Egyáltalán nem volt játék az indiai teszt második napján

2024. szeptember 28. – Szerző: Krikettgalaxis

Hol eleredő, hol megszűnő szemerkélés miatt egész nap le volt takarva a pálya a kánpuri teszt második napján, így egyetlen labdát sem lehetett eldobni ma. A legnagyobb hírt talán egy bengáli szurkoló állítólagos bántalmazása jelentette, de ő maga is változtatott az általa elmesélt történeten időközben...

Eső (illusztráció)Eső (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A legtöbb kárt tulajdonképpen nem is a mai szemerkélés okozta (hiszen voltak időszakok, amikor elállt), hanem inkább az éjjeli bőségesebb eső. A pálya egyébként azóta is ponyvákkal volt letakarva (az egész terület), és néha a ponyvák tetején is jártak-keltek és dolgoztak a szürcshengerek, egy időben akár három is egyszerre.

A csapatok reggel megérkeztek ugyan a pályára, de amikor látszott, hogy itt egy ideig úgysem lesz játék, 10:20 körül vissza is indultak a szállodájukba. Végül 14 óra táján a játékvezetők végleg lefújták a mai napot.

Többet foglalkozott viszont a sajtó a mai napon egy Rabi nevű bangladesi szurkolóval, aki kezdetben (tegnap) azt állította: valószínűleg indiai szurkolók megütötték a hátán és a bordáin. Egy biztos: a tetőtől talpig tigrisruhába öltözött és tigrises mintájú arcfestést viselő szuperszurkoló a kórházban kötött ki – igaz, itt már máshogyan mesélte el a történteket, mint amit először mondott. A kórházban már azt mondta: csak a kánpuri hőségben kiszáradt és rosszul lett. Az indiai rendőrség is azt közölte: a szurkolót azért vitték el a stadionból, mert rosszul érezte magát. Sérülését azzal magyarázták, hogy elesett.

Amikor a tegnapi ebédszünetben Rabi botladozva járva megjelent a sajtósoknak szánt bejárat közelében, az Uttar Prades-i Krikettszövetség emberei egy széket hoztak neki és vízzel kínálták, sőt, mentőt is hívtak neki, amelyik később el is vitte. Ekkor készült róla egy videófelvétel is, amelyen ugyan nem vehető ki tisztán, mit mond, de az látszott, hogy szinte levegő után kapkodva azt magyarázza, hogy őt hátulról is megütötték, bordáiba pedig belekönyököltek.

Voltak olyan szemtanúk, akik állítják: Rabit korábban a C lelátó lezárt részén egy bangladesi zászlóval látták szurkolni, majd egy kis vita támadt közte és néhány indiai néző között, lökdösődés alakult ki, a zászlót pedig elragadták tőle és eldobták. Szóval: egyáltalán nem tiszta, hogy valójában mi is történt.

Ettől az esettől függetlenül tegnap nagyjából egy kilométerre a stadiontól bizonyos politikai csoportok tüntettek az ellen, hogy Banglades csapata itt játszik tesztet, méghozzá azért, mert a bangladesi kormány nyári megbuktatása óta olyan esetek láttak napvilágot, hogy az országban a hindu kisebbség tagjait bántalmazások érték.

Reméljük, holnap már inkább a játékról fognak szólni a híradások.


Alapból nem látható kép
×