Véget ért a Pakisztánban valaha volt legrövidebb teszt

2025. január 19. (utolsó módosítás: 2025. január 23. 21:54) – Szerző: Krikettgalaxis

Már a harmadik napon, összesen 1064 eldobott labda után, sima hazai, azaz pakisztáni sikerrel ért véget a Karib-térség elleni pörgetős teszt: azért neveztük így, mert a hazaiak mind a 20 kapuját lassú dobók szerezték.

Pakisztáni zászló (illusztráció)Pakisztáni zászló (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Igen kényelmes helyzetből várhatta Pakisztán a harmadik napot: a harmadik játékrészben 31 játszma után 109/3-mal álltak, ami már most 202-es előnyt jelentett számukra egy olyan meccsen, ahol igen nehéz volt a pontszerzés: talán úgy érezhették, akár ha most lezárnák, akkor is meg tudnák nyerni. Persze eszük ágában sem volt lezárni, mert azért biztosra egyáltalán nem mehettek, és idő még volt bőven.

A játék ezúttal végre, az első két nappal ellentétben, időben elkezdődhetett. És nem is akárhogy kezdődött: a tegnap ebben a játékrészben már két kaput begyűjtő Jomel Warrican a mai első labdából eredményes volt: egy, amúgy elég ártalmatlan labdájába Szaúd Sakíl csak úgy tudott belepiszkálni, hogy a rövid középpályás vetődve el tudta kapni. A 34. játszmában pedig már a 4-es zsákmány is meglett Warricannek: most Mohammad Rizván élezett bele egy, a vártnál nagyobbat pattanó labdába, ami az első katona számára kínált elkapási lehetőséget: Kavem Hodge pedig élt is vele. A pontok pedig igen lassan gyűltek eddig – a folytatásban ezen azonban Kámrán Gulám tudott egy kicsit változtatni, és többek között 3 négyessel 27-ig is följött – de Warrican tovább nem hagyta menetelni: Gulám a fedezetek térségébe szerette volna ütni a labdáját, de csak a kapushoz tudta élezni, akinek ugyan elsőre kipattant a kesztyűi közül, de másodjára meglett neki. Warrican pályafutása első ötös zsákmányát szerezte így ebben a formátumban! Na de mi az az ötös zsákmány? Semmi! A 42-edikben már hatos lett belőle, Naumán Alí LKE-be csapdázásával, két játszmával később pedig hetes, amikor Szádzsid Hánt is elkapták a dobásából! 150/8, és még nem volt vége – csak a Warrican-bemutató szakadt meg, ugyanis a hátralevő két kapu már nem az övé lett. Vagyis... az eredménylapon meg a statisztikákban nem, pedig mégiscsak az ő érdeme volt: egy kifutásról beszélünk, amikor az ő mezőnybeli közvetlen rádobása okozta a vonal mögé be nem érő Hurram Sahzád vesztét. A 46. játszma majdnem a 8-ast is meghozta a dobónak, de a bíró nem adta meg az LKE-t, a csapat pedig nem kért videót – pedig később a tévés visszajátszás során kiderült, hogy ha kértek volna, érvényes lett volna... De az eredményen ez már nem sokat változtatott: mindössze 3 újabb futás gyűlt össze ezek után, mire, ezúttal Gudakesh Motie dobásából az utolsó ütős is kiesett. Pakisztán mindössze 48 pontot tudott ma felhalmozni, így előnyük 250 volt. De ez sem volt rossz előny: ekkora pontszámot pakisztáni pályán még csak kétszer kergetett le bárki egy teszt negyedik játékrészében, és a mostani talaj... hát, láttuk, milyen. Bőven benne volt a lehetőség, hogy akár ma, a 3. napon véget ér a mérkőzés.

Pakisztán persze meg sem próbált mást, mint azonnal két pörgető dobót: Szádzsid Hán és Abrár Ahmed nyitotta a negyedik játékrészt, míg az ütősök részéről Kraigg Brathwaite és Mikyle Louis. És majdnem az első dobásból meg is érkezett az első kiesés: Brathwaite egy jótávos dobásba akart belefordítottsöpörni, de az ütője alsó éléről a cipőjére pattant a labda, onnan pedig a rövid belsőhöz, aki elkapta – ám a videózás kimutatta, hogy igazából a cipője előtt a talajt is érintette a labda, így az eset nem volt érvényes. A folytatásban aztán Brathwaite többek között két négyessel is ráijesztett Pakisztánra (ezen a meccsen ez sem semmi!), de aztán Szádzsid Hán tett róla, hogy megnyugodhasson egy kicsit a csapata: a lélektanilag igen fontos első kapu már az 5. játszmában meglett neki, amikor Brathwaite egyenesen a mélységi középpályás kezei közé zúdította a labdát. A 7. játszmában Keacy Carty söprése sikerült rosszul: talán a kesztyűjével ért bele, onnan felpattant, és a kapusnak nem okozott gondot elkapni. Szádzsid Hán pedig nem állt le, és a 11. játszmában meglett neki is a harmadik: labdája bőven a kéz-vonalon kívül pattant, de élesen befelé fordult, majd átrepült Kavem Hodge ütője és lába között, eltalálva a kaput: 32/3. És még ebéd előtt megjött a negyedik: Louis agya egy pillanatra elborult, rászánta magát, hogy előrelépdeljen és nagyot suhintson, ám ezt a dobó még időben észlelte, lelassította magát és a távból is visszavett, így az ütős nem találta el a labdát, az viszont a kaput igen. A következő játszma pedig majdnem elhozta az ötödiket is: Naumán Alí úszó labdáját Justin Greaves rosszul mérte fel, és LKE lett belőle, még a bíró is megadta, de aztán a videózásból kiderült, hogy éppen mellément volna... Igen ám, de két játszmával később megint megadtak ellene egy LKE-t, és ez most már valóban az is volt: így aztán az ebben a pillanatban, 15.2-nél elérkező ebédet 54/5-tel tudták megtartani: már csak 5 kapu hiányzott Pakisztánnak vagy csak 197 futás a vendégeknek.

A szünetben valamit biztosan megbeszéltek egymással a vendégek, aminek megvolt az eredménye: az Alick Athanaze és Tevin Imlach alkotta társulás ugyanis nem esett szét azonnal! Sőt, meglepően sokáig sem. Számos játszmán át Szádzsid Hán és Nauman Alí próbálkozott ellenük, de amikor ez nem vezetett eredményre, a 25. játszmában bevetették ismét Abrár Ahmedet – ez a húzás pedig azonnal eredményre vezetett, más szóval Ahmed a mostani harmadik dobásából máris végzett Imlachhal, aki a kifelé térülő labdát a kapushoz élezte. Athanaze ezek után is szépen lépdelt előre, csakhogy most már a sorvég volt bent mellette, akiktől kevés támogatást kaphatott, kapott: a 30. játszmában neki már az 50-es is meglett, de aztán elérkezett a 35. játszma, és itt volt a vég. Abrár Ahmed hirtelen két sorvégi ütőst búcsúztatott, a következő játszmában (ötös zsákmányt bezsákolva) Szádzsid Hán még egyet, az azt követőben pedig Ahmed a mai negyedikjét begyűjtve Athanaze-t, a 10. embert is kiejtette, amivel véget is ért a meccs: Pakisztán könnyed, 127 futásos győzelmet aratott, és bebiztosította, hogy (hacsak nem lesz pontlevonás a következő meccsen lassú játékütem miatt), akkor már egy döntetlen is elég lesz nekik az utolsó teszten, és akkor nem végeznek a tesztvébé utolsó helyén.

Ez a mérkőzés tehát a 3. napon, mindössze 1064 dobás alatt véget ért: Pakisztánban ez volt a legrövidebb teszt azok közül, amelyet eredményt hoztak. A 647 futás, ami összesen született, a harmadik legkevesebb, ami bármelyik ázsiai pályán előfordult (azok közül a tesztek közül, ahol 40 ütős kiesett), és 1980 óta a világon is a 4. legkevesebb ugyanezeket a meccseket tekintve.

A mérkőzés emberének egyébként a 9 kapuig jutó Szádzsid Hánt választották. Érdekesség, hogy a pödrött bajszú, kopasz játékos jellegzetes ünneplését (amikor bal kezével felfelé mutat, jobb kezével pedig megérinti felemelt jobb térdét vagy a térde mellett a combját) maga Bábar Ázam és Mohammad Rizván is utánozta, amikor a dobó megszerezte a mai ötödik kapuját!


Alapból nem látható kép
×