Máris visszavágott az MI Emirates

2025. január 13. – Szerző: Krikettgalaxis

Nem telt el két teljes nap, és máris egyenlített az MI Emirates az őket nemrég legyőző Dubai Capitalsszel szemben: a mai meccsen ugyanis megint ők találkoztak, és ezúttal az Emirates bizonyult jobbnak.

A Zájed sejk nagymecset Abu-Dzabiban (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Milyen meccsből van a legtöbb egy év alatt a Húsz20-as ligákban? Hát persze, hogy az MI–Capitalsből, ha ide számítjuk az IPL és a WPL mellett az SA20-at és az ILT20-at is, ahol szintén szerepel az MI és a Capitals család egy-egy tagja. Még csak január 13. van, de 2025-ben már volt egy ilyen párosítás: méghozzá itt, az ILT20-ban (épp a nyitómeccs) – és most máris itt a második, szintén ugyanebben a ligában! Az elsőt a Capitals nyerte mindössze egyetlen futással: mindenki remélte, ez a mostani is hasonló izgalmakat hoz majd.

A Dubaj a kezdőcsapatából kihagyta múltkorhoz képest Obed McCoyt, helyette Dusmanta Csamíra játszott, valamint a múltkor lebonyolított csere eredménye is megmaradt a mostani kezdőben: Adam Rossington helyett Zahír Hán volt benne az induló 11-ben. A MIE kihagyta Andre Fletchert és Alláh Mohammad Gazanfart, viszont bekerült a csapatba Romario Shepherd és a múltkor csak csereként érkező Kuszal Perérá. A pénzfeldobást ezúttal a Capitals nyerte, és ők is a dobást választották. A dobósávon kívülről nézve úgy tűnt, szép, selymes fű zöldell.

Miután elkezdődött a meccs, a második játszma máris Srí Lanka-i csatává alakult: Csamíra dobott Perérának – és mindjárt elsőre a kapuba: Perérá rossz beleérése után a láb-karó kidőlt a földből. Pár dobás múlva már Csamíra második kapuja is meglehetett volna: Mohammad Vaszím ütötte fel a labdát az égbe, de a mezőnyjátékos, Sikandar Raza talán elvesztette a sötét égbolt előtt a szeme elől a golyót, túlfutott rajta, és odalett az elkapási lehetőség... Az 5. játszmában azonban, miután Vaszím és Tom Banton már szépen beindulni látszott, a két ütős nem értette meg egymást, egy ütés után összevissza üzengettek egymásnak, hogy most akkor fussanak-e vagy ne, aminek végül Vaszím itta meg a levét, őt futották ki. (Az esetnél persze Raza közvetlen rádobása is dicsérendő a nyílt középről.) A következő társulás, amit Banton és Nicholas Pooran aztán nem kicsit feljavította a csapat helyzetét: az erőfölény végén látott 50/2-ről a félidő felére már 86/2-re tornászták fel a pontszámot, a következő játszmában pedig Banton már az egyéni 50-esét is megszerezte. Az ütősökkel senki sem bírt – majdnem a dubaji kapus, Shai Hope lett a következő, akinek el kellett hagynia a pályát, ugyanis a 14. játszmában a sisakját eltalálta a labda: az orvosoknak meg kellett vizsgálniuk, nincs-e agyrázkódása vagy más baja, de szerencsére tudta folytatni. A következő játszmában Pooran is elérte az 50-est, méghozzá nem is akárhogyan: Olly Stone első három dobásából három hatost ütve! A következő labdából az angol dobó bosszút állt ugyan, egy újabb hatoskísérlet a mélységi középpályás kezei között kötött ki, de a károkozás már megtörtént: az MI ekkor már 152/3-on állt. Ekkor akár még egy 200-as eredmény kinézett nekik, de néhány jobb játszmától eltekintve (Banton és Kieron Pollard is szerzett pár határt) most már a Capitals dobói jobban vissza tudták őket fogni, – a 20. játszmában például Gulbadín Naib három ütőst is kiejtett – így a végeredmény csak 187 lett.

A második játékrész igen érdekesre sikerült. Az ütést Shai Hope és a csereként behozott Ben Dunk kezdte, de eléggé különböző eredménnyel indultak. Két játszma után például Hope 16, Dunk 2 ponttal rendelkezett, de ez még semmi. A harmadikban egyébként Dunk ellen egy olyan csemegét ejtett el Vakár Szalámhíl, hogy azt még egy falusi pályán az amatőrök is könnyedén megfogják... de nem lett belőle nagy baj, mert Dunk továbbra is gyenge volt: az erőfölény végén 10 ponttal esett ki – akkor, amikor Hope-nak már 43-ja volt. (További érdekes adalék a meccs krónikájához, hogy az 5. játszmában a nézőtéren egy zenekar a Boldog szülinapot!-ot játszotta, de nem lehet tudni, kinek, mert a játékosok közül senkinek nem volt ma születésnapja.) A 8. játszma is hozott egy ritkán látható esetet: Brandon McMullent látszólag kidobta Szalámhíl, ám kiderült, hogy a kapus (Pooran) kesztyűje abban a pillanatban a karók elé nyúlt be, és ilyenkor a kidobás, sőt, a dobás sem érvényes. McMullen és Hope így a félidő felére 77/1-ig jutott el – Hope-nak ekkor egyébként már rég megvolt az 50-ese is. De McMullen sem tudott begyorsítani, és a 14. játszmabeli kiesésekor még csak 16 pontja volt – Hope-nak 87. Sőt, a 16. játszma felénél Hope már a 100-at, sőt, a 101-et is elérte: ekkor az összpontszám 135 volt, vagyis csapata pontjainak közel háromnegyedét egy személyben ő gyűjtötte be! De a következő dobásból, amint a labda elhagyta az ütőjét, azonnal valami halálhörgésszerűségben tört ki az ütős: tudta, hogy rosszul találta el – és valóban, elkapás lett a vége a zárt hosszún. Mivel aztán a következő játszma két egymás utáni kapuval kezdődött (Fazalhak Fárúkí jóvoltából), így a meccs már majdnem eldőlt – amikor pedig a folytatásban továbbra is nehezen gyűltek a pontok, labdáról labdára egyre inkább eldőlt. És végül 26 futásos MI-győzelem lett belőle. Az már nem osztott, nem szorzott, hogy közben egy kiesést videózás után vissza kellett vonni, és az sem, hogy a következő labdából Pooran kapus elhibázott egy elkapást.