Az indiai pörgetők gyorsan kivégezték a Karib-térséget a teszt első napján

2023. július 13. – Szerző: Krikettgalaxis

Közel négy év után találkozik újra egymással a két válogatott tesztmeccsen. Az első nap óriási indiai fölénnyel zárult: a karibiak 150 futással kiestek, India pedig kapuvesztés nélkül tart 80 pontnál. Eddig Ravicsandran Asvin a hős.

A Tádzs Mahal (illusztráció)A Tádzs Mahal (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Mindkét válogatottnak volt mit feledtetnie a közelmúltból: a Karib-térség igen gyatrán szerepelt az ENN-világbajnoki sejeltezőn, és először a történelemben nem is lesznek ott a vébén, míg India nemrég vesztette el a teszt-világbajnokság döntőjét.

Részben emiatt a csapatok összeállítása is kicsit megváltozott a legutóbbi kereteikhez képest. India a fiatalítás nevében két újoncot is avatott ma: a 21 éves Jasaszví Dzsájszvált, a nyitó ütőst és a 24 éves Ísán Kisant, a kapust, míg a karibiaknál a szintén 24 éves Alick Athanaze játszotta első tesztjét.

A mérkőzést a Dominikai Közösségben, a fővárosi Windsor Parkban játsszák, ahol már előre sejteni lehetett, hogy a dobósáv talaja kedvezni fog a pörgetőknek – de azt talán nem, hogy mindjárt az első napon ekkora szerephez fognak jutni a lassú dobók. Az ütéssel kezdő hazaiak ugyan 31 futásig szépen haladtak előre, de onnantól kezdve teljes összeomlás következett: lassú pontszerzés mellett már az első napon, jó sokkal a nap vége előtt elvesztették összes kapujukat. A 10 kapuból 8-at szereztek a pörgetők, abból is 5-öt a rutinos Ravicsandran Asvin, akinek ez volt a 33. ötös zsákmánya a tesztben, amivel a világranglistán a 6. helyre jött föl, de nincs már messze tőle a második helyen álló Shane Warne sem, aki 37-tel áll. Ráadásul 2015 óta ez már a harmadik olyan ötös zsákmánya, amit egy teszt első napján ért el: ilyen sokra azóta rajta kívül csak négyen voltak képesek, és köztük is csak egy pörgető van (Nathan Lyon).

És még egy érdekesség Asvinnal kapcsolatban: ő lett a világon az 5. dobó, aki tesztpályafutása során valaha kiejtett egy apa–fia párost is: hiszen (jó régen) 4-szer kiejtette már Shivnarine Chanderpault, ma pedig annak fiát, Tagenarine Chanderpault is kidobta.

A Karib-térség újonca, Athanaze egyébként nem keltett csalódást: csapatában messze a legtöbb futást (47-et) ő szerezte a mai napon. És ugyancsak nem játszott rosszul az indiai debütáns nyitó ütős, Dzsájszvál sem, hiszen Rohit Sarmával ketten a második játékrész elején 80 pontig vitték Indiát úgy, hogy egyikük sem esett még ki. Furcsa lenne, ha ezt a tesztet nem nyernék meg a vendégek legfeljebb 3–4 nap alatt.


Alapból nem látható kép
×