Egyetlen indiai válogatott játékos sem kelt el a WPL-árverésen
2024. december 16. – Szerző: Krikettgalaxis
Tegnap tartották meg a WPL harmadik szezonja előtti árverést, ahol mindössze 19 hely volt kiadó a 124 benevezett jelölt számára. A 19 kiválasztott szerencsés közül 5 külföldi játékos volt, a többi 14 pedig válogatottsággal nem rendelkező indiai. Utóbbiak közül többen meglepően magas összegért keltek el.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Míg az IPL-ben nemrég egy kétnapos megaárverést tartottak, addig az IPL női megfelelője, a WPL előtt csak egy kis miniárverést, amelyet messze nem övezett akkora felhajtás, mint a Szaúd-Arábiában megrendezett és a tévében százmilliók által izgatottan követett IPL-esemény. Hiába, a WPL még csak három éves lesz jövőre, csak feleannyi csapat szerepel benne, és hát valljuk be, a női krikett iránti érdeklődés alapból is kisebb (ma még).
De azért nagyon fontos árverés volt ez is, hiszen ami Indiával kapcsolatos a krikettben, az mindig fontos. Az öt klub számára 124 jelentkező közül volt lehetőség választani, végül az UP Warriorz három, a többiek négy-négy játékost vettek meg. A gazdára talált 5 külföldi játékos közül a karibi Deandra Dottinért adták ki a legtöbb pénzt: ő 17 millió rúpiáért (körülbelül 78 millió forint) került a Gujarat Giantshez – pont ahhoz a csapathoz, amelyik korábban már leigazolta, majd vitatott körülmények között le is mondott róla az első szezont megelőzően. Az indiai lányok közül Szimran Sekh keltette a legnagyobb figyelmet azzal, hogy 19 millióért vette meg őket szintén a Giants.
A legnagyobb kimaradók között olyan neveket is találunk, mint például Szneh Ráná, Lauren Bell, Heather Knight vagy éppen Lizelle Lee: biztosak lehetünk benne, hogy ha majd a későbbi években fölemelik a csapatok számát, akkor majd ilyen kaliberű játékosok nem maradnak ki a WPL-ből.
Az alábbiakban végül felsoroljuk mind a 19 elkelt játékost (dőlt betűvel, akiről egyelőre nincs adatlapunk, de ha pályára lépnek vagy egyéb módon okot adnak rá, természetesen lesz):
- Delhi Capitals
- Sarah Bryce (skót, kapus, ütős)
- Nallápureddí Srí Csaraní (indiai, dobó)
- Nandiní Kasjap (indiai, kapus)
- Nikí Praszád (indiai)
- Gujarat Giants
- Deandra Dottin (karib-térségi, mindenes)
- Danielle Gibson (angol, mindenes)
- Prakásiká Náik (indiai)
- Szimran Sekh (indiai, ütős)
- Mumbai Indians
- Nadine de Klerk (dél-afrikai, mindenes)
- Szanszkriti Guptá (indiai)
- G. Kamaliní (indiai, kapus)
- Aksitá Máhesvarí (indiai)
- Royal Challengers Bengaluru
- Rághví Bist (indiai)
- V. Dzsosítá (indiai)
- Dzsagráví Pavár (indiai)
- Premá Rávat (indiai)
- UP Warriorz
- Kránti Gaur (indiai)
- Árusi Gojal (indiai)
- Alana King (ausztrál, mindenes)