Már kisebb volt Szingapúr előnye, mint tavaly

2024. december 27. – Szerző: Krikettgalaxis

Tavaly még simán, 0–3-ra verte a szingapúri női válogatott a Fülöp-szigeteket, most viszont, hogy újra találkoztak, már csak 2–1-re. Pedig most voltak hazai pályán, míg tavaly idegenben.

Szingapúr látképe (illusztráció)Szingapúr látképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Mondhatnánk, hogy már hagyomány, hogy minden év december végén összecsap egymással a Fülöp-szigeteki és a szingapúri válogatott: csak azért nem mondjuk, mert egyelőre még csak most van ilyen 2023 óra másodszor. Lehet, hogy valóban hagyomány lesz ebből, de azért most még túlzás annak nevezni.

Mindenesetre tavaly háromszor találkoztak a Fülöp-szigeteken, idén pedig négyszer Szingapúrban. Tavaly minden meccset nagyon simán nyertek a szingapúriak – most azért ez nem így volt: egyrészt amikor nyertek, akkor jóval kisebb különbséggel, másrészt az utolsó mérkőzésen a Fülöp-szigeteknek is összejött egy siker. Érdekesség, hogy előző évben is főleg a Fülöp-szigetekiek avattak sok, fiatal újoncot, és ugyanez megtörtént idén is, de az idei debütánsaik között többen voltak, akik sokkal jobban beváltak. Lehet, hogy megindult náluk valami komolyabb szintű utánpótlásnevelés?

Az eredménylapok itt tekinthetők meg:

Összesítésben 117 futással a szingapúri Vínú Kumár végzett az ütősranglista élén, míg a legeredményesebb dobó a Fülöp-szigeteki Karri Gullem Keen lett, aki 6 ütőst ejtett ki.

A két csapat egymás elleni örökmérlege ezek után úgy néz ki, hogy 7 meccsből 5-öt nyert Szingapúr, egyet a Fülöp-szigetek, egy pedig eredmény nélkül végződött.


Alapból nem látható kép
×