Szétesett a bajnok az SA20-nyitányon
2025. január 9. – Szerző: Krikettgalaxis
Mindenki azt találgatta a 3. dél-afrikai SA20-as bajnoki szezon előtt, vajon tud-e triplázni az első két idény győztese, a Sunrisers Eastern Cape. Nos, talán még túl korai következtetéseket levonni, de annyi már látszik, hogy nem lesz könnyű dolguk: már csak azért sem, mert a nyitómeccsen csúnyán kikaptak az MI Cape Towntól.
Fokváros látképe (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Közel egy év várakozás után ismét itt az SA20: egyike annak a számtalan ligának, amely kifejezett célja, hogy ők legyenek a világ második legjelentősebb Húsz20-as bajnoksága az IPL után
. Nem tudjuk, hogy sikerült-e másodiknak lenni (Egyáltalán miben? Hogyan lehet ezt lemérni?), de egyet tudunk: színvonalas, érdekes bajnokság, és rengeteg néző szokott lenni a stadionokban is. Más kérdés, hogy tavaly sokan átkozták az SA20-at: emlékezetes, hogy Dél-Afrika azért küldött egy teljesen legyengített válogatottat az új-zélandi tesztekre, mert a fő prioritás ez a Húsz20-as bajnokság volt. Szentségtörés vagy nem – megtörtént, azóta pedig, bár azt a konkrét sorozatot valóban elbukták az afrikaiak, mégiscsak bejutottak a tesztvébé döntőjébe: talán lehet mindent is
egyszerre csinálni, ráadásul jól?
Az SA20 idei első meccsén a címvédő Sunrisers fogadta a tavalyi utolsó MI Fokvárost. Egyik csapatnál sem volt túl nagy játékosmozgás azóta, de azért például a bajnoktól az ILT20-ba távozott az eredményes dobó, Daniel Worrall – viszont érkezett Craig Overton (aki ma nem játszott) és Richard Gleeson, az ütősök közé pedig David Bedingham és Zak Crawley. De az ellenfél sem éppenséggel gyengült: új emberük volt például Trent Boult, Corbin Bosch, Reeza Hendricks, Azmatulláh Omarzí és Colin Ingram is.
A pénzfeldobást a hazaiak nyerték, és a dobást választották. Ekkor derült ki, hogy dobóosztaguk egyébként eléggé hiányos: Ottniel Baartman és Patrick Kruger is kisebb sérüléssel küzdött, ezért nem tudott ma játszani. Játszott viszont a válogatottban jó formában levő Marco Jansen, és nem is akárhogy kezdett: az első játszmában csak 2 extrát hagyott, semmi mást, és Hendrickst máris visszaküldte a pavilonba – az ütős nem tudta alacsonyan tartani a labdát, és az extra fedezethez ütötte. Hamarosan Gleeson is lehozott egy takarékos játszmát, és pár határ ellenére a narancsok nem hagyták elhúzni a vendégeket, sőt, az erőfölény utolsó dobásából búcsúzóul Gleeson kaput is szerzett: a már 22-nél tartó, de odáig lassan eljutó Connor Esterhuizent búcsúztatta. Hasonló pályát futott be a másik nyitó ütős, Rassie van der Dussen is: ő is eljutott 16-ig, de alacsony aránnyal, és ő is hamar kiesett – a 7 játszma utáni 43/3 eddig a Sunrisers fölényét jelezte. Sőt, a 8. és a 9. játszmában Ingram kétszer is közel volt a kieséshez: de mivel először az ütője is csak közel volt a labdához, nem súrolta, így hiába a videózás, érvényben maradt a bíró neski ítélete az elkapásgyanú után, másodszor, pár labda múlva pedig miután LKE-vel kiküldték, az ő csapata kért videót, és kiderült, hogy most meg beleért... És ha már ezt így túlélte, hát Dewald Brevisszel össze is hozott egy jó kis társulást: ketten együtt 67-et gyűjtöttek 39 dobásból – igaz, azért az érdem nagy része Brevisé volt. Hát még a következő, Brevis–George Linde-társulásban: ott a közös 15-ből 14-et gyűjtött Brevis. Viszont az ő 15. játszmabeli kiesése után visszaesett a kékek teljesítménye: sokáig nem született határ, újabb kapukat vesztettek el olcsón, így a 20. játszma előtt csupán 151 futásuk volt. Ezt azonban a végén még Linde és a 9. rendű Delano Potgieter segítségével 23-mal (!) meg tudták toldani, így már egy egész elfogadható 174-es eredményük lett a félidő végére. És egy kis statisztikai érdekesség a végére: a 20 játszma közül 7 volt, amelynek az első labdájából az MICT hatost ütött – azokon a meccseken, amelyekről a statisztikusok rendelkezésére állnak a megfelelő adatok, mindössze egyetlen másik ilyen alkalom volt a világon Húsz20-ban!
A kergetést az SA20-as újonc Crawley jól kezdte, két négyessel az első játszmában, de kis túlzással ezek voltak az utolsó pillanatok, amikor a gqeberhaiak úgy érezték, hogy jól állnak. A 2. játszmát Omarzí igen takarékosan hozta le, a harmadikat pedig Trent Boult még jobban: konkrétan szűz lett két kapuval! (A csapat történetében az első ilyen eset.) Két dobás múlva aztán Omarzí is beköszönt, és a 4. rendű kapitány, Aiden Markram is csak 33/3-ra tudott szépíteni az erőfölény végére. Ezek után úgy tűnt, Markram és Tristan Stubbs stabilizálja valamennyire a csapatot, de hiába volt a majdnem a félidő feléig kitartó stabilitás, mert a pontok nagyon lassan gyűltek közben. És mivel a 10. játszmában Stubbs is kiesett (a stadion teljesen elnémult, pedig tele voltak a lelátók...), így a félidő felére 49/4-et mutatott az eredményjelző. Ez gyenge hazai részről, de akkor milyen szóval jellemezzük azt, amit a következő játszma után láttunk, az 51/7-et? Potgieter ugyanis, amint a számokból kiolvasható, ebben az egy játszmában három újabb embert búcsúztatott (szintén a csapat történetében első alkalommal): ekkor már nem volt ember a Földön, aki bízott volna benne, hogy innen felállnak a kelet-fokföldiek... Nem is lett így: Potgieter a következő játszmájában is eredményes volt, az azután következőben pedig először az ő dobása után történt egy kifutás (itt Rásid Hán dicsérhető, akinek a szép közvetlen rádobása kellett hozzá), végül pedig az ötös zsákmányt is megszerezte... Ezzel a 15. játszmában véget ért a meccs, méghozzá kiütéses, közel 100 futásos MI-sikerrel.
