Talán még nem késő: elindult fölfelé a Sunrisers is
2025. január 17. – Szerző: Krikettgalaxis
Az eddig gyengélkedő bajnoki címvédő Sunrisers Eastern Cape elsöprő győzelmével folytatódott az SA20, méghozzá idegenben, a Durban’s Super Giants otthonában. Ezzel az első és utolsó helyezett közti különbség 10-ről 5 pontra csökkent a tabellán.
Gqeberha belvárosa a városházával (illusztráció)A kép szerzője: Leo za1 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Most vagy soha! – mondhatja egy csapat, amelyik olyan rossz helyzetben van, hogy még egy esetleges pluszpontos győzelem után is az utolsó helyen maradna. Márpedig a Sunrisers a mai kezdés előtt ebben a helyzetben volt: 0 ponttal szerénykedett az utolsó előtti, 6 ponttal rendelkező Super Giants mögött. Azaz éppen mai ellenfeleik mögött, akiket tehát egy nagy arányú győzelemmel 1 pontra meg is közelíthettek volna. Igen ám, de följebb már szorosabb a tabella, és a durbaniek egy egyszerű
sikerrel a második, egy pluszpontot hozóval pedig akár az első helyre is felléphettek volna. Utoljára ez a két együttes egyébként éppen a tavalyi döntőben került össze – azóta úgy tűnik, sokat változott velük a világ.
Ahogy az előző meccsükhöz képest is változott, legalábbis az összeállításuk. A narancsok például kihagyták Craig Overtont és a vádlisérült Patrick Krugert, akik helyett most Jordan Hermann és Liam Dawson játszott, a hazaiak pedig Brandon King és Prenelan Subrayen helyére tették be Bryce Parsonst és Kane Williamsont.
A pénzfeldobás nyertese, a SEC az ütést választotta, a dobást pedig Parsons kezdte. De hogy a talaj mennyire térít, az csak igen sokára derült ki: a dobó ugyanis nem kevesebb mint öt (!) röptével nyitotta a meccset, amikből persze David Bedingham és Zak Crawley könnyedén begyűjtött 11 futást. A következő dobók már kicsit több veszélyt tartogattak, főleg a 4. játszmában először jelentkező Navín ul-Hak, aki első labdájával kiejtette Bedinghamet, aki felgyertyázta az égbe a dobást – igaz, aztán ebben a játszmában született egy 5-pontos is, mert a mezőnyből Wiaan Mulder túldobta a labdát... Az erőfölény egy gqeberhai szempontból egész szép 54/1-gyel zárult, elsősorban Crawley-nak köszönhetően, de a Bedingham helyére bejött Tom Abell sem tűnt gyengének. A folytatásban ugyan megritkultak a határok, de az ütősök szimplákkal is szépen operáltak, így nem mondhatjuk, hogy bajban lettek volna – egészen a 10. játszmáig, amit megint Navín ul-Hak dobott. Akkor ugyanis előbb Crawley középső karóját döntötte ki, aztán pedig az újként bejövő Aiden Markramot találta el LKE-t érően, akinek ez így egymás után a második aranykacsája lett... A mesterhármas ugyan nem lett meg a dobónak, de a félidő felénél látott 76/3 nyilván ezerszer jobban tetszett neki, mint a játszmája előtti 74/1. És majdnem ugyanilyen bajokat hozott a Sunrisersre a 12. játszma is: ekkor egy újabb Ul-Hak labdából újabb LKE született (Hermann ellen), a következő labdából pedig volt egy kifutási esély az új ember, Marco Jansen ellen – de ezt legalább megúszta. A múltkori Sunrisers-meccsen Jansen volt a nagy megmentő (még ha a győzelemhez nem is volt elég) – és ma is ilyesmi szerepet töltött be: Abellel együtt egészen a 18. játszma végéig bent tudtak maradni, miközben egyébként Abell 50 fölé is eljutott, az utolsó két játszmában pedig Jansen és Tristan Stubbs szállított még újabb 23 futást, így a csapat egy elfogadható 165-re jött föl.
A kergetés máris egy elkapási eséllyel kezdődött: Matthew Breetzke ugyanis rosszul ért bele Markram dobásába – de Stubbs is a kapuk mögött, mert ő meg elejtette az esélyt. Így aztán Breetzke és nyitó társa, Parsons belekezdhetett egy egész jó menetelésbe, ami egészen a 6. játszma második feléig kitartott – ám ekkor nagyot hibáztak. Breetzke egy szimplára hívta társát, aki egy ideig csak bámészkodva figyelte a labdát, és későn indult el – így kifutás lett a vége, és az erőfölény 40/1-gyel végződött. A 3. rendben Williamson érkezett be, akitől sokat vártak ma – de csak 3 futást kaptak, mert utána maga a dobó, Dawson elkapta. Sőt, két játszmával később Dawson LKE-ből is eredményes volt, ezúttal a nyitó létére még csak 21-nél járó Breetzkével szemben, és mivel az 5. játszma óta egyetlen határesemény sem volt, így a félidő felénél 54/3 volt az állás, a szükséges pontarány 11 fölé kúszott. Két dobás múlva pedig egy újabb nagy hal akadt horogra: Heinrich Klaasen, aki még csak 1 futást gyűjtött – a következő dobásból pedig Mulder is kis híján búcsúzott: ha a kapus egy pár tizedmásodperccel lassabb (!) lett volna, érvényesen leverhette volna a kaput, mivelhogy amikor valójában leverte, az ütős sarka még lent vont a földön a vonalon, és utána emelkedett fel... Ezek után egy rövid ideig úgy tűnt, a Durban visszajöhet a meccsbe, mert Mulder és Quinton de Kock végre több játszmán át együtt maradt, és ütöttek pár hatost is, de a 15. játszma végén Ottniel Baartman bombája lezúzta De Kock kapuját, a 17. játszmától pedig egy igen látványos összeomlás indult meg: ekkor 12 dobáson belül kiesett az utolsó 5 ember is! A szuperóriások pedig még a 100 futást is alig tudták átlépni, csak 107 gyűlt össze, ami azt jelentette, hogy a Sunrisers megkapta azt a bizonyos pluszpontot, amivel hajszálnyira meg tudta közelíteni ma legyőzött ellenfelét.
