Nagy siker Indiának: elkerülték a továbbjátszást
2024. december 17. – Szerző: Krikettgalaxis
Ma is elmaradt némi játékidő eső miatt a harmadik BGT-teszten, de nem ez volt az ausztrálok fő problémája: hanem az, hogy India, ha nagy nehezen is, de a végére éppen 200 alá csökkentette a hátrányát, így nem lesz továbbjátszás. Szinte biztos már, hogy döntetlen lesz.
A kép szerzője: Sreein Sreedhar (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0
Eléggé el van átkozva ez a meccs: olyan sok idő elveszett már az eső miatt, hogy három nap alatt is még csak a második játékrész elején tartottunk, és a folytatásra sem kizárólag száraz időt jósoltak. Ausztrália 445-ös első negyedbeli eredményét tekintve arra nem sok esély volt, hogy India megnyerje a meccset – de Ausztráliának is valószínűleg csak akkor lett volna erre lehetősége, ha sikerül legalább 200-as előnyt kiharcolniuk a második negyed végére, és kikérni a továbbjátszást. India fő célja tehát az lehetett, hogy valahogyan elérjék a 246-os pontszámot, és így szinte biztosan megmeneküljenek a vereségtől. A döntetlen ugyan a két csapat közül Indiának lett volna valamivel rosszabb, de még mindig jobb, mint ha kikapnak...
A ma is fél órával korábban, 9:50-kor kezdődő játék szép, napos időben indult. Középen az eddig legveszélyesebb indiai ütős, Kannaur Lokes Ráhul volt bent 33 ponttal, illetve Rohit Sarmá, aki rövid bentléte alatt még nem szerzett futást. Az ausztrálok sejtették: Ráhul kiejtése lehetne a kulcs – ám a nap első dobásából elejtették a kulcsot! Pat Cummins nagyobbat pattanó labdájába az ütős úgy ért bele, hogy az a második katonának, Steven Smithnek pont kellemesen érkezett, ő azonban még ezt a lehetőséget is képes volt kihagyni – ráadásul közben rálépett a mellette álló Usman Khawaja lábujjára is, aki el is esett! Hamarosan Sarmának is volt egy szerencsés esete (egy Mitchell Starc-labdát majdnem a saját kapujára ütött, de kiesés helyett 4-es lett belőle), viszont a 24. játszmában már kifutott a szerencséből: Cummins lassabb, balra vágódó labdájába csak belepiszkálni tudott, a kapus pedig elkapta. Ráhul viszont a következő játszmában már az 50-esét is megszerezte, a 7. rendű Ravindra Dzsadedzsával kiegészülve pedig nagy menetelésbe kezdtek. Ebben persze közrejátszhatott az is, hogy Josh Hazlewoodnak már reggel óta valamilyen problémája volt, be sem jött a mezőnybe a kezdéskor, csak később, és miután ledobott egy játszmát (a 27-ediket), újra elhagyta a pályát. (Később közölték: a combjával akadtak gondok.) Ezek után az ausztrál támadás kiegészült a pörgető Nathan Lyonnal is, és innentől kezdve Cummins, Starc és Lyon vitte végig az egész napot. Egyelőre sok veszély nélkül. India a 29. jászmában elérte a 100 pontot – viszont 11 órakor, a 31. játszma folyamán a nemrég szemerkélni kezdett eső annyira felerősödött, hogy szünetet kellett elrendelni. Ez olyan 25 percig tartott. Az ezek után sokáig tartó viszonylagos eseménytelenséget a 40. játszma törte meg, de akkor is csak annyival, hogy Ráhul ütőjéről majdnem rácsorgott a labda a saját kapujára. Végül a 43. játszma hozta meg a következő kaput: Lyon hosszú idő után újra eredményes volt, méghozzá a 84-nél tartó Ráhul ellen. Ez Lyon mellett Smith számára is megkönnyebbülés lehetett, ugyanis az elkapást most ő hajtotta végre sikerrel – és tegyük hozzá: ez sokkal nehezebb esély volt! Ezek után Dzsadedzsá és Nítís Kumár Reddí már végigvitték ebédig, igaz, egy elkapásgyanút éppen az ebéd előtti utolsó előtti dobásból még megnéztek videón Kumár Reddí ellen, de látszott rajta, hogy nem ért bele. Az említett ebéd a 49. játszma után érkezett el, amikor az állás 167/6 volt.
A szünetben persze megint esett az eső, így nagyjából 40 perccel hosszabbra nyúlt, utána viszont Dzsadedzsá egy pillanat alatt bekaszált 9 újabb futást, ami már az 50-est jelentette neki. De a játék csak kevés ideig folytatódott, mivel 14:23 körül igen erős eső kezdődött, ami újabb, körülbelül 1 órás megszakítást eredményezett. A folytatásban már nagyon lassan gyűltek az indiai pontok, talán már most a döntetlenre játszottak? Ráadásul a 60. játszmában a 61 dobásból 16 ponton álló Kumár Reddí is kiesett: ütőjének belső éléről a saját kapujára vágódott a labda. Már csak 3 kapujuk volt meg, és több mint 50 futás hiányzott legalább a továbbjátszás elkerüléséhez! Ilyen helyzetben akár egy egyszerű futás kockáztatása is végzetes lehet, Dzsadedzsá és Mohammad Szirádzs a 62. játszmában mégis megpróbáltak egy olyat, ami nem volt egyértelmű: hajszálon múlt, hogy nem lett belőle kifutás, mivel Szirádzs jól vetődött be a vonal mögé. Így aztán ebben a játszmában India átlépte a 200 pontot is – a következő játszmát viszont ismét eső szakította meg. Ekkor, 201/7-nél megtartották a teát is.
Szerencsére ez a csapadék sem volt kitartó, így egy rendes teaszünethez képest csak pár percnyi plusz idő veszett el ezúttal. Amint folytatódott viszont a játék, még valami elveszett: Szirádzs kapuja! Starc dobásába élezett bele vastagon, aztán a kapus elkapta. Dzsadedzsá ekkor még megpróbált gyorsabban küzdeni, ütött például egy hatost is (ami az első volt ebben a játékrészben), de a 66. játszma végén elrontott egy húzást, és a mélységi keresztlábon elkapták. Viszont amilyen későn jött a játékrész első hatosa, olyan gyorsan jött a következő kettő: ezt az utolsó két ütős, Dzsaszprít Bumráh és Ákás Díp mutatta be, akik az ausztrálok szempontjából rendkívül idegesítően jól tartották magukat – sőt, a 75. játszmára sikerült elérniük a bűvös 246-ot is, vagyis elkerülték a továbbjátszást! Ez a játszma azonban be sem fejeződött, a beköszöntő sötétség miatt vége szakadt a játéknak, így az éjszaka 252/9-es állásnál telik most már el. Ez 193-as ausztrál vezetést jelent, de mennyire más ez, mint a 200, pedig csak 7 a különbség!