Bejött a papírformák királya az SA20-ban

2025. január 23. – Szerző: Krikettgalaxis

Nincs annál egyértelműbb, amikor az első az utolsóval találkozik? Merész állítás, de ma nem túlzó: a listavezető Paarl Royals ugyanis mindenféle megerőltetés nélkül múlta felül a lent szerénykedő Durban’s Super Giantst, így a tabella egyre jobban szétszakad.

A Föld legnagyobb gránittömbjei közé tartozó Paarli-sziklák Paarl közelében (illusztráció)

A kép szerzője: Karen Pagel (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Ott még nem tartunk, hogy nagyon számolgatni kellene, hogy ki hogyan végez a végén, de azért már most nyilvánvaló volt, hogy egy esetleges újabb DSG-vereség rendkívül nehéz helyzetbe hozta volna őket: nem csak hogy maradtak volna utolsók, de mivel ők lettek volna az egyetlen csapat, akiknek már 7 lejátszott meccse van, ezért nagyon utolsók lettek volna. Ellenben a Paarl számára a győzelem azt jelentette volna, hogy megszűnt volna az a helyzet, hogy pontegyenlőséggel állnak a tabella élén: elhúzhattak volna (legalább) 4 egységgel. Fordított esetben viszont nagyon összezárult volna az olló: a jelenlegi 8 pontnyi különbség, amely két mai résztvevőnk között fennállt, máris megfeleződött volna.

A szuperóriások két módosítást hajtottak végre azon a csapaton, amelyikkel a legutóbbi, eső miatt félbeszakadt mérkőzésükön kiálltak: Brandon King és Dwaine Pretorius helyét Jon-Jon Smuts és Chris Woakes vette át. Ugyanennyi csere történt a Royalsnál is: ott Dunit Vellálagé és Kwena Maphaka helyett érkezett egy másik Srí Lanka-i és egy másik dél-afrikai: Ésán Málinga és a nagyvilág számára elég ismeretlen, sem válogatottsággal, sem SA20-meccsel még nem rendelkező 29 éves Keith Dudgeon.

A pénzfeldobást a Durban nyerte, és az ütést választották, így a Paarl sorozatban hatodik meccsén is kergethetett. A dobósáv egyébként néhol tartalmazott fűfoltokat, de amúgy száraznak, sőt, még a fű alatt is porosnak tűnt.

Szokatlan módon Matthew Breetzke mellett a DSG másik nyitó ütőse ma Quinton de Kock volt. A talaj kinézete ellenére azonban hiába próbálkozott mindjárt elsőre egy pörgető dobó, Bjorn Fortuin, nem igazán tudott kitérülést kihozni a labdákból – de azért így is takarékos volt, ellentétben például a 2. játszmát ledobó Dudgeonnal, vagy még inkább a 6. játszmában az ellenfélnek 20 futást hagyó Málingával: ez lett az SA20 teljes történetének legpazarlóbb 6. játszmája... Az erőfölény így 50/0-val zárult, és De Kock máris 30-nál tartott: úgy tűnt, ül neki ez a pozíció. (Bár azt tegyük hozzá: az 5.6-os dobás után majdnem kifutották, amikor társa nem indult futni, ő meg vagy a fél pályánál tartott, mire Breetzke visszaküldte.) A következő időszakot aztán Fortuin és a szintén lassú labdákat megeresztő Joe Root már nagyon jól hozta le: mindketten igen takarékosak voltak, és Fortuin még egy dobta-elkapta típusú kapuval Breetzkét is kiejtette, és végül 3,25-ös gazdálkodással végzett a 10. játszma után – amikor is az állás 65/1 volt. A 11. játszma igen érdekesre sikerült: előbb egy hatos jött De Kocktól, aztán David Miller elejtette Heinrich Klaasent – a következő labdából viszont De Kockot már elkapták éppen a határ mentén. Ez pedig egy apróbb összeomlást indított meg az ütősrendben: a következő két ember (Kane Williamson és Klaasen) most nagyon hamar búcsúzott, így a DSG-nek egy mentőövvel ért fel, amit ezek után Smuts és Wiaan Mulder összehozott: ők ugyanis egészen az utolsó játszmáig bent tudtak maradni. Igaz, a pontok tőlük sem jöttek csőstől: főleg Málinga javított sokat azon a bizonyos gyenge erőfölénybeli játszmáján azzal, hogy itt a végén 3 játszmában nem született összesen annyi pont ellene, mint akkor – ráadásul az utolsóban először ki-LKE-zte Smutsot is, majd hamarosan két kifutás is volt. A Super Giants így 142/7-tel végzett, ami nehéz pálya ide vagy oda, nem érződött soknak: ebben a stadionban még csak egyszer sikerült megvédeni ennél kisebbet az SA20-ban.

Ritkán, de vannak olyan alkalmak, amikor egy specialista ütős dobóként jobban teljesít, mint az ütővel. Ma ez Rootal esett meg: azok után, hogy kaput is szerzett, és kevés futás született ellene, most nyitóként bejőve aranykacsázott: honfitársa, Woakes labdáját élezte oda egy mezőnyjátékoshoz. Igen ám, de Lhuan-dre Pretorius ekkorra már túlvolt két négyesen, és a 2. játszmát is kettő továbbival kezdte, így a Durban öröme nem lehetett felhőtlen. Talán csak azok után lélegezhettek fel, amikor előbb Junior Dala kiejtette Pretoriust, majd rövidesen Michell van Buuren ellen is LKE-t ítélt a játékvezető – ám ezt a lélegzetet ekkor beléjük fojtotta a videóbíró: ezt a kiesést vissza kellett vonni, mert kiderült, hogy a labda fölément volna. Ráadásul a 3. rendű Rubin Hermann teljesen megvadult ekkor: ettől a videózástól kezdve az erőfölény végéig hátralevő rövid időben 3 hatost és 3 négyest zúdított, így a 6. játszma végén már 70/2-t mutatott az eredményjelző. De azért az 50-es nem lett meg Hermannak: Núr Ahmad egy szemet gyönyörködtető csalóka pörgetéssel betalált a kapujába a 8. játszmában, aztán pedig mind Ahmad, mind Keshav Maharaj takarékosan folytatta a dobást: amikor a félidő felénél 87/3 volt, már egy aprócska reménysugár is felfénylett a hazaiak számára. De tényleg csak apró, mert Van Buuren és Miller ezek után nem hagyta magát, és szépen haladtak előre: olyannyira, hogy mondjuk a 14 játszma után még az is felsejlett, hogy a pluszpontos győzelem is meglehet: ehhez 27 futás kellett volna a következő 2 játszmából. Az azért nem lett meg, de a hátralevő 6 játszmából már természetesen igen: bár Van Buuren is kiesett, amikor a 40-es tartományban járt, de végül már a 18. játszmában 5 megmaradó kapuval a rózsaszínek levadászták a célt.