Az ILT20-ban tört meg a Capitals-átok
2025. február 9. – Szerző: Krikettgalaxis
Megszerezte első bajnoki címét a Capitals-család, méghozzá az ILT20-ban: a mai döntőben a Dubai Capitals egy igen izgalmas kergetés során le tudta győzni a Desert Viperst, akik így második ezüstérmüket gyűjtötték be három szezon alatt.
Dubaj látképe éjjel (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az utóbbi években már a csapból is állandóan a Húsz20-as ligák folynak, ha valaki kinyit egy krikettportált (például a Krikettgalaxist). Ez persze nem baj, szuper dolgok ezek a ligák is! Bár amikor már januártól decemberig özönlik az MI és a Capitals, a világnak bármelyik táján is járunk, az néha egy kicsit unalmas tud lenni – persze nyilván kivéve ezeknek a családoknak
a szurkolói számára. De bármilyen sok helyen is van jelen a Capitals, eddig érdekes módon soha sehol egyetlen bajnoki címet nem tudtak szerezni: sem az eredeti
Delhi Capitals (sem férfiban, sem nőiben), sem a Pretoria Capitals Dél-Afrikában, sem a Dubai Capitals itt az Emírségekben. Döntőbe már elég sokszor jutottak – és most itt az ILT20-ban ismét, csak hogy megint adjanak egy kis reményt a szurkolóiknak, hogy na majd most meglesz az a hőn áhított aranyérem.
Velük szemben állt a Desert Vipers, a magányos: akiknek nincs egyetlen testvére
sem a többi ligában – de vannak, akik pont ezért szeretik őket, mert így nem olyan unalmasak. Ők 2023-ban kezdték meg szereplésüket, és akkor rögtön döntőbe is jutottak – de ezt elbukták. Ezért most ők is ugyanabban a várakozással teli állapotban találhatták magukat, mint a DC: vajon ma sikerül a nagy cél? A közelmúlt nem ezt jósolta: a Viperák eddig mindössze 4 vereséget szenvedtek ebben az idényben – ebből 3 alkalommal éppen a Dubaj ellen!
A pénzfeldobást a házigazda Capitals nyerte, és a dobást választották. Csapatukban annyi volt a változás az elődöntőhöz képest, hogy Dusmanta Csamíra helyett Scott Kuggeleijn kezdett, illetve ott volt most már a bő keretben David Warner is, akire számítani lehetett, hogy majd becserélik. A Viperák is egyet cseréltek a második elődöntőn látott összeállításukban: Mohammad Ámir helyett Sherfane Rutherford volt ott náluk.
Sajnos idén sem volt jellemző, hogy a meccsek telt ház előtt zajlottak volna ebben a ligában, de azért most erre a döntőre igen szépen megtöltötték a stadiont a szurkolók – és az időjárás is kedvezett a játéknak. Miután lejátszották az Egyesült Arab Emírségek himnuszát, 18 órakor el is kezdődhetett a krikett.
A Vipersnél Rahmánulláh Gurbáz és Alex Hales kezdett, de társulásuknak Obed McCoy már a 2. játszma elején véget vetett: Hales ütése a középpálya felé szállt, ahol Heider Alí egy szép, vetődés utáni alacsony elkapással megszerezte a labdát. Sőt, a következő játszma is majdnem kapuval indult, csak Kuggeleijn, hiába kapta el már a Gurbáz által elütött labdát, egyensúlyát vesztve elesett, és végül elejtette. De az ütős nem úszta meg az 5. játszmát: akkor egy McCoy-labdát magasra felütött, egy mezőnyjátékos pedig kényelmesen alá tudott helyezkedni. Az erőfölény azonban így is 53/2-vel zárult, mert közben a 3. rendű Max Holden már Gurbáz kiesése előtt beütött 5 négyest, utána meg még 4-et, és 6 játszma után ő egyedül már 40-nél járt. Ezek után kicsit lelassult a haladás, sőt, a 9. játszma egy újabb elejtést hozott, most Rovman Powell részéről, aki a reflektorokat hibáztatta a sikertelenségért. De még a félidő fele előtt Dan Lawrence így is kiesett, így aztán 10 játszma után az állás 76/3 volt – Holden ekkor már 50-en is túl járt. És Lawrence kiesésével egy igen jó társat kapott maga mellé Sam Curran személyében, akivel a 15. játszma végére már 122-ig emelték a csapatot. Ekkor igaz, hogy Sikandar Razának sikerült kiejtenie a 76-nál járó Holdent, de Curran és Ázam Hán a végére még jobban begyorsított, és rengeteg határeseménnyel (köztük egy állítólag 117 méteres Curran-hatossal) 189-ig repítették a csapatot – megköszönve persze egy újabb elejtett elkapást Kuggeleijnnek.
A második félidőre a Capitals valóban becserélte Warnert, a Vipers pedig a pályára sem lépő Rutherfordot vitte le Ámirért cserébe. Az első játszmában pedig máris Ámir dobott, és Warner is ott volt a nyitók között – ám a két cserejátékos mégsem került szembe, mert az első játszmában az ütősök közül csak Shai Hope került sorra, a másodikban pedig David Payne kidobta (egy saját kapura történő ráütéssel) Warnert. Aztán a 3. játszmában Ámir is eredményes volt Gulbadín Naibbal szemben egy bíró szavás LKE-ből: ma nem láthattuk a Naib-féle izomfeszítést. Egy labdával később Sam Billings kapitány is szembenézett az első Ámir-labdával, bele is élezett, és el is kapták – de sem a bíró nem látta, sem a Vipersnél bárki, ezért nem kértek videózást sem! Amikor a visszajátszás hamarosan megjelent az óriáskivetítőn, Ámir igencsak feldühödött... Hát még akkor mit érezhetett, amikor a következő játszmában megint Billings ellen dobott, és a rövid hármason Alí Naszír elejtette az elkapási lehetőséget! Végül azonban pár pillanat múlva, harmadjára szerencséje volt a dobónak: egy lassabb labdába Billings ismét csak beleélezett, és a kapus ezt most sikeresen elkapta. A 6. játszmában Hope egy négyessel följött a 2025-ös ILT20 ütősranglistájának élére, de az erőfölény így is csak 39/3-ra végződött a Capitalsnek, ami nem sok jót jósolt a piros–kékeknek. A 8. játszma döntő pillanatot hozott a mérkőzés szempontjából, de az csak később derült ki, hogy mennyire volt döntő. Történt ugyanis, hogy Powell, az ütős kint volt a vonala előtt, nem találta el a labdát, Ázam Hán kapus pedig leverte a kaput. Igen ám, de kiderült, hogy a kapus éppen a karók mellett fogta el a labdát, márpedig a szabályok szerint csak akkor érvényes, ha a kapu mögött történik ez! Ezért a bíró rossznak minősítette a dobást, a kiesés pedig nem volt kiesés, és Powell folytathatta! És hogy miért lett ez később döntő pillanat? Azért, mert Powell elképesztő jól folytatta. Ezek után csak a félidő feléig beütött két hatost és két négyest, aminek köszönhetően 10 játszma után már 86/3-ra álltak, és bár Curran a 14. játszmában ki tudta ejteni a 43-nál járó Hope-ot, de Powell tovább haladt, és a következő játszmában már az 50-es is meglett neki. De néhány pillanattal ezelőtt Gurbáz is vétett egy döntő hibát a mezőnyben: elejtette a frissen beállt Daszun Sánakát, aki ezek után 7 labdából 19 futást gyűjtött. Powell végül a 18. játszma végén búcsúzott 63 ponttal: ekkor 24 futás kellett a DC győzelméhez 12 dobásból. Ez pedig Sikandar Razának köszönhetően meglett, aki egész gyorsan 5-ször is határeseményt ütött, így 4 megmaradó labdával és ugyanennyi megmaradó kapuval a Dubaj nyerte meg a mérkőzést – és a 2025-ös ILT20-at is! A csapat játékosai természetesen berohantak a pályára, majd ünnepi tűzijáték kezdődött.
Később kiosztották a 2025-ös szezon egyéni díjait is. A torna legjobbjának (legértékesebb játékosának) járó piros övet Sam Curran vehette át, aki összesítésben 387 futást és 7 kaput szerzett, és emellett volt még 6 elkapása is. A legjobb dobónak járó fehér öv Fazalhak Fárúkíé lett (21 kapu, MI Emirates), a legjobb ütősnek járó zöld öv pedig Shai Hope-hoz került (527 futás). A kék övet, ami a legjobb emírségekbeli játékosnak jár, Mohammad Vaszím kapta (183 futás, MI Emirates – bár tegyük hozzá, például Alísan Sarafu 220-at szerzett, jobb átlaggal és csak nagyon kicsit alacsonyabb aránnyal). Külön díjat osztottak ki a legjobb elkapásért, amit ketten is megkaptak: Luke Wood (Desert Vipers) és David Payne.
Az ILT20 még fiatal liga, de évről évre komolyabb, már csak azért is, mert ahogy telik az idő, úgy íródik tovább és tovább a történelme. A ligák történelmét azzal is le lehet mérni, hogy megnézzük, milyen teljesítmény kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a 100 legtöbb mérkőzést játszott játékos, a 100 legtöbb futást gyűjtő ütős vagy a 100 legtöbb kaput szerző dobó közé. A tavalyi szezon végén ehhez elég volt 7 mérkőzés, 26 futás vagy 1 kapu, de most már 9 meccs, 57 futás vagy 2 kapu szükséges. Kis lépés, de lépés.
