Harmadjára, nagyobb tétnél is Új-Zéland volt a jobb

2025. február 19. – Szerző: Krikettgalaxis

Rövid időn belül harmadszor találkozott egymással egynapos krikettben Pakisztán és Új-Zéland: ezúttal már a mai napon elkezdődött mini-világbajnokság, azaz a Bajnokok Trófeája nyitómeccsén. Ahogy legutóbb kétszer, úgy ma is a vendég szigetországiaké lett a siker.

Az új-zélandi Auckland látképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A krikett, amellett, hogy több évszázados hagyományokat is őriz változatlan formában, más tekintetekben állandó átalakulásban van. Többek között tornák jönnek-mennek, megszűnnek, de esetenként fel is támadnak: ez a helyzet a Bajnokok Trófeájával is, amelyet 1998-ban (akkor még más néven) rendeztek meg először, majd úgy tűnt, a 2017-es lesz az utolsó. Most viszont, 8 év elteltével mégis visszatért – ahogy ezzel egyidejűleg visszatértek a nagy ICC-tornák is Pakisztánba. Hiszen tudják, kedves olvasók, mikor volt utoljára ICC-torna ebben az országban? Bizony, régebben, mint hogy a világ első Bajnokok Trófeáját megrendezték: 1996-ban!

Ehhez természetesen jelentős fejlesztésekre is szükség volt az elavult stadionjaikban: szerencsére az építkezések időben elkészültek, és a mostani trófea előtti utolsó felkészülési tornán már ki is próbálhatták a csapatok a jócskán felújított létesítményeket. Azon a tornán Pakisztán és Új-Zéland játszotta a nyitómeccset és a döntőt is – és most véletlenül a Bajnokok Trófeája első találkozója is köztük zajlott. Akkor mindkét alkalommal a vendégek diadalmaskodtak – de ez most más volt, sokkal nagyobb tétért zajlott.

A hármas torna döntőjéhez hasonlóan szintén Karacsiban rendezett találkozón Pakisztán a dobással való kezdést választotta. Náluk a legnagyobb hír volt, hogy korábbi sérülése után Hárisz Rouf most már játékra alkalmas állapotba került, így ki is szorította a csapatból Fahím Ásrafot. Új-Zéland esetében leginkább Rachin Ravindra játéka volt kérdéses, akit néhány mérkőzéssel ezelőtt csúnyán fejbe talált egy labda a mezőnyben: mára már sokkal jobban volt, de még nem kockáztatták meg a csapatba állítását.

Nem elég, hogy a trófeát megelőző hetekben számos játékos dőlt ki sérülések miatt a különféle válogatottak kereteiből, most a torna is egy újabb sérüléssel kezdődött: már a második labdából, miközben a mezőnyben üldözött egy labdát, Fáhar Zamán bal oldala vagy a háta meghúzódott, így máris egy helyettesítőt kért maga helyett a mezőnybe. A két új-zélandi nyitó ütős, Devon Conway és Will Young volt, akik csak részben bizonyították azt, amit sokan vártak: hogy a pálya ütősbarát. A sebes dobók ellen rendre beütöttek egy-egy négyest játszmánként, de az első pörgető, Abrár Ahmed már gondokat okozott nekik, és nem csak a pontszerzésben: egy csettintős labdával hamar ki is ejtette Conwayt. De az új ember, Kane Williamson meg pont egy gyors dobó ellen búcsúzott alig pár labda múlva: Naszím Sáh kifelé térülő labdáját nem sikerült kivédenie, élezését pedig a kapus elkapta. A folytatásban Young viszont nagyon stabilan játszott, és amikor már az 50-eshez közelített, Pakisztán kezdhette magát kényelmetlenül érezni – ekkor viszont megmentette őket Rouf, akinek a dobásából ha nem is Yougot, de legalább Daryl Mitchellt el tudták kapni: 73/3 a 17. játszmában. Viszont mivel Young még megmaradt, ő folytatta a kitartó harcot, és a félidő felére Tom Latham segítségével már 113/3-ig emelte a csapatot. A most következő, látszólag eseménytelen időszaknak a 34. játszma vetett véget, amikor először egy elkapásgyanú miatt videózást kértek a pakisztániak Latham ellen (nem lett igazuk), aztán a következő labdából két esély is kimaradt: előbb Szalmán Ága elejtette az elkapást, aztán viszont megpróbálta rádobni a kapura, hogy kifutás legyen, de nem sikerült ez sem. Youngnak viszont a következő játszmában sikerült a 100-as, Lathamnek pedig az azt követőben az 50-es, így Új-Zéland már előnyben érezhette magát. A történések viszont nem álltak meg: a 38. játszmában Sáh dobásából Young egy nagy ütését elkapta egy, a mélységből odarohanó mezőnyjátékos. De mivel még 6 kapujuk így is megvolt a végén, az új-zélandiak bátran gyorsíthattak az utolsó 10 játszmában, aminek meg is lett az eredménye: először is Latham 100-asa a 47. játszmában, másodszor Glenn Phillips 50-ese a 49-edikben (amikortól már mezőnybüntetés volt érvényben a lassú játékütem miatt), harmadszor pedig az, hogy Új-Zéland egészen 320 futásig föl tudott jönni a félidő végére (hiába esett ki az utolsó előtti előtti labdából Phillips).

Mivel az elején megsérült Fáhar Zamán szerencsére vissza tudott térni, de csak nem kevés idő elteltével, ezért a szabályok szerint most még nyitó ütősnek nem jöhetett be. Így aztán Bábar Ázam mellett Szaúd Sakíl lett a másik nyitó. És mivel utóbbi túl hamar kiesett (mindössze 6 futással), Zamán még harmadik rendűnek sem léphetett pályára: Mohammad Rizván lett az. És igaz, hogy ő is nagyon kevés ponttal búcsúzott (szintén William O’Rourke dobásából), de azért csak eltelt addigra már 10 játszma, így legalább most már érkezhetett Zamán. Volt is min javítania: a csapat még csak 22/2-n állt, ami Pakisztán valaha volt legrosszabb eredménye lett hazai pályán 10 játszma után... Új-Zéland pedig kiválóan dobott, így pokolian nehéz folytatás várt a zöldekre. Hamar kiderült azonban, hogy az új ütős sem menti meg a csapatot: még futni is nehezen bírt a sérülése miatt, így ő is nagyon akadozva gyűjtötte a pontokat – bár még mindig jobban, mint elődei. Végül a 21. játszmában, 41 labdából elért 24 futással esett ki, miután egy ideje már pörgetők próbálkoztak. Az új ember, Szalmán Ága esetén hamar rezgett a léc – avagy a karó, mert egy Mitchell Santner-labda a 24. játszmában érintette a kéz-karóját, csak a pálca nem esett le. Így viszont ő és a még mindig pályán levő Ázam végre egy jobb társulást tudott összehozni: 30 játszma elteltével már mindketten 40 fölött jártak, a csapat pedig 124/3-nál. A következő dobásból, amikor hosszú idő után visszatért egy varratos dobó (Nathan Smith), Ázam meg is szerezte a maga 50-esét, ám még ugyanebben a játszmában Ága elrontott húzását elkapták, és a következőben a frissen bejött Taijab Táhir is búcsúzott. Ezek után Ázam változtatott a stílusán, és rengeteg idő elteltével ütött egy határt, sőt, mindjárt még egyet is – de aztán számára ennyi volt mára, Santner dobásából őt is elkapták. A hátralevő időben Husdíl Sáh játszotta a főszerepet, aki nagyjából úgy játszott, ahogy a magas rendnek kellett volna: több mint 140-es aránnyal jutott el egészen 69-ig, ám hiába, mert a szükséges pontarány már túl magas volt ahhoz, hogy érdemi esélyük lett volna behozni. A sorvégen még hárman is beütöttek egy hatost, sőt, Rouf hármat is, de ott már mindenki túl gyorsan kiesett, és már a 48. játszmában elfogyott az utolsó ember is. Végül Új-Zéland számára ez igen kényelmes, 60 futásos győzelmet jelentett.

Pakisztán már most nagyon nehéz helyzetbe került: valószínűleg le kellene majd győzniük Indiát, ha tovább akarnának jutni...