Kapaszkodik a Karib-térség, nagyon nehéz helyzetben Banglades

2024. október 10. – Szerző: Krikettgalaxis

Mikroszkopikusra csökkent Banglades továbbjutási esélye a női világbajnokság B csoportjából, miután a mai mérkőzésen súlyos vereséget szenvedtek a Karib-térségtől. Utóbbiak viszont a csoport élére álltak – igaz, ez csalóka, mert ha a hátralevő meccsek a papírforma szerint akalulnak, akkor még lecsúsznak a harmadik helyre.

Antiguai tájkép (illusztráció)Antiguai tájkép (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Onnantól kezdve, hogy a Karib-térség az elején kikapott Dél-Afrikától, már csak futnak az eredmények után. A gyenge Skócia ellen ez a futás még eredményes volt, most viszont a valamivel erősebb Banglades állt az útjukba – akik a maguk részéről eddig szintén csak Skóciát tudták megverni. Mindkét csapat számára élet-halál meccs volt a mai, de annyira, hogy még egy esetleges itteni győzelem is nagy valószínűséggel kevés lesz számukra a továbbjutáshoz. A vereség pedig, ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag megpecsételte volna a sorsukat: 4 ponttal szinte kizárt, hogy tovább lehet majd jutni ebből a csoportból.

A pénzfeldobást a karibiak nyerték, és a dobást választották, amivel kapcsolatban kapitányuk, Hayley Matthews csak annyit mondott: ez Skócia ellen bejött, így örül neki, hogy most is dobással kezdenek. Nigár Szultáná, a bengáli kapitány pedig azt nyilatkozta: ő is örül, mert ők úgyis ütéssel kezdtek volna. Banglades egyébként változatlan csapatot küldött pályára legutóbbi meccsükhöz képest, és a karibiaknál is csak egy csere volt: Chedean Nation helyett Mandy Mangru került be a 11-be. Vagyis a csapatukban továbbra is hemzsegtek a pörgető dobásokra képes játékosok.

Banglades ahhoz képest, hogy eddig ezen a sardzsai pályán milyen nehéz volt az ütés a korábbi meccseken, egész bátor ütőjátékkal hozakodott elő az elején, és a Dilárá ÁktárSzáthí Rání pár 3 játszma után már 18/0-n állt. Karishma Ramharack dobásából ezek után Rání kapuját leverték ugyan, de Sobhaná Mosztári sem folytatta rosszul, és az is csak egy pillanatra zökkentette ki a csapatot, hogy még az erőfölény legvégén Ramharack Áktár kapujába is betalált. Az ekkor látott 33/2 ugyanis, főként a 14 futást hozó 9. játszmának köszönhetően a félidő felére már 58/2-re növekedett – ebben egyébként elsősorban Szultáná kapitány játszotta a főszerepet. Ő aztán hamarosan, első bangladesi nőként elérte az összesített 2000 NH20-as futást – viszont a csapat előrehaladása lelassult. Mosztári is kiesett egy újabb Ramharack-labdából (ő is leveréssel), majd a 15. játszma két közvetlenül egymás utáni Afy Fletcher-dobásból újabb két kaput hozott. Ezek közül a második igen érdekes volt: először nem is lehetett tudni, hogy kidobás vagy elkapás történt! De aztán kiderült, hogy a kapus azok után kapta már csak el, hogy a labda súrolta a kéz-karót, és a pálca leesett róla. A sorvég már keveset tudott hozzáadni az eredményhez, és Szultáná is csak 39-ig jutott el, így az eredmény csupán 103/8 lett, ami a karibiaknak tetszhetett jobban. Az viszont nyilván nem, hogy időközben Stafanie Taylor lesántikált a pályáról: kérdés volt, hogy ütni be tud-e majd jönni.

A kérdésre hamar megjött a válasz, ugyanis a második félidőre Taylor és Matthews érkezett ki nyitónak. Egy kis tapogatózó kezdés után a társulás elég hamar begyorsított, és az erőfölényben, anélkül, hogy bármelyikük is kiesett volna, többek között 8 négyest is összehoztak, így az állás már ekkor 48/0 volt: a meccs igen hamar eldőlni látszott! Csak a 8. játszmában érkezett el az első kiesés: a 19 éves Márufá Áktár dobására Matthews későn mozdult, a labda pedig az ütő belső éle mellett elsuhanva a kapujába vágódott. A 9. játszmában a nyílt hosszú mezőnyjátékos, Mosztári követett el egy nagy hibát: elejtett egy nem túl nehéz elkapást Taylor ellen... És ha már Taylor: a sérülése még nem múlt el, látszott rajta, hogy nehezen fut – és a 10. játszma legvégén úgy is döntött, hogy neki ennyi elég volt: 27 ponttal sérültet jelentve visszavonult. De a csapatnak ekkor már 73 futása volt, így ez is bőven belefért – főleg úgy, hogy a helyére bejövő Deandra Dottin például a 7 vele szembeni labdából kettőt is 6-osra ütött (meg még egyet 4-esre). És pont a második hatosa volt az, amivel a 13. játszmában beértek a célba: ez a gyors kergetés pedig nagy NFA-növelést jelentett számukra.

Olyan nagyot, hogy a három 4-pontos csapat közül most az övék a legjobb, így följöttek a tabella élére. Igen ám, de Anglia még eggyel kevesebbet játszott, mint ők, és Dél-Afrikának is már csak Banglades van hátra, így ha a karibiak tovább akarnak jutni, lényegében kötelező lesz nekik megverniük Angliát! Ami Bangladest illeti: nekik pedig a továbbjutáshoz egyrészt kötelező lenne legyőzniük Dél-Afrikát, de lehetőleg hatalmas különbséggel, és szurkolniuk kell azért, hogy vagy Skócia és a Karib-térség is győzze le Angliát (esély: 0,000...1), vagy Anglia győzze le a Karib-térséget, lehetőleg nagy különbséggel.


Alapból nem látható kép
×