Pakisztán napjának indult az első, de inkább Angliáé lett a végén
2024. október 24. – Szerző: Krikettgalaxis
Harmadik, utolsó tesztjéhez érkezett a Pakisztán–Anglia sorozat, az ezúttal pörgetőbaráttá varázsolt Ravalpindiben. 118/6-os angol állásnál még a hazaiak lehettek jókedvűek, ám a nap végén a második játékrészben majdnem 200-as hátrányban leledzenek, 3 elvesztett kapuval.
Egy tesztmérkőzés (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Áll-leejtő látványban lehetett része annak, aki bepillantást nyerhetett a ravalpindi stadion belsejébe az elmúlt napokban: két nagy ipari ventilátor pörgött a játékra kijelölt dobósáv végén, sőt, voltak olyan időszakok is, amikor még kültéri fűtőgépeket is elhelyeztek mellettük, a sávot pedig valósággal körbefalazták, hogy a propellerek meleg levegővel szárítsák a talajt, a langyos lég pedig kevésbé szökjön ki onnan, amíg tart a folyamat. Aki ismeri az előzményeket, nem nehéz kitalálnia, miért volt ez a nagy hűhó: a két multáni teszt közül az elsőt, amit ütősbarát sávon játszottak, nagy fölénnyel nyerték az angolok, a másodikon viszont, ahol már a pörgetőknek kedveztek az adottságok, Pakisztán egyenlített. A ventilátorokat már akkor is alkalmazták, most pedig ezt a módszert továbbfejlesztve próbálták ki Ravalpindiben is.
Persze önmagában a szárítástól még nem lesz azonnal pörgetőbarát a talaj: eleinte még várható volt, hogy tartogat valamit az ütősök számára is, de a többedik napokra már lényegesen megváltozhatnak a tulajdonságai. Így nem sokat kellett gondolkodnia Ben Stokesnak, az angol kapitánynak, amikor sok meccs után végre most először megnyerték a pénzfeldobást, hogy az ütést válassza. És az sem volt meglepetés, hogy két sebes dobó, Matthew Potts és Brydon Carse helyére mára egy gyors és egy lassú került: Gus Atkinson és Rehan Ahmed. Pakisztán viszont már múltkor leváltotta a gyors dobóit pörgetőkre, most pedig ugyanazzal a 11-gyel álltak ki.
Az ütést Zak Crawley és Ben Duckett kezdte, a dobást pedig már most azonnal két pörgető: a múltkori sikerkovácsok, Szádzsid Hán és Naumán Alí. Az első határra az 5. játszmáig kellett várni: bár pont ezt kiemelni nem épp egy tesztmeccs leírásánál szokás, de ha Anglia játszik, akkor mégis figyelemre méltó dolog – de hát érthető is volt valamennyire a visszafogottságuk, hiszen valóban már most látható volt a labdák kitérülése. A 13. játszmát még mindig ugyanez a két dobó kezdte el, ami azt jelentette, hogy az előző meccsel együtt most már 60 játszmán át folyamatosan ők ketten próbálkoztak! A kitartás pedig ki is fizetődött: a következőben ugyanis Alí dobásából Crawley az árokhoz élezett, így 56 angol pont után elérkezett az első kiesés. Az új ember, Ollie Pope szintén óvatosan kezdett, 13 dobás után még csak 3 futása volt, és tovább nem is jutott: Hánnak is meglett a mai első áldozata, hiába kért videót az ütős a megadott LKE-re, a bírónak volt igaza. És igen rövid időn belül ugyanerre a sorsra jutott (csak videózás nélkül) Joe Root is, sőt, az időközben 50-et is átlépő Duckett is. A kapukon eddig 2–2 arányban osztozott a két dobó, de csak pár dobásig volt ilyen kiegyenlített az állás: a 27. játszmában Hán megint ellépett eggyel, amikor Harry Brook elmérte a labda vonalát, és az a láb-karójába csapódott. 30 játszma után aztán eljött az ebéd: Angliának csak annyi lehetett az öröme eddig, hogy legalább a 100 pontot átlépték (egészen pontosan 110/5-ön álltak)... A két dobó eddig 15–15 játszmánál tartott, mintha másra már nem is lenne szüksége a csapatnak rajtuk kívül.
És vajon ki kezdte szünet után a dobást? Hát persze, hogy Hán és Alí! És bejött? Hát persze, hogy be! Merthogy a 13. dobásból Stokes hajtása nem sikerült, és az első katona egy szép mozdulattal el tudta kapni: Hán már 4–2-es előnybe került a két dobó házi csatájában. Benne volt a meccsben, hogy Anglia most már igen hamar összeomlik – ám ennek pont az ellenkezője történt! Jamie Smith és Gus Atkinson megtette, amire nem sokan számítottak, és elkezdett eredményesen és kitartóan játszani. A 39. játszmában még egy olyat is láttunk, amikor Smith egymás után egy 4-est és egy 6-ost eresztett meg, majd a 42. játszmában egy még különlegesebb dolog történt: Pakisztán előhozakodott egy harmadik dobóval! Méghozzá Záhid Mahmúd szállt be ekkor a küzdelmekbe. 1965 óta (!) ez volt az első alkalom, hogy egy teszten egy nyitó dobópár ilyen sokáig legyen bent az elején – bár az 1882-es rekordtól még így is jó messze van (igaz, akkor 4 dobásból állt egy játszma)... De hiába Mahmúd, hiába az egy (!) játszma erejéig kipróbált Szalmán Ága, a társulás csak gyűjtötte a pontokat folyamatosan. Az 55. játszmában Smith már 50-nél tartott, de aztán további bevadulásnak lehettünk tanúi, és az 59. játszma végére Anglia már a 222 futást is elérte. A diadalmenet csak ezek után ért véget: Atkinson ekkor visszaütött egy labdát úgy, hogy Alí, a dobó el tudta azt kapni. A következő játszma igen eseménydús lett: Smith újabb két hatost ütött, aztán viszont Hán majdnem elkapta a határon, csak éppen közben a lendület kivitte őt a pályáról. Megpróbálta visszadobni saját magának, hogy majd visszalépjen és újra elkapja, de nem teljesen sikerült: de legalább a pályán belül tartotta a labdát, és egy ilyen helyzetben ez is bravúr volt. Ám a 100-as már nem lett meg Smithnek (pedig vészesen közelített), az első kapu viszont meglett Mahmúdnak: az ütős fejszés söprése felszállt az égbe, a kapus pedig alá tudott helyezkedni. A teát 242/8-nál tartották meg, utána viszont már csak annyi kérdés maradt, Alí és Hán közül meglesz-e valakinek az ötös zsákmány, és ha igen, kinek: a válasz pedig hamarosan kiderült. Hán végzett 6 kapuval, Alí 3-mal, Anglia pedig 267 futással.
Az angol dobók közül is egy lassú kezdett: jelesül Jack Leach, a második játszmában viszont érdekes módon egy gyors dobó, Gus Atkinson is bemutatkozott – először láttunk sebes dobást a meccsen. Ám ez a kísérletezés nem sokáig tartott, mert hamar megjött a helyére Shoaib Bashir. Az első igazi veszély viszont Leach nevéhez fűződött: a 7. játszma elején a bíró megadott egy elkapást Szaím Ajúb ellen, de azt aztán vissza kellett vonni, mert kiderült, hogy nem ért bele. Így aztán végül az Ajúb és Abdulláh Safík által alkotott nyitó pár a 35 futást is elérte közösen: messze-messze ez lett eddig a valaha volt legjobb eredményük, pedig már nem egyszer küzdöttek együtt... De Bashir egy LKE-vel megakasztotta a haladásukat, majd Leach is szerzett egy érvényes kaput is a 13. játszmában, így Ajúb is búcsúzott 19 futással. A 14. játszmára visszatért Atkinson, talán mert az angolok úgy vélték, az új ember, Kámrán Gulám ellene sebezhetőbb: és ha így gondolták, teljesen igazuk lett, ugyanis a múltkor 100-asig jutó ütősnek ezúttal máris szétdobta a kapuját. És utána ment is pihenni: a nap hátralevő részében megint csak a lassú dobók szerepeltek. És mivel ma egész jól haladtak a csapatok időben, így a minimálisnál még néggyel több játszma is belefért a napba: ezek alatt Pakisztán Sán Maszúd és Szaúd Sakíl jóvoltából 73/3-ig kapaszkodott fel. Ez azonban még mindig 194 futásnyi hátrány, ami ezen a pályán elég soknak tűnik...
