Hibátlan indiai teljesítmény a női ICC-bajnokság legutóbbi fordulójában
2024. december 27. – Szerző: Krikettgalaxis
Míg NH20-ban egyszer meglepte Indiát a vendég karibi válogatott, az ENN-sorozatban már egyértelmű volt a kettejük közti különbség, és 3–0-ra India nyerte a sorozatot. Amivel az is eldőlt, hogy a Karib-térség nem jutott ki automatikusan a jövő évi vébére, hanem további selejtezőket kell játszaniuk.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az NH20-as sorozat e két csapat között elég érdekes eredménnyel ért véget: mindhárom meccsen nagy különbségű siker született, de nem ugyanaz a válogatott nyerte meg mind a hármat! Kétszer India, egyszer viszont a vendég Karib-térség bizonyult sokkal jobbnak. Most új formátumhoz érkeztünk – egy vadonatúj nemzetközi stadionba, amelyet a gudzsaráti Vadodará mellett építettek fel, és még senki sem tudta, hogy milyen körülmények várhatók itt. Ami a sorozat tétjét illette: papíron volt tétje, gyakorlatilag kevés. Ugyanis a 2022–2025-ös ICC-bajnokság, amely a 2025-ös vébé közvetlen kijutóiról dönt, már a végéhez közeledik, és látszik, hogy a Karib-térségnek nem sok reális esélye van elkerülni a pótselejtezőt, India pedig, mint házigazda, úgyis részt vesz majd a világbajnokságon, az itteni eredményektől függetlenül.
Az első találkozón a karibiak persze a dobást választották: így mire elérnek az ütésig, talán lesz valami fogalmuk, hogy milyen is ez az ismeretlen talaj. És hamar kiderült, hogy ütésre elég jól alkalmas. Az indiai nyitó pár például, amelyet Szmriti Mandháná és az újonc Pratiká Rával alkotott, a 24. játszmáig fennállt, és bár sem Rávalnak, sem az utána következő Harlín Deolnak nem jött össze az 50-es, de azért szépen megközelítették azt. Ahogy Mandháná is a 100-ast – de ő sem érte el, ugyanis 91-gyel kiesett egy Zaida James-dobásból. James aztán később, főleg a sorvég ellen 4 újabb kaput szerzett, első ENN-beli ötös zsákmányát bekaszálva, de India így is 314 futásig jutott, ami hazai pályán eddigi valaha volt második legjobb eredményük – és amúgy érdekesség, hogy a világon a legmagasabb eredmény (bármelyik csapattól) úgy, hogy az ellenfélből valaki ötös zsákmányt gyűjtött. A második félidő első labdája máris egy kifutást hozott, sőt, hamarosan a másik nyitó ütős is kacsával búcsúzott, és a következő ütősök sem tudtak sokáig megmaradni a pályán. Ez elsősorban Renuká Szinhnek volt köszönhető, aki végigtarolt a magas és középső renden, Jameshez hasonlóan ötös zsákmányig jutva: ilyen, hogy két dobó is eljusson idáig egy női ENN-meccsen, még csak háromszor volt a világon! De Szinhen kívül a többi dobó is jól tette a dolgát, az ütősök között pedig senki még csak a 30-at sem érte el, így amikor a 27. játszmában kiesett az utolsó is, a csapatnak még csak 103 pontja volt. India így 211 futással nyert, ami valaha volt második legnagyobb győzelmük lett ebben a formátumban, míg a Karib-térségnek a legnagyobb futásban mért veresége.
A második meccs ugyan nem hozott még ennél is nagyobb mértékű hazai győzelmet, de ennél több hazai futást igen: olyannyira, hogy ez lett India valaha volt (holtversenyben) legmagasabb pontszáma. 358 futást teljesítettek ugyanis az első félidőben, miután Mandháná, Rával és Dzsemimáh Rodriksz is átlépte az 50-et, sőt, Harlín Deol élete első 100-asát is megszerezte – méghozzá kevesebb mint 100 dobásból: ilyen eddig korábban csak Harmanprít Kaurnak sikerült indiai részről. Ez a 358-as eredmény egyébként a legtöbb volt, amit a Karib-térség ellen bárki is gyűjtött bármikor, és a négyesek száma (43 darab) is indiai rekord lett. Ráadásul ez volt mindössze a második alkalom, amikor négy indiai ütős is elérte legalább az 50 futást. Természetesen a kergetés iszonyatosan nehéz lett volna – nem is sikerült. Hayley Matthewsnak ezúttal szépen sikerült a küzdelem, ő is átlépte a 100 pontot, de társai nem segítették ki: mire ő kiesett a 39. játszmában, már 6 csapattársa kihullott mellőle – köztük például az a Nerissa Crafton is, aki múltkori NH20-as bemutatkozása után ma debütált ENN-ben is. Érdekesség, hogy Matthewst éppen Pratiká Rával ejtette ki, aki pedig szakmáját tekintve nem is dobó, de azért ma mégis kapott egy kis lehetőséget, és amint látjuk, élt is vele. Végül a Karib-térség a 47. játszmában, 243 futásnál fogyott el, ami ezúttal csak
115 futásos vereséget jelentett.
A harmadik összecsapáson még egy indiai újoncot láthattunk: Tanudzsá Kanvar, a dobó volt az. A Karib-térség az ütést választotta, ám az borzalmasan rosszul kezdődött számukra: a mérkőzés első dobásából elvesztették Qiana Josephet, aztán szintén 0 ponttal a másik nyitót, Matthewst is. És ha ez nem lett volna elég, az 5. játszmában búcsúzott Deandra Dottin is, így hiába ezek után Shemaine Campbelle és Chinelle Henry kiváló, 91 futást összehozó társulása, a kezdeti megroppanás túl erőteljes volt ahhoz, hogy ebből még valami jó eredményt tudjanak kihozni. Főleg a 30. játszma utáni újabb összeomlással kiegészülve: ekkor ugyanis lényegében minden második játszmában, egy alkalommal pedig még annál is sűrűbben elvesztettek egy-egy ütőst, összesen 5-öt, így a 39. játszmára vége lett a félidőnek, mindössze 162 futás megszerzése után. A debütáns nem szerzett kaput, de azért takarékos volt – ellenben Renuká Szinh négyes, Dípti Sarmá pedig hatos (!) zsákmányig jutott, így a világon ő lett a második női játékos, akinek már két 6-osa van ENN-ben. Ez a meccs pedig a harmadik volt, amikor két dobó osztozott egy félidő 10 kapuján. A kergetés során igaz, hogy nem volt egyetlen ütős sem, aki akár csak Campbelle vagy Henry pontszámát elérte volna, Sarmá 39-e volt a legtöbb, de az egy-két gyengébb kivételtől eltekintve egyenletes teljesítmény bőven elegendő volt a sikeres kergetéshez, méghozzá majdnem egy fél félidő megmaradtával.
Ezzel az eredménnyel eldőlt, hogy ha a Karib-térség esetleg meg is nyerné minden hátralevő mérkőzését (Banglades ellen), akkor is csak legfeljebb 20 pontjuk lehet, de a vébékijutáshoz már most 21 kellene – vagyis újabb selejtezők várnak majd a csapatra.
Az India és a Karib-térség közti történelmi mérleg most már még egyoldalúbb, mint eddig: 29-ből 24-et nyertek az ázsiaiak és csak 5-öt a karibiak.