Végigütötte a második napot Ausztrália, közeledik a döntetlen?

2024. december 15. – Szerző: Krikettgalaxis

Már a második nap is eltelt a brisbane-i teszten, és még mindig az első játékrészben tartunk: mivel a következő napokra is jósolnak csapadékot, elképzelhető akár egy manapság ritkán látott döntetlen is. Ami egyik csapatnak sem lenne túl jó, de nem is végzetes.

Az Uluru (vagy Ayers-szikla), Ausztrália egyik jelképe (illusztráció)Az Uluru (vagy Ayers-szikla), Ausztrália egyik jelképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Második nap eleje, 28/0, de nem ám a második, hanem az első játékrészben. Hogy lehet ez? Aki nem tudná: eső miatt, ugyanis csak 13.2 játszmára volt lehetőség tegnap. Ezek alatt Usman Khawaja 19, míg Nathan McSweeney 4 futást gyűjtött be. A sok elveszett idő miatt mára (és a többi napra is) 90 helyett 98 játszmát terveztek be.

Ez a nap nem indult túl fényesen az ausztrál ütősöknek. Az elején már a sok nullás labda is egy kis nyomást kezdett rájuk helyezni, ez pedig a 17. játszmában érett kapuvá, amikor – ki más, mint – Dzsaszprít Bumráh volt eredményes: Khawaja csak a kapushoz tudta élezni a labdáját. A 19. játszmában pedig egy újabb Bumráh-dobásból egy újabb élezést láttunk, csak most nem a kapushoz, hanem a második katonához: most McSweeney volt az áldozat, így a nyitó pár teljesen eltűnt a pályáról. Helyettük Steven Smith és Marnus Labuschagne folytatta, és mindkettejüktől azt a lassú játékot láthattuk a folytatásban, amit mostanában főleg Labuschagne-től már elég sokszor: hosszú időn át nem sokkal 2 fölött tartották a csapat pontarányát – viszont így sokáig nem is estek ki. Egészen a 34. játszmáig kellett várni, amikor is az 54 labdát már túlélt, de még csak 12 ponton álló Labuschagne búcsúzott: egy ferde hajtást rontott el Nítís Kumár Reddí ellen, élezése pedig megint a második katonát találta meg. Érdekesség, hogy pár dobással korábban milyen jelenet játszódott le: Mohammad Szirádzs odament Labuschagne mellé pár szót váltani vele, közben pedig kicserélte a pálcákat a kapu tetején: ez csak ilyen babona vagy lélektani hadviselés szokott lenni, amit időről időre láthatunk a krikettben – most viszont annyival folytatódott a történet, hogy ezek után az egyik pálca leesett, az ütős visszarakta őket, de természetesen nem felcserélve, hanem az eredeti állapotukban: látszólag ő győzött – de mint a rövidesen jövő kiesésből láthattuk, mégsem! Viszont most bejött a pályára India réme, Travis Head: ha már lélektan, hát ez a tény már önmagában lélektanilag megviselhette a vendégeket! Igaz, hogy ezek után Smith kétszer is majdnem kiesett LKE-ből (az elsőnél a videózás bíró szavát hozott, a másodiknál meg nem is kértek videót, mert finoman beleért), de ettől eltekintve a társulás nagyon stabillá vált. A pár nap óta igen feszült Szirádzs–Head-csatából viszont nem sokat láthattunk egyelőre, a dobó ugyanis a 37. játszma közben, amit ő dobott, ápolást kért a bal lábára, majd el is hagyta a pályát, és jó ideig nem tért vissza (csak a mezőnybe). Az ebédet a 43. játszma után tartották meg: ekkor az állás 104/3 volt, ami elég kiegyenlítettnek érződött. Smith 25, Head pedig 20 futáson állt.

A második játékmenet, azaz az ebéd és a tea közi időszak kizárólag Smith és Head meneteléséről szólt. Bárki próbálkozott ellenük a dobók közül, nem járt sikerrel: sem a legjobb formában levő Bumráh, sem a ma 28. születésnapját ünneplő Ákás Díp, sem a 49. játszmában első pörgetőként megjelentő Ravindra Dzsadedzsá, sem az 56. játszmában az ápolás után visszatérő Szirádzs. A 49. játszmában a társulás elérte a közös 50-et, majd Head pont akkor érte el a saját magáét, amikor legkedvesebb barátja, Szirádzs (a közönség hangos nemtetszése közepette) visszajött és az első labdáját megeresztette ellene: a hangulat persze azonnal megváltozott a nézőtéren. A 62. játszmában a társulás a 100-at is elérte, majd a 63-adikban Smithnek is összejött az 50, a 65-ödikben pedig Ausztrália átlépte a 200-at. Head a 69. játszmában már 100-asnál tartott: jellegzetes ünneplését, amikor a függőlegesen feltartott ütője nyelére ráillesztette a sisakját, persze most is bemutatta – és nem vot megállás. Csak egy kis szünet: méghozzá a tea, ami a 70. játszma után jött el, 234/3-nál.

Tea után az egyik végről Dzsadedzsá dobott, a másikról gyorsak. Ezúttal Head már bizonytalankodott egy kicsit: rövid időn belül egyszer majdnem ráütötte a saját kapujára a labdát, majd Rohit Sarmá ejtett el ellene egy elkapást, de aztán visszatalált az útra, és mohón gyűjtötte tovább a futásokat. A 75. játszmában a társulás már 200-nál tartott: utoljára ilyen eredményes ausztrál társulást tavaly nyáron láttunk a tesztvébé döntőjében – éppen ugyanettől a két ütőstől, éppen India ellen! Visszatérve mára: 80 játszma elteltével India talán megváltásként tekintett az új labdára: azonnal ki is kérték, de még egy kis idő kellett, mire eredményesek lettek vele. Addig is Smith megszerezte a maga százasát: láthatóan nagyon örült neki, hiszen régebben sokat szerzett már, de az elmúlt 25 játékrészében egyet sem! 101-nél viszont búcsúzott, miután Bumráh labdáját megpróbálta meghajtani, de csak az első katonához tudta élezni. Hamarosan viszont Head elérte a 150-et is: valami hihetetlen ez az ember! De nem nagyon foglalkozott ezzel a ritka mérföldkővel, csak egy picikét ünnepelt, majd ment tovább – néhány labdányit, a 87. játszmáig. Ez a játszma ugyanis dupla áttörést hozott India számára: Bumráh hirtelen két ütőst ejtett ki, és az egyik Head volt (a másik az eddig nem sok vizet zavaró Mitchell Marsh). A következő páros Alex Carey és Pat Cummins volt, akik gyorsan megajándékozták Bumráhot egy-egy négyessel, de aztán nagyon megritkultak a határok (igaz, egy határ nélkül összejött 4-est azért láttunk a 95. játszmában). A társulás így is meghaladta az 50-et, és csak a 98. játszmában bomlott fel, amikor Szirádzs ejtette ki Cumminst (megint kapushoz élezés történt). Carey viszont ezek után egy kicsit kezdett bevadulni: a 99. játszmában még egy 6-ost is ütött (az elsőt a meccsen!), viszont a játék véget ért a 101. játszma után, így folytatni már nem tudta ezt a stílust. 45-ig így is eljutott ma, Ausztrália pedig átlépte a 400-at: vajon lezárják valamikor a játékrészüket? Az esetleges döntetlen inkább nekik lenne jó, úgyhogy nem biztos...


Alapból nem látható kép
×