Kissé lehangolóra sikerült a BT szuperrangadója
2025. február 23. – Szerző: Krikettgalaxis
Na nem az indiai szurkolók számára: csapatuk ugyanis különösebb megerőltetés nélkül verte az ősi riválist, Pakisztánt a Dubajban megrendezett meccsen. De sem a hangulat, sem az izgalom nem volt az igazi. Az előbbit köszönjük a politikának, utóbbit a játékosoknak.
A maiszúri maharadzsák híres palotája (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Aki követte a közelmúlt eseményeit a Bajnokok Trófeájával kapcsolatban, már unalomig ismeri a történetet, de aki esetleg nem, azok számára egy rövid mondatban leírjuk: az India és Pakisztán közötti feszült politikai viszony miatt, annak ellenére, hogy a torna házigazdája Pakisztán, India összes mérkőzését semleges pályán, az Egyesült Arab Emírségekben rendezik – még ezt a szuperrangadót is. Ami több szempontból is nagyon nagy kár, például azért is, mert tegnap is láthattuk, hogy a lahori közönség egy számukra semleges (bár világszinten hatalmas presztízsű) meccsen, az Anglia–Ausztrálián micsoda tömegekben özönlött a lelátókra és milyen fantasztikus hangulatot teremtettek. Mi lett volna, ha... na, ezt a kérdést továbbmondani sem érdemes :(
Mindkét csapatnak ez volt a csoportkörben a második mérkőzése, így aztán olyan közepes
volt a tét is. Már sokminden eldőlhetett, de még nem matematikailag: még India esetleges győzelme esetén sem jelenthettük volna ki, hogy ők már biztos továbbjutók és Pakisztán biztos kieső, bár mindkét állítás valószínűsége nagyon-nagyon megnőtt volna. Fordított esetben, Pakisztán sikere esetén pedig aztán végképp semmit nem mondhattunk volna a folytatás esélyeiről.
Pakisztán helyzetét tovább súlyosbította, hogy a nyitómeccs elején megsérült Fáhar Zamán az egész tornát ki kell, hogy hagyja: helyére tartalékként Imám ul-Hakot hívták be. Ezen kívül más változás nem történt a 11-ükben, ahogy Indiának sem volt semennyi. A pénzfeldobásnak várhatóan nem sok szerepe volt, mert a körülmények nem igazán változnak itt a meccs végéig, bár az első meccsen mintha picit megnehezedett volna az ütősök dolga a végére. Nem tudjuk, hogy ezért-e, de Pakisztán az ütéssel való kezdés mellett döntött.
És mindjárt az első játszma különlegesre sikerült: Mohammad Samí 5 alkalommal eresztett meg szélesnek nyilvánított labdát! Ilyen, hogy valaki 11-szer próbálkozzon egy játszmán belül, még csak 2-szer történt meg Indiával (amióta rendelkezésre állnak ilyen adatok), és érdekes módon a másik két alkalom is egy játékrész legelső játszmája volt! Samí ezek után még próbálkozott párszor, majd ápolni kellett a jobb lábát (a bokáját vagy a lábikráját), és el is hagyta a pályát. A két nyitó ütős, Imám ul-Hak és Bábar Ázam egyelőre szép lassan, olyan ENN-hez illően haladt előre, és csak a 9. játszma hozta el egyikük, jelesül Ázam végét, amikor Hárdik Pándjá labdáját a kapushoz piszkálta. Aztán még az első erőfölény végére beszállt a támadásba Kuldíp Jádav is, és az ő dobása után egy kifutásból kiesett a másik nyitó is, így az állás 10 játszma után 52/2 volt. Mostantól Szaúd Sakíl és Mohammad Rizván próbálkozott, méghozzá szívósan, de eszméletlenül sok nullás labdát hagyva. 20 játszma után még mindig ők voltak bent, de a csapat csak 79/2-ig jött föl, és 30 játszma elteltével is csak 129/2-n álltak: ez már jelzett egy jobb időszakot, de maradéktalanul elégedettek nem lehettek. A 31. játszmában Sakíl a maga 50-eséig is eljutott, és úgy lehetett gondolni, most már eljön a begyorsítás periódusa – az azonban nem jött el, sőt, Rizván rövidesen ki is esett: előbb egy magasra felütött labdáját Harsit Ráná még elejtette, de két dobás múlva Aksar Patel labdájának Rizván már melléütött, amit a kapuja bánt. Aztán nem kellett már sokat várni Sakíl búcsújára sem: ő Pándjá labdáját húzta meg túl gyengén, és elkapták – ez pedig lényegében megpecsételte Pakisztán sorsát, bár ezt ekkor még nem tudtuk, és nem is lett volna törvényszerű. Előbb Ravindra Dzsadedzsá dobta ki Taijab Táhirt, és csak 35 újabb futás gyűlt össze, amikor Jádav két labdából duplázott: a 43. játszmában így 200/7-et mutatott az eredményjelző. A lelátókon azért időközben összegyűlt egy nagyobb tömeg (óriási fölényben voltak az indiai szurkolók), akiktől most még egy mexikói hullámot is láttunk: talán örömükben, hiszen India nagyon jól állt, és még az utolsó pár játszmában is folytatták a kapuszerzést. Egyedül a 7. rendű Husdíl Sáh jelentett némi fénypontot a pakisztáni éjszakában (átvitt értelemben, hiszen nem Pakisztánban voltunk, és még a Nap sem ment le), aki 38 futásig is eljutott, két hatost is bemutatva (miközben a nála magasabb rendűek között senki nem ütött maximumot), de a csapat így is csak 241-ig vánszorgott el. Azt még nem jelenthettük ki, hogy India innentől kezdve egyértelmű esélyes lett volna, mert azért a talaj térített is, kétsebességes is volt, szóval könnyű kergetésre azért nem számíthattunk.
Ha az imént megemlítettük, hogy igen későn jött az első pakisztáni hatos, hát említsük meg, hogy az első indiai meg nagyon korán: Rohit Sarmá már a 2. játszmában beütötte. Aztán ő is és nyitó társa, Subman Gil is több négyessel is bejelentkezett, de az agresszív üzemmód meghozta a másikfajta
eredményét is: a kiesést. Az 5. játszma végén Sahín Sáh Afrídí egy igen szép begörbülő jorkival találta el Sarmá középső karóját. Gil mellé viszont megérkezett Virát Kohlí, a társulás pedig megvetette a lábát a pályán, de ellentétben a korábbi stabil pakisztáni párral, ők jóval nagyobb aránnyal ütöttek. A 10. játszma végére már 64/1 volt az állás, és igaz, hogy az ezek után dobni bejövő Hárisz Rouf rögtön két veszélyt is teremtett (az egyiknél Husdíl Sáh elejtette az elkapást), de aztán a 13. játszmában Kohlí ünnepelhetett: elérte 14 000-edik ENN-futását, méghozzá 287 játékrész alatt, amivel messze-messze a leggyorsabb lett a világon. (Szacsin Tendulkarnak, az eddigi csúcstartónak 350 játékrész kellett.) Pakisztán most már behozta dobni Abrár Ahmedet is, aki balra csapódó labdákat is szokott dobni: Kohlí legutóbbi 5 meccsén, amikor dobtak ellene balra csapódót, akkor ilyenből esett ki! Most viszont nem igazán jött ki kitérülés a pörgő labdákból – Kohlí nem is esett ki. De Gil mégis! Még mielőtt az 50-esét elérte volna, Ahmed vagy egy csettintőssel, vagy egy ahhoz eléggé hasonló technikájú labdával eltalálta kéz-karó tetejét: szép volt! A dobó reakciója pedig bejárta a világhálót: ölbe tett kézzel nézett az ütősre olyan tekintettel, mintha azt mondaná: Na mi van? Ehhez mit szólsz?
De ez még csak a 18. játszma volt, és Indiának már megvolt a 100 futás... és ami még rosszabb hír volt a zöldek számára: Kohlí és új társa, Srejasz Ajjar megintcsak nagyon jól megmaradt együtt. A 27. játszmában Kohlí elérte az 50-est, a 30. játszma végére pedig (ami egyébként véletlenül pont egy újabb elejtett elkapás utáni pillanatban érkezett el) 160/2 volt az állás. A 37. játszmában Ajjar is megszerezte a maga 50-esét, és bár hamarosan Ajjart Ul-Hak igen látványos mozdulattal elkapta, és a frissen beállt Pándjá is szinte azonnal kiesett, India sikerét most már nem fenyegette semmi: talán csak az volt a kérdés, Kohlínak sikerül-e a százas is. Ez főként akkor vált izgalmas kérdéssé, amikor a 43. játszma elején 4 pont hiányzott a győzelemhez, Kohlí viszont 95-ön állt. Ha 6-ost üt, megvan a százas. Ha duplát üt, és utána egy négyest, akkor is, vagy ha egy szimplát, és társa még egyet, és utána ő egy négyest, akkor is. Végül ez utóbbi sikerült: Kohlí 4-ese vitte tehát őt föl 100-neskiig, egyúttal ez az ütés nyerte meg a végére már egyáltalán nem izgalmas szuperrangadót.
Pakisztán most már csak úgy juthat tovább a csoportból, ha Banglades legyőzi Új-Zélandot, de még akkor sem biztosan... Szóval gyakorlatilag már a búcsúra készületnek. De még India sem biztos továbbjutó: ha kikapnak Új-Zélandtól, és Banglades legyőzi Új-Zélandot és Pakisztánt is, akkor akár még a 3., továbbjutást nem érő helyre is befuthatnak.
