Meggyőző sikerrel indította a BBL-szezont a címvédő
2024. december 18. – Szerző: Krikettgalaxis
A negyedik mérkőzésen lépett pályára először a tavalyi bajnok Brisbane Heat, méghozzá a már egy vereségen túllevő Melbourne Stars ellen. A kékek pedig elég könnyedén levadászták az eléjük felállított közepes célt.
A kép szerzője: Kgbo (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0
Üdvözöljük olvasóinkat a Brisbane Heat és a Hobart Hurr... ööö, bocsánat, a Melbourne Stars összecsapásáról szóló hírben. Kicsit meglepő volt, hogy a Hurricanes még nem került sorra, miközben a Stars már a második mérkőzését játssza, de persze láttunk már sok ilyet. A zöldek Perthben vereséggel indították a szezont, míg a bajnoki címvédő Heat most játszott idén először. A helyszín természetesen Melbourne volt, hiszen Brisbane-ben most ért véget az Ausztrália és India közötti tesztmeccs.
A kékek csapata papíron mintha gyengébbnek tűnt volna, mint tavaly, elég kevés válogatott játékosuk van, és akik vannak, azok sem a leghíresebbek – ahogy légiósuk is csak kevés van: két, válogatottság nélküli angol játékos, illetve az új-zélandi Colin Munro, aki viszont kisebb sérüléssel bajlódott, és ma nem játszhatott. Avattak viszont egy újoncot: a 22 éves dobó, Tom Whitney személyében, akinek még egyetlen hivatalos Húsz20-as meccse sem volt eddig. A Stars a nyitómeccshez képest egy helyen változtatott: Peter Siddle, a dobó helyét Campbell Kellaway, a közepes rendű ütős vette át. Ez egyben azt is jelentette, hogy a múltkor a nyakán megsérült és kivizsgálásra még kórházba is vitt Hilton Cartwrightnak szerencsére kutya baja.
Az ütésre kényszerülő Starsnál az egyik nyitó, Thomas Rogers nagyon hamar kiesett egy gyönyörű Xavier Bartlett-labdából (kellett nekünk leszólni a Heat válogatottjait), viszont Joe Clarke és az új ember, Sam Harper sokkal jobban folytatta: 9 játszma után 69/1-re álltak. Viszont ezek után a 32-nél járó Clarke-ot egy lassabb labda megtévesztette, és a nyílt középen elkapták (ez volt az újonc Whitney első BBL-kapuja!), így a félidő felénél 76/2 volt az állás. Az 50-eshez közelítő Harper a 11. játszmában búcsúzott, amikor végre szerencsével is párosult a Brisbane-iek jó dobójátéka: már egy ideje több élezést és melléütést láttunk, de azok eredménnyel nem igen jártak – most viszont, amikor Harper megint melléütött, ezúttal egy Matthew Kuhnemann-labdának, az már a kapuját találta el. A Stars idei új kapitánya, Marcus Stoinis pedig úgy látszik, megirigyelte a szintén görög származású Sam Konstas tegnapi sikerét, és ő is nagy sebességre kapcsolt, a 13. játszmában például két egymás utáni hatossal kínálta meg Paul Waltert. Ám amikor a 15. játszma elején a csapat kikérte a választható erőfölényt, annak első dobásából egy újabb nagy ütéssel próbálkozva elkapták a mélységi középpályán. Ezek után Beau Webster és Hilton Cartwright közepes sebességgel lépdelt előre, viszont a 16.3-ban beütött négyes után lelassult a haladás, a következő határ már csak az utolsó játszmában érkezett, miközben két újabb kiesés is történt, így a csapat csak 162 pontig jutott el.
A második félidő elején egy rövid ideig úgy tűnt, ez a közepesnél gyengébbnek érződő eredmény is elég lehet nekik: az első játszmát Adam Milne lehozta 3 futással, bár az igaz, amikor LKE-gyanú miatt videózást kértek Jimmy Peirson ellen, akkor nem lett igazuk. Ezek után viszont Jack Wood több négyessel is bemutatkozott, majd a 9. vele szembeni labdából Peirson is végre begyűjtötte az első futását – eme lassú indulás után pedig egyre jobban begyorsított. Bár volt néhány újabb takarékos játszma is a dobók részéről, a társulás végül 55-ig is eljutott, és Woodot csak ekkor tudta kiejteni Hamish McKenzie egy jótávos labdával, ami elsuhant az ütő és a lábszárvédő között, rá a kapura. A félidő felére viszont Peirson (akit ma nem is a dobók zavartak leginkább, hanem a 10. játszmában a sáv fölé szálló sirályok) és Matt Renshaw már 84/1-ig emelte a csapatot, és a Heatet az sem zökkentette ki, hogy két labda múlva Stoinisnek sikerült kiejtenie Renshaw-t. Peirson innentől indult be igazán, Max Bryant pedig nagyon szépen kiegészítette: különösebb veszély már nem fenyegette a Brisbane győzelmét, ugyanis ők ketten újabb és újabb határokat ütve jól haladtak a cél felé. Végül 11 megmaradó dobással, újabb kapu elvesztése nélkül el is érték azt, miközben Peirson egészen 72 futásig eljutott.