Szerbia ellen mutatkozott be a világnak a bolgár női válogatott

2024. október 13. – Szerző: Krikettgalaxis

Egyelőre azon kívül, hogy létezik és végre színre lépett, más pozitívum nem igazán mondható el Bulgária női krikettválogatottjáról: négy NH20-ra ugyanis Szerbia fogadta őket, és mind a négy alkalommal tükörsima hazai győzelem született.

A szerémségi Zimony, ma a szerb főváros része (illusztráció)A szerémségi Zimony, ma a szerb főváros része (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Bulgária férfi válogatottja 2019 óta rendszeresen játszik NH20-as mérkőzéseket, és a térség más országaihoz képest nem is túl keveset: már most több mint 50 mérkőzésen vannak túl azóta. Női válogatottjuk eddig viszont nem mutatkozott be a nemzetközi színtéren: ezen a hétvégén viszont végre igen. Első fellépésükre a temesközi Lejtősrévben került sor, ahol Szerbia válogatottjának hazai pályája található. A szerbekről eközben azt kell tudni, hogy a női csapatuk eddig 13 meccset játszott története során (az elsőt 2022-ben), de még egyet sem nyertek meg soha.

Egyébként már igen kevés ország van a világon, amely a férfi ágon aktív, de a nőknél még nem: most ezen országok száma csökkent tehát eggyel. Sajnos Magyarország viszont még közéjük tartozik, ahogy például a térségből Szlovénia is, vagy kicsit távolabbról például Finnország, Svájc és Portugália.

De egyelőre a bolgár nőknek nem sok siker termett: mind a négy találkozójukon simán kikaptak. A részletes eredménylapok megtekinthetők itt:

Nem is csoda ezek után, hogy a sorozat legtöbb futását és legtöbb kapuját is szerb játékos gyűjtötte: Ana Mesarović 112 futással, míg Nadja Nojić és Slađana Matijević 6–6 kapuval végzett a ranglisták élén. Érdekesség, hogy Mesarovićnak mindez úgy sikerült, hogy a 4-ből csak 2 mérkőzésen lépett pályára.


Alapból nem látható kép
×