Közepes méretű angol összeomlás segítette nagy előnyhöz Új-Zélandot

2024. december 15. – Szerző: Krikettgalaxis

A második nappal folytatódott a hamiltoni teszt. A második játékrész, ahogy a címben is utaltunk rá, nem alakult valami jól Angliának: akár a továbbjátszás is kikérhető lett volna, ugyanis több mint 200-as hátránnyal fejezték be a második negyedet. Új-Zéland azonban másodszor is bejött ütni, így már 340 az előnyük a nap végén.

Jellegzetes új-zélandi táj valahol Canterbury régióban (illusztráció)

A kép szerzője: Phillip Capper (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Az előző nap 315/9-es új-zélandi játékrésszel zárult, de mivel még a teljesen sorvégi William O’Rourke mellett az ütésre képes, sőt, tegnap az utolsó labdából egy hatossal az 50-et elérő Mitchell Santner volt bent, egyáltalán nem volt biztos, hogy ma reggel hamar lezárul ez a negyed.

Természetesen O’Rourke védekezett és nem kockáztatott: a mai első (összesítésben a 83.) játszma szűz is lett ellene, aztán amikor kellett és lehetett, Santner nagyon ügyesen tartotta magánál a lehetőséget. Néhány szimpla után később már jött egy 4-es is tőle, amivel összesítésben elérte az 1000 tesztfutást (érdekesség, hogy tegnap 2 csapattársa is!), Új-Zéland pedig az angolok számára bosszantóan lépegetett előre. A 89. játszma végén ugyan a bíró kiküldte elkapás miatt O’Rourke-ot, és úgy nézett ki, itt a vége, de a videózásból kiderült, hogy a labda csak a nadrágzsebét súrolta, az ütőt nem, így folytatódhatott a Santner-bemutató. Később még O’Rourke is begyűjtött 5 futást: az elsőt például a vele szembeni 25. labdából, a többi 4-et pedig élete első határütéséből, Santner viszont a tegnapi 50-ről ma 76-ra jött föl az első ivószünetig. A szünet utáni első labda azonban elhozta az ő végét is: Matthew Potts találta el a kéz-karója tetejét. Új-Zéland így egy egész jó 347-tel zárt, Anglia viszont valószínűleg később büntetésre számíthat, mert az egész eddigi negyedet (főleg tegnap) elég lassan vitték végig. Ennek fő oka az lehetett, hogy egyébként csupa gyors dobót használtak egész végig.

Az imént az egész jó szókapcsolattal jellemeztük a 347-et, de mint tudjuk, a 2024-es Anglia ellen bármi kevés lehet, amit elsőként Zak Crawley és Ben Duckett igyekezett volna bizonyítani. A második játszmát az a Tim Southee dobta, aki körül minden hír forgott mostanában, hiszen mint tudjuk, neki ez az utolsó tesztje – ám Crawley nem mutatott tiszteletet a világhírű játékos iránt, és ebben a játszmában négy darab szép hajtást mutatott be ellene, amelyek mind 4-esre mentek! Amikor 3 játszma után 30/0 volt az állás, már úgy látszott: valóban lehet, hogy semmire sem lesz elég a 347. A dolgok azonban kisvártatva egészen megváltoztak. Elsőként azzal, hogy az 5. játszmában Matt Henry mindkét nyitó ütőst kiejtette, ráadásul az elsőt, Crawley-t úgy, hogy az elülső éllel eltalált és visszaütött labdát ő maga kapta el igen látványosan, alig a föld fölött, amikor továbbfutott a dobás utáni lendületből. A következő angol társulás Jacob Bethell és Joe Root volt: ők, főleg Bethell, már türelmesebben és lassabban haladtak, mint a nyitók. Az ebédet a 10. játszma után tartották meg, ekkor az állás 54/2 volt.

A folytatásban valami elég hasonlót láttunk, mint a játékrész elején: a társulás egész jónak kezdett kinézni, aztán hirtelen egy játszmán belül két kapu szétzavarta az angolok kellemes gondolatait. Most O’Rourke volt az, aki kétszer csapott le egymás után, méghozzá a 16. játszmában: annyi különbséggel, hogy most nem ennek a társulásnak a két tagja esett ki, hanem Bethell után (akinek elhibázott hajtási kísérlete a hátsó csúcs kezei között kötött ki) az új ember, a múltkor nagyon veszélyes Harry Brook búcsúzott kacsával, miután védekező ütése félresikerült, és a labda az ütőjéről úgy pattant, hogy leverte a láb-oldali pálcáját. A 19. játszma elején így a dobó mesterhármas kapujában volt: az ugyan nem lett meg neki, mert a játszma első dobásából nem ejtett ki senkit – de a hatodikjából már igen! A már 32-nél járó, vagyis a mai eddigi legjobb angol ütős, Root esett ki ezúttal, így az állás 82/5-re módosult. Most Ollie Pope-on és Ben Stokeson volt a sor, hogy kihúzza őket a csávából: és a játékrész során harmadik alkalommal megint úgy kezdett tűnni, hogy ők egy jó társulás lesznek. A 30. játszma végére sikerült 129-re fölhozniuk a csapatot, de ekkor egy olyan dolog történt, ami eddig a meccsen még nem, sem tegnap, sem ma: pörgető dobó jelent meg a sávvégen dobni! Méghozzá a mai első óra hőse, Mitchell Santner. És vajon sikerült neki kaput szereznie az első játszmájában? Na, sikerült? Vajon miért kérdezzük? Nyilván azért, mert igen. Bár a labda nem térült ki annyira vészesen, de azért egy kicsit igen, így Pope csak beleélezni tudott, az első katona pedig alacsony magasságban elkapta. Aztán nemsokára jött Santner második játszmája – és második kapuja: Stokes ellen egy sima LKE, ami a videózáson is három piros lámpát hozott csak. És mi történt Santner harmadik játszmájában? Természetesen egy újabb kiesés: Brydon Carse ütötte vissza véletlenül a dobó felé a labdát, aki az elkapásban sem hibázott. Ja, és időközben Gus Atkinson is kiesett ám, de ezt most csak azért így utólag mondjuk, mert sokkal szebb volt így Santner hármas sorozatát egyben felsorolni. Pár labdával később pedig már a 10. angol ütős is búcsúzott, így itt a végén egy nagy összeomlást láthattunk: a csapat mindössze 143 pontra volt képes. A játékrész végén egyúttal a teát is megtartották.

Az új-zélandi vezetés tehát valamicskével 200 fölött volt: vajon kérjenek-e továbbjátszást? Több okból sem volt érdemes. Egyrészt nagyon-nagyon sok idő volt még hátra. Másrészt a talaj egészen ütősbarát volt még. Harmadrészt pedig ha kértek volna, jó esély lett volna rá, hogy Southee soha többé nem kerül sorra ütésben, és akkor esélye sem lett volna elérni a régóta üldözött 100 darab hatost (most 98-on állt). Valószínűleg ezeket mind végiggondolták, és valóban nem kértek továbbjátszást.

Angliának igencsak össze kellett volna szednie magát, és dobóiknak tarolnia kellett volna a harmadik játékrész elején, Tom Latham és Will Young pedig ezt szerette volna megakadályozni. A 4. játszma először úgy tűnt, el is hozza az első angol áttörést, ám hiába döntött úgy a bíró Young ellen, hogy LKE történt, már valós időben is gyanús volt, hogy a labda mellément volna, ezt pedig a videó is megerősítette. Azt nem mondhatjuk, hogy az ütősök végig magabiztosak lettek volna, és minden labdát úgy irányítottak volna, ahogy szerettek volna, de azért a 10. játszmáig együtt volt a társulás – ekkor viszont Latham egy rövid és széles Atkinson-labdát véletlenül a saját kapujára ütött rá: 35/1. Young mellé megérkezett Kane Williamson. Ez a társulás pedig tovább keserítette a vendégeket: a 13. játszmában már 250 fölé növelték a csapat előnyét, a 21. játszmában már közös 50-esnél tartottak, a 24-edikben pedig Young már az egyéni 50-est is elérte. Az első angliai pörgető (nem csak ebben a negyedben, hanem az egész mérkőzésen), méghozzá Shoaib Bashir a 23. játszmában mutatkozott be, de ő is eredménytelenül. 27 játszma után, 124/1-nél már igen kétségbeejtő volt az angol helyzet, és ezen csak egy kicsit tudott szépíteni Stokes kapitány a következő dobásból, amikor végre kiejtette a már 60-nál járó Youngot, aki egyenesen a középpályáshoz húzta a labdát. Mivel már nagyon közeledett a nap vége, az új-zélandiak éjjeliőrt küldtek be: nem mást, mint William O’Rourke-ot, aki így egy nap másodszor is sorra került ütésben – hát ezt ki gondolta volna, hogy ez is megtörténik? Viszont nem biztos, hogy jó döntés volt: az éjjeliőr ugyanis kiesett. 7 labdát még túlélt, de a 8-adikat (megint Stokes dobta) már a kapushoz élezte. Nem is hoztak be egy másik sorvégit, inkább Rachin Ravindrát, aki Williamsonnal már végigvitte a napot. Ahogy tegnap, úgy egyébként ma is született egy új-zélandi 50-es az utolsó játszmában: Williamson egy szimplával érte el a magáét. A mai játék 136/3-mal zárult, ami 340-es hazai előnnyel egyenértékű.