Folytatódott az egyoldalú játék a teszt második napján
2025. január 30. – Szerző: Krikettgalaxis
Tegnap Ausztrália már nagy előnyt alakított ki Srí Lankával szemben a gállai teszten, ez pedig ma tovább és tovább nőtt. A vendégek 654-nél lezárták a játékrészüket, majd gyorsan 3 ütőst is kiejtettek.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Bár hétfőn tartották az Ausztrália-nap nevű nemzeti ünnepet a déli földrészen, de ezen a teszten tegnap is Ausztrália-nap volt. Közel 90 játszma alatt ugyanis 330/2-ig jutottak el, egy ötvenessel és két százassal: Usman Khawaja 147-nél, Steven Smith 104-nél állt, amikor befejeződött a nap. Egészen pontosan 81.1 játszmára volt lehetőség, mert utána esni kezdett az eső és eléggé besötétedett – ma reggel viszont újra szép, napos idő fogadta a csapatokat. A tegnap elveszett idő miatt ma egy kicsit korábban, 9:45-kor indult a játék.
A pályától az első pillanattól fogva azt várták, hogy szépen fogja téríteni a pörgő labdákat: ez részben így is volt, de azért messze nem az a szint volt, mint a hírhedt multáni pályán, ahol nemrég hatalmas összeomlásokat láthattunk az ütősöktől. De hiába volt új a labda (80 játszma után tegnap kikérték az újat), már tegnap is lassú dobók dobták le vele azt a bizonyos 7 dobást, és ma is mindkét végről ők próbálkoztak. Az első mérföldkő, amit ma az ausztrálok elértek, a 85. játszmában jött el: ekkor a társulás teljesítette a közös 200-at – két dobás múlva pedig Khawaja jutott el az egyéni 150-ig. De a dobók ezek után sem alakítottak ki újabb veszélyeket (furcsa módon például a sebességüket sem variálták nagyon, pedig abban lehet, hogy rejlett volna némi meglepőerő az ütősöknek), és a 90. játszmában egy Khawaja-4-essel a csapat már a 350-et is meghaladta. A 99. játszma után tartottak egy kis (sőt, nem is olyan kis, mert valamiért egész hosszúra nyúlt) ivószünetet, ami után a folytatás következő labdájából már a 400 is meglett Ausztráliának – de pár dobással később egy olyat láttunk, amit már régen: egy kaput! Dzsefri Vendarszi pattanás után kiegyenesedő labdája Smith lábát találta el – amire a bíró nem ítélt semmit, de Srí Lanka most már végre jókor kérte ki a videót (tegnap kétszer is elszalasztották az esélyt), és ezúttal nekik lett igazuk: az ütős 141-gyel búcsúzott. A következő ember a tesztújonc Josh Inglis volt – ő pedig nem is kezdte rosszul tesztpályafutását: egy négyessel. Igaz, aztán ő kicsit kevésbé mutatott stabilitást, mind eddigi társai: rövidesen majdnem ráütötte a labdát a kapujára, aztán egy élezése csak egy kicsivel szállt el a katona mellett, de mindig megúszta. Sőt, ezek után Khawajával egy kis gyorsításba kezdtek, és a korábbiaknál több 4-essel kísérleteztek: a 111. játszmában ez pedig elhozta Khawaja élete első teszt-200-asát is! Az ebéd hamarosan, a 114. játszma után köszöntött be, ekkor az állás 475/3 volt.
Az eddigi 114 játszmából eddig 107-et dobtak tehát pörgetők – most ebéd után viszont újra megjelent az eddigi egyetlen sebes dobó, Aszita Pranándu. De ő is hiába, ötödik dobót pedig csak nem hívtak be (egyelőre?). A 117. játszmában Inglis éppen Pranándu egyik dobása után érte el az 50-est, két játszmával később pedig éppen az ő labdájából született meg az 500. ausztrál futás. Pillanatokkal később úgy nézett ki, végre egy újabb áttörést érnek el a dobók, ugyanis a bíró ekkor megadott egy láb a kapu előttöt Inglis ellen, de ő olyan gyorsan kikérte a videót, hogy sejteni lehetett, hogy beleért: és így is volt, szóval korai volt az öröm Srí Lanka-i részről. A 128. játszma után ivószünetet tartottak: emlékezhetünk, hogy korábban egy ivószünet után sikerült kaput szereznie a hazaiaknak. És most is! Prabhát Dzsajaszúrija egy meglehetősen lassú labdát dobott, ami egy kicsit kiegyenesedett Khawaja felé, aki csak a kapushoz tudta élezni azt: az ütős 232 futással esett ki! Inglis viszont tovább haladt, és a 132. játszmában 100 fölötti aránnyal, a 90-edik vele szembeni dobásból megszerezte a 100-ast: nem rossz bemutatkozás! Természetesen büszke édesanyja és édesapja is ünnepelt a lelátókon. Ám a jókedv nem tartott ki sokáig: a következő játszmában Dzsajaszúrija dobását a túl korán mozdított ütője elülső élével a fedezethez ütötte, aki a feje fölött, felugorva el tudta kapni azt. A következő pár Alex Carey és Beau Webster volt: ők különösebb esemény nélkül töltötték bent az időt a pályán, talán egy elkapásveszély érdemel említést a 142. játszmában (Vendarszi kezét kerülte el a labda), de aztán a 143. játszma után, pont miután Ausztráliának meglett a 600/5, megtartották a teát.
Ausztrália, bár egyes elképzelések szerint kézenfekvő lett volna, (még?) nem zárta le a játékrészét, Carey és Webster pedig ugyanúgy, már-már unalmasan folytatta, ahogy eddig. Most nem azért mondjuk, mintha egy határesemény oszlatná szét az unalmat, de érdekesség, hogy az első határ a 147. játszma végén éppen 100 (!) labdával az előző után érkezett... További érdekesség, hogy az ez után következő pedig 1 labdával utána. Egy kis változatosságot hozott, amikor a 149. játszmában szemerkélni kezdett az eső: a játék ekkor nem állt meg, viszont Webster menetelése igen: pár labdával később Vendarszi labdáját a rövid fedezetre ütötte, ahol Kamindu Mendisz egy nagyon nehéz, és éppen ezért szép elkapást mutatott be. Most már az ausztrálok sem húzták nagyon tovább: a frissen bejövő Mitchell Starc még gyorsan összeszedett 19 futást (ugyanennyi labdából), de aztán 154 játszma elteltével, 16:15 körül, 654/6-nál lezártnak nyilvánították a játékrészüket. Ennyi akár egy játékrészes győzelemhez is elég lehet, főleg ha most, a nap végén hátralevő bő fél órában a fáradt Srí Lanka-iakból esetleg többet ki tudnak még ejteni.
Az persze túl szép lett volna az ausztráloknak, ha mindjárt az első játszmában sikerül a kapuszerzés – ezért csak a másodikban sikerült. Az első dobó, a gyors Mitchell Starc után ekkor a pörgető Matthew Kuhnemann próbálkozott, azok után, hogy 2023 óta először játszott tesztet: és bizony sikerült is összehoznia egy LKE-t Osadá Pranándu ellen, amire ráadásul Srí Lanka mindjárt egy videót is elpazarolt. De bebizonyosodott, hogy nem csak a lassú dobóknak van itt keresnivalója: az 5. játszmában Starc is eredményes volt, bár a Khawaja helyére bejövő helyettesítő mezőnyjátékos, Nathan McSweeney az árokban első beleérése után csak másodjára, elvetődve tudta elkapni a Dimut Karunáratna ütőjének vállához közeli részén irányt változtatott labdát. Hamarosan Kuhnemannt Nathan Lyon váltotta, de Starc helyére meg rövidesen visszatért Kuhnemann, így máris két irányból záporoztak a lassú labdák az ütősökre. Noha Dinés Csandimál ekkor még megúszott egy LKE-gyanú miatti videózást, de a következő játszmában Anydzseló Mattijúsz már egy sima elkapásból kiesett, Lyon dobásából: Srí Lanka máris 30/3-ra süllyedt. Kamindu Mendisz még a 13. játszmában egymaga beütött 12 futást, de utána az ezt a pazarló játszmát dobó Kuhnemann helyett megérkezett Todd Murphy is, aki aztán Lyonnal már igen takarékosan folytatta: 12 dobásból 1 futás jött már csak össze. Ekkor aztán újra eleredt az eső, de most már komolyabb formában, így a 15. játszma után, 17:30 körül megszakadt a játék, sőt, pár perc várakozás után az egész napot befejezettnek nyilvánították. Az állás ekkor 44/3 volt, vagyis Ausztrália 610 futással vezetett...