csak a Nap el- és előbújása hozott némi változatosságot a játékba, na meg a 34. játszmában Karunáratna ápolása (valószínűleg görcsöt kapott). Aztán a 40. játszma már komolyabb eseményt is hozott: Karunáratna, aki kétszer is szerencsével menekült meg, most a balszerencse (vagy mondjuk úgy: szerencsétlenkedés) áldozata lett! Egy labdát ugyanis elütött a középpálya felé, majd futni indult, Csandimál viszont nem. Közben a mezőnyjátékos (Glenn Phillips) vetődve megszerezte a labdát, majd valahova a kapus térségébe hajította: bár Új-Zéland részéről sem volt tökéletes a mezőnyjáték, de Karunáratna későn fordult vissza, és volt idő ledönteni a kapuját. Az új ütős Anydzseló Mattijúsz volt, aki szintén hamar veszélyben forgott: a 44. játszma végén el is kapták, és a bíró már fel is mutatott, de kiderült, hogy a dobás rossz volt, így Mattijúsz megmenekült. Ellene is kezdetben bepróbálkoztak több gyors dobással, de egy idő után megint visszatért a pörgetés mindkét irányból. Csandimál eközben már a 100-ashoz közelített, sőt, egyszer egy túldobás miatt egy olyan 4-est is szerzett, amit nem ő ütött határra, így hamarosan már 96-nál járt – amikor neki is jött egy szerencsés pillanata: az 55. játszma végén a kesztyűjéről éppen csak Southee elé pattant a labda, aki így nem érte el. Az 58. játszmában végül neki is meglett a 100-as, miközben már Mattijúsz is 32-nél tartott. Teánál még mindig ez a két ütős volt bent: 62 játszma után 194/2 volt az állás. Új-Zéland a szerencsének is híján állt eddig, de a mezőnyben is elég sokszor ügyetlenkedtek, így részben maguknak is köszönhetik, hogy Srí Lanka ilyen jó helyzetben volt.

A következő nagyjából 10 játszma ismét elég eseménytelen volt, ami persze Srí Lankának jött jól. Mattijúsz aztán a 71. játszmában megszerezte pályafutása 44. tesztötvenesét, a 73-adikban viszont Új-Zéland ért el áttörést: Phillips Csandimál kéz-karóján kívülre tartó labdája szépen kitérült jobbra, kikerülve így az előrelépdelő és a nagy ütését elhibázó ütőst, és becsapódva a kapuba: Csandimál 116-tal búcsúzott! De a hazaiaknak nem kellett idegeskednie: most jött Kamindu Mendisz, a legújabb közönségkedvenc sztárjuk, és ahogy várták is tőle, nem sokat habozott: rövid idő alatt két egymás utáni négyessel jelentkezett be. Igaz, a 79. játszmában csak azért úszott meg egy kifutást, mert a mezőnyből nem dobták rá közvetlenül a kapura a labdát. A 80. játszmára, a nap során először megérkezett dobni Rachin Ravindra is, de csak egy játszma erejéig, ugyanis utána azonnal kikérték az új labdát, és visszatértek a sebes dobók. A 84. játszmában ismét, ma már sokadszor volt szerencséje Srí Lankának: most megint Mitchell ejtett el egy elkapást Mendisz ellen, sőt, 12 dobás múlva Tom Latham is egyet Mattijússzal szemben! Elképesztően gyenge volt ma az egész új-zélandi mezőnyjáték, az az igazság (még ha ez a Latham-féle eset amúgy nehéz elkapás lett volna)... Az ütősök persze ezt örömmel vették, és Mendisz örömmel meg is szerezte a maga 50-esét a nap utolsó játszmájában: így a mai végeredmény 306/3 lett. Mendisz egyébként egymás utáni 8. tesztjén is szerzett tehát 50-est, amióta csak bemutatkozott: ez új világrekord!


Alapból nem látható kép
×