10 megmaradó kapuval, 10 megmaradó játszmával söpörte le Skóciát Anglia

2024. október 13. – Szerző: Krikettgalaxis

Csúnyán végződött Skócia kalandja történetük első világbajnokságán: hatalmas vereséget szenvedtek ugyanis szomszédaiktól. A B csoportban így továbbra is nyitott kérdés a továbbjutás: hárman esélyesek a két helyre.

A leedsi városháza, a híres aranyozott bagolyszobrokkal (illusztráció)A leedsi városháza, a híres aranyozott bagolyszobrokkal (illusztráció)

A kép szerzője: Chemical Engineer (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Amikor idén nyáron Anglia és Skócia férfi válogatottja először játszott egymás ellen NH20-at, méghozzá véletlenül éppen a világbajnokságon, már kifejeztük csodálkozásunkat, hogy hogy lehet, hogy krikettben (legalábbis ebben a formátumban) nem találkoztak még korábban soha – miközben gondoljunk csak a világ első hivatalos nemzetközi focimeccsére, amit 1872-ben éppen Anglia vívott Skóciával. Most pont ugyanezt mondhatjuk el a nőkről is: a két válogatott még női NH20-ban sem csapott össze soha, ez volt most az első alkalom – és éppenséggel ez is egy világbajnokságon. A férfiaknál akkor nem született eredmény az eső miatt, de a skótok igen szépen tartották magukat – most azért nagyobb különbség volt várható Anglia javára.

Ha esetleg valahogyan valóra vált volna Skócia titkos álma, hogy felül tudják múlni az ősi ellenfelet, az nem csak nekik, de Dél-Afrikának is nagyon jól jött volna: akkor bizonyossá vált volna, hogy az afrikaiak továbbjutnak. Ha viszont bejön a papírforma, akkor marad a többesélyes harc a továbbjutásért.

A pénzfeldobást Skócia nyerte, és az ütést választották. Ők egy cserét hajtottak végre legutóbbi mérkőzésükhöz képest: Priyanaz Chatterji helyett Megan McColl játszott, az angoloknál pedig két változtatás történt: kimaradt Linsey Smith és a megbetegedett Alice Capsey, bekerült viszont a csapatba Sophia Dunkley és Lauren Bell. Ez volt egyben a 31 éves skót Lorna Jack búcsúmeccse is: a kapus–ütős ezek után visszavonul a krikettől és teljes erejével rendőri hivatására összpontosít majd.

Amikor elkezdődött a játék, a két csapat közti tudásbéli különbség egyelőre csak a skótok pontarányában mutatkozott meg, kapuvesztésekben azonban nem – az erőfölényt ugyanis Saskia Horley és Sarah Bryce 29/0-val hozta le. Kettejük közül Horley haladt lassabban, és végül ő is lett az első, aki kiesett, de már csak a 8. játszma végén, 13 ponttal. A folytatásban a Bryce-nővérek (Sarah mellé Kathryn jött be) növelték a skót pontszámot, de együtt nem olyan sokáig, mint külön-külön: bár Sarah 27, Kathryn pedig végül 33 futást gyűjtött be, társulva csak 12-t szereztek. Bár a csapat haladása továbbra is nyögvenyelős volt, de legalább annyit megünnepelhettek a 13. játszmában, hogy Ailsa Lister megszerezte történetük első (és valószínűleg jó ideig utolsó) világbajnoki hatosát. Ezen kívül azonban tényleg nem lehetett sok sikerélményük: Bryce-ék után a legmagasabb egyéni pontszámuk 11 lett, összesítésben pedig csak 109-ig jöttek föl. A legjobb angol dobó egyértelműen Sophie Ecclestone volt ma, aki két kaput is szerzett, miközben csak 3,25-tel gazdálkodott.

Adott volt tehát az alacsony cél Anglia számára: pont megfelelő ahhoz, hogy felpörgessék a nettó futási arányukat, ami egy esetleges hármas holtverseny esetén a továbbjutásról dönthet! A feladatnak pedig Maia Bouchier és Danny Wyatt látott neki – méghozzá igen kiválóan. Bouchier például a második félidő első három dobásából 4-est ütött, és bár a második játszmában Olivia Bell egy igen könnyű elkapást elrontott ellene, aztán megint magabiztos üzemmódba kapcsolt, és a 4.4-ben már 50-es társulásnál tartottak – ami a vébé eddigi leggyorsabb 50-es párját jelentette. Az erőfölény 66/0-ra végződött, ami szintén a legjobb eredmény lett a tornán: sokat elmond, hogy az eddigi legmagasabb pontszám (60) szintén Skócia ellen született (azt Dél-Afrika teljesítette). A folytatásban pedig minden hasonlóan alakult, mint az elején: nem kellett hozzá több, mint 10 játszma, és Anglia kapuvesztés nélkül máris beért a célba. Mindkét ütős egyénileg is átlépte az 50 pontot, és érdekesség, hogy miközben 19 négyest ütöttek, addig hatost egyet sem.

Anglia ezzel nagyot javított az NFA-ján, de nem eleget ahhoz, hogy a Karib-térséget is megelőzzék – pedig ez csak körülbelül 3 dobáson múlt! Így most egészen nyitottá vált a továbbjutás kérdése. Ha az utolsó csoportmeccsen Anglia legyőzi a Karib-térséget, akkor ők és Dél-Afrika jut tovább. Ha a Karib-térség sok futással nyer, akkor ők és Dél-Afrika jutnak tovább, de ha a karibiak kevés futással nyernek, akkor karibi és angol továbbjutás várható!


Alapból nem látható kép
×