Tovább menetel a triplázás felé a SEC
2025. február 6. – Szerző: Krikettgalaxis
Ahogy a korábbi idényekben, úgy idén is akkor kapcsolt rá igazán a harmadik bajnoki címére hajtó Sunrisers Eastern Cape, amikor a legfontosabb: a csoportkörben meglepő vereségeik is voltak, de a rájátszásban megállíthatatlanok. Most a Paarl Royalst ütötték ki, így bebiztosították helyüket a szombati döntőben, míg a rózsaszínek bronzéremmel kulloghatnak haza.
Gqeberha belvárosa a városházával (illusztráció)A kép szerzője: Leo za1 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Ebben a lebonyolításban, amit az SA20-ban is alkalmaznak, egy ilyen második elődöntő mindig különleges: a papíron erősebb csapat mindenképpen egy vereség után érkezik meg ide, a tabellán lejjebb végző pedig egy győzelemmel. Most a Paarl kapott ki az első elődöntőben, a Sunrisers pedig tegnap sikerrel vette a végselejtezőt, így kerültek szembe egymással. A tét pedig természetesen a döntőbe jutás: a narancsok számára sorozatban harmadszor, míg Paarl számára történetük során először.
Mindkét csapat pont ugyanazzal a 11-gyel állt ki a mai meccsre, mint amivel az imént említett előző meccsüket játszották: ez azért ritkaság. Viszont ez ezúttal azt is jelentette, hogy a két testvér, Rubin Hermann (Royals) és Jordan Hermann (Sunrisers) ismét szembekerült egymással: apjuk ilyenkor a lelátón egy olyan mezben szokott megjelenni, aminek az egyik fele narancs, a másik fele meg ilyen lilás, rózsaszínes. Nincs információnk róla, hogy most is ott volt-e, de miért ne lett volna?
A pénzfeldobást a Paarl nyerte, és az ütést választották, nyitóik pedig Lhuan-dre Pretorius és a BBL-ben parádézó, de az SA20-ban még formába eddig nem igazán lendülő Mitchell Owen voltak. Viszont már Pretorius sem kezdett valami nagy lendülettel, Owen meg aztán főleg: a harmadik labdából egy nagy ütéssel kísérletezett, de csak a katonához tudta élezni, akinek elsőre ugyan kipattant a kezéből, de gyorsan reagált, és másodjára meglett neki: ez kacsa! Viszont Pretorius mellett az egyik Hermann (Rubin) máris főszereplővé vált a folytatásban: a két ütős innentől sokáig nem hibázott, az erőfölény végére pedig összesítve már 8 négyesük is volt, így az a szakasz 45/1-gyel zárult. Két dobás múlva Aiden Markram nagyot hibázott, de hogy ennek mekkora következménye lett, az később derült ki: hasmagasságban elejtett ugyanis egy nem éppen nehéz elkapást, amikor az eldobott labdáját Hermann véletlenül visszaütötte hozzá! Ahogy telt az idő, egyre jobban látszott ennek a hibának a hatása, ugyanis Hermann csak gyűjtötte és gyűjtötte a futásokat: a félidő felénél már 77/1-nél tartottak, és nem volt megállás. Mármint az ő részéről nem volt, mert Pretoriuséról hamarosan igen: nem sokkal azok után, hogy elérte az 50-est, Craig Overton labdáját a kapushoz élezte – látszott is rajta, hogy mennyire bosszús emiatt. A 15. játszmában Hermann is elérte az 50-et, majd egy kicsit meglepő jelenetsor következett: 7 dobáson belül kétszer is megtörtént, hogy a bíró nem adott meg egy-egy LKE-t a pályán, de a videózás során mindkettőről kiderült, hogy érvényes volt, így a Royals hirtelen 126/4-re fogyatkozott. De a két kieső még mindig nem Hermann volt: ő még két négyest és két hatost összehozott a végére, sőt, a 6. rendű Andile Phehlukwayónak is volt egy hasznos epizódszerepe néhány határeseménnyel, így a Paarl egészen 175-ig eljutott, ami talán még átlag felettinek is érződött – Hermann a szünetben meg is említette, hogy szerinte kicsit kétsebességes a pálya.
A második félidőt ütésben Tony de Zorzi és David Bedingham kezdte, dobásban pedig Bjorn Fortuin és Kwena Maphaka – mindkét pár elég eltérő eredménnyel. A dobóknál eleinte Fortuin elég pazarló, Maphaka pedig takarékos volt, ráadásul kaput is szerzett – ez utóbbi tény pedig át is vezet minket az ütősök témakörére: ők tehát azért végeztek nagyon különbözően, mert Bedingham már a 4. játszmában, 9 ponttal kiesett egy elhibázott hajtási kísérlet következtében. De Zorzi viszont sokági bent maradt a pályán, ráadásul megkapta maga mellé a másik Hermannt, Jordant, akivel nagy menetelésbe kezdtek. Az erőfölény 51/1-re végződött, és mivel a stadion közelében már elkezdett esni az eső, korábban pedig a távolban még egy villám is felvillant, érdemes volt fél szemmel a DLS-menedékekre is rápillantani: ezek alapján a folytatásban a SEC végig jobban állt. De az eső nem érte el a pályát, így végül ilyen számolgatásokra nem volt szükség. De Zorzi aztán a 11. játszmában elérte az 50-est, sőt, 14 játszma után már 78-nál tartott, és csak ekkor esett ki Dunit Vellálagé dobásából: a Hermannal alkotott társulása tehát 111 futást hozott össze, amivel ők lettek a csapat történetének messze legjobb második kapus párja (az eddigi rekord 90 volt). És bár ez után a kapu után volt egy kis lassulás kelet-fokföldi részről, de aztán Hermann is begyorsított, a 17. játszmában ő is elérte az 50-et, és az utolsó játszma előtt már csak 3 futás hiányzott a Sunrisers újabb döntőjéhez. Egy minidráma ekkor még lezajlott, de az eredményt ez már nem befolyásolta: a 19.1-ben Markram máris megütötte a hiányzó pontokat egy 4-essel, csakhogy a bíró úgy látta, a labda a lábáról pattant tovább, és LKE-t ítélt. Igaz, hogy a videózás során kiderült, hogy az ütős beleért az ütővel, de a 4-est már nem adták meg, hiszen a kiesési ítéletkor, akkor is, ha később tévesnek bizonyult, a labda holttá vált. A Sunrisers-szurkolók viszont ezt nem tudták, és már ünnepelni kezdtek – amikor kiderült, hogy még folytatódik a meccs. De aztán a következő dobásból Markram újra 4-est ütött, és ott már semmi probléma nem volt: ekkor tényleg megnyerték a találkozót.
Szombaton tehát MI Cape Town–Sunrisers Eastern Cape döntőt láthatunk majd, míg a Paarl Royals az elsöprő szezonkezdet után kissé csalódást keltő módon csak a 3. helyen fejezte be az idényt.
