A rengeteg kiesés ellenére százas is volt Wellingtonban
2024. december 6. – Szerző: Krikettgalaxis
Elkezdődött a második teszt a Crowe–Thorpe-trófeában, azaz Új-Zéland és Anglia között. Szinte minden ütős alacsony pontszámmal esett ki, de azért Harry Brooknak köszönhetően Anglia 280-ig jutott az első negyedben, amire eddig 86/5-tel válaszoltak.
Ütőjátékos fehér ruhában (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Tegnapi, a Dél-Afrika–Srí Lanka-tesztről szóló hírünket azzal kezdtük, hogy megemlítettük: Új-Zéland múltkor kikapott. Hát most ennek még inkább itt a helye, hogy megemlítsük: Új-Zéland tehát kikapott múltkor, ráadásul lassú játékütem miatt 3 pontot le is vontak tőlük a tesztvébén – igaz, az angoloktól is, de az most kevésbé lényeges. Hiszen utóbbiak már régen kiszálltak a döntőért folytatott harcból, míg a hazai csapat, Új-Zéland még úgy vágott neki a legutóbbi tesztnek, hogy titkos esélyesei a döntőbe jutásnak. Na ez az, ami esély most nagyon lecsökkent, de még nem nullára: két további győzelem, illetve más eredmények kedvező alakulása mellett még ők is bekerülhetnek az első kettőbe. Ehhez tehát az első lépés most Anglián keresztül vezetne.
Mindkét csapat változatlan összeállításban lépett pályára az első teszthez képest. Ezt a mérkőzést a wellingtoni Basin Reserve pályán rendezték, amely híres arról, hogy a legtöbb tesztpályával ellentétben itt kifejezetten érdemes a dobással kezdeni. Új-Zéland így is tett, így ez már a 17. egymást követő alkalom lett, amikor a pénzfeldobás győztese így döntött.
Mi lehet ilyenkor annak a csapatnak a taktikája, amelyik ütésre kényszerül? Vagy az, hogy megpróbálják nagyon sokáig elhúzni, hogy javuljon a pálya, vagy az, hogy megpróbálnak ész nélkül rohanni, minél több pontot bezsebelni, legfeljebb sokan kiesnek közülük, de akkor legalább hamar sorra kerül az ellenfél is, és így nekik is lesz lehetőségük kihasználni az addig még talán el nem múló dobóbarát körülményeket. Anglia elmúlt évekbeli stílusát tekintve azt hiszem, nem lepődik meg senki, ha eláruljuk: ők a második lehetőséget választották. Zak Crawley már az első játszmában egy hatossal üdvözölte Tim Southee-t, és a folytatásban is (bár a második játszma például szűz lett) hasonló próbálkozásokat láttunk az ütősöktől, még ha nem is jött be mindegyik, sőt, időnként mozdulataik önveszélyesek is voltak. Ez persze az első kiesést is hamar meghozta, már a 4. játszmában: ekkor a még amúgy pont nélkül álló Ben Duckett élezett egy Matt Henry-labdát a második katonához, majd ugyancsak Henry végzett a labdát el nem találó Crawley-val is a 8. játszmában. Sőt, a 11. játszma Joe Root kiesését is elhozta: emlékezetes, hogy múltkor milyen elképesztő mennyiségű, gyakran könnyű elkapást ejtettek el a hazaiak, most viszont egy olyan is sikerült Daryl Mitchellnek egy kézzel, ami a világon nem sokaknak jött volna össze. Amikor pedig Jacob Bethell két egymás utáni négyessel mintha megindította volna a felzárkózást, a következő labdából egy elrontott húzása a kapus kezei között kötött ki: 43/4, Anglia bajban volt! A következő párt Harry Brook és Ollie Pope alkotta, akik viszont egész más eredményességgel küzdöttek. A 15. játszmában például az utolsó két kaput szerző Nathan Smith dobásaiból Brook extrákkal együtt 20 futást gyűjtött be, a 19. játszmában pedig a társulás máris 50-esnél tartott, 37 dobásból! A 22. játszmában elérték a csapat 100-asát, a 24-edikben pedig Brook az egyéni 50-est, 100 fölötti aránnyal. A 26. játszma utáni ebéd, amikor is 126/4 volt az állás, egyértelműen Új-Zélandnak jött jobban...
Szünet után ugyanez a játék folytatódott, hiába hozták be a 33. játszmában az egyik végről az első pörgetőt, a születésnapos Glenn Phillipst is dobni. Brook hamarosan már az ötödik hatosát is megütötte, és akár az is benne volt a pakliban, hogy előbb éri el a 100-ast, mint Pope az 50-est, de végül ez nem így lett: Pope a 36. játszmában jutott el a maga mérföldkövéig. Igaz, aztán majdnem kiesett, de az LKE-gyanúra kikért videózás is azt mutatta, hogy a bírónak volt igaza elsőre is, amikor nem ítélt kiesést, ugyanis a labda fölément volna. A 39. játszma hozta el Brook százasát (91 dobásból), és már kezdett úgy tűnni, ennek nagyon rossz vége lehet új-zélandi szempontból – de ekkor jött az áttörés, és William O’Rourke is megszerezte a mai első kapuját, méghozzá Pope ellen (akinek a fölsőélezését a rövid belső kapta el). Ez a kiesés ugyan még nem indított meg egy összeomlást, de egy újabb kaput mégis hozott rövid időn belül: az újonnan bejövő Ben Stokes kapitány szintén egy élezésből esett ki szintén O’Rourke ellen. De Brook csak menetelt tovább és tovább – egészen 123-ig, amikor egy csúnyát hibázott: a rövid középpálya felé ütötte a labdát, majd rosszul mérte fel a helyzetet: futni indult, de a dobó, Smith a dobás után továbbfutott, fölszedte a labdát, és gyorsan rádobta Brook kapujára, aki későn fordult vissza. Ebben a pillanatban megtartották a teát is: 259/7 volt az állás.
Tea után rögtön kiderült: fölösleges is volt most megtartani a szünetet, ugyanis a játékrész most már pillanatokon belül véget ért. Gus Atkinson és Brydon Carse még beütött összesen 3 négyest, de ugyanennyi kapu most már nagyon hamar elveszett, így 54.4 játszma után 280-nal ért véget a negyed. Nehéz volt megmondani, hogy ez kinek jó állás.
A második játékrészt Tom Latham és Devon Conway kezdte, akiknek a stílusa szöges ellentétben állt az angoloktól látottakkal. De ez a stílus ma nem igazán jött be, ugyanis a pontok lassabban gyűltek, de az ütősök szinte pont ugyanúgy estek ki egymás után. Igaz, miután a 6. játszmában Conway búcsúzott (aki ellen Atkinson labdája éppen annyit térült ki, hogy a hajtási kísérletből élezés és elkapás lett), egy hosszabb nyugodt szakasz következett, de több ilyen nem volt ma. A dobók közül egyébként végig csak sebes dobók próbálkoztak, köztük egyébként Stokes is, ami azt jelezte, hogy a múltkori kisebb hátsérülése nem volt komoly. A legtöbb veszélyt eleinte Carse jelentette, aki ellen Kane Williamson majdnem kiesett elkapásból (de akkor kiderült, hogy nem ért bele) és kidobásból is (de akkor meg a dobó túllépett a vonalon) – aztán végül Stokes hozta meg az áttörést Latham kiejtésével a 15. játszmában: ekkor Latham ütőjének belső éléről a saját kapujára pattant a labda. A 18. játszmában az angoloktól (jelesül Carse-tól) is láttunk ma egy igen látványos elkapást: a mezőnyjátékos futás után vetődve kapta el Rachin Ravindra elütött labdáját valahol a rövid középpálya táján. Nem mintha a következő elkapás csúnya lett volna: ekkor Williamson élezésére vetődött rá jobbra a kapus, Pope, aki aztán a 24. játszmában a mai 5. kapunál is elkapóként működött közre: ekkor Mitchell búcsúzott, miközben Új-Zéland hátránya még mindig 200 fölött járt! A hátralevő rövid időben O’Rourke és Tom Blundell legalább 200 alá tudták csökkenteni ezt a hátrányt: 26 játszma után, 86/5-nél zárult a nap.
