A mai meccs szépen összefoglalta Anglia egész teljesítményét

2025. március 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Két angol vereség után itt jött a harmadik, a legsúlyosabb az összes közül: nem egy szép búcsú a kapitánytól. Ellenben Dél-Afrika, a mai győztes megnyerte a B csoportot, és várja, ki lesz az ellenfele az elődöntőben.

A dél-afrikai kormány székhelye Pretoriában (illusztráció)

A kép szerzője: Hühnerauge (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Anglia már kiesett, Dél-Afrika már továbbjutott, azt pedig most úgysem lehet még szabályozni, hogy ki kivel találkozik majd az elődöntőben – van ennél tét nélkülibb mérkőzés? Na, ez így nem teljesen igaz, csak józan ésszel gondolkodva – nem józannal viszont azt mondhatjuk, hogy van tét, mert ha például Anglia 207 futással legyőzné Dél-Afrikát, akkor az NFA miatt az afrikaiak mégsem jutnának tovább, Afganisztán viszont igen. De gyorsan felejtsük el ezt a gondolatot: Anglia 207 futással nyer? Egyáltalán: Anglia nyer? Miféle eretnekség, hogy ilyen jut eszünkbe?

Na jó, félre a szarkazmust, tanúsítsunk több tiszteletet a krikett őshazája iránt. Most pár rosszul sikerült meccs (na jó, nem is annyira pár) még nem jelenti azt, hogy itt lenne a vég számukra, és teljesen gyengévé váltak volna. Sőt, most, hogy számukra már úgysincs miért küzdeni, csak a büszkeségért és a statisztikáért, talán most fognak tudni a legfelszabadultabbak lenni. És ne feledjük a tegnap befutott hírt sem: Jos Buttler, a már közel három éve tevékenykedő fehér labdás kapitányuk bejelentette lemondását, így neki ez lesz a búcsúmeccse kapitányként – ki tudja, lehet, hogy ez is ad egy plusz löketet az európai csapatnak?

Anglia helyzetét viszont súlyosbítja, hogy a múltkori meccsen még Mark Wood is megsérült – helyére ma Saqib Mahmoodot tették be a csapatba. Dél-Afrika viszont inkább erősödött az előző meccséhez képest: azt akkor Heinrich Klaasen egy apróbb sérülés miatt még kihagyta, de mára már teljes értékű volt, és be is került a 11-be, csakúgy, mint Tristan Stubbs – míg két megbetegedett játékos, Tony de Zorzi és Temba Bavuma hiányzott. Mivel a szokásos kapitány Bavuma volt, őt is helyettesíteni kellett ezen a poszton: Aiden Markram tette meg ezt.

A helyszín ezúttal Karacsi volt, Pakisztán déli részén, ahol szerencsére szép napsütéses idő volt. A lelátók viszont szinte kongtak az ürességtől: a helyieket ennyire nem érdekelték még ezek a világsztárok sem, ha már nem volt igazi tét? Vagy mi történhetett? Tavaly a PSL-ben az volt a kifogás, amikor a Karacsiban tapasztalt alacsony nézőszámokat elemezték, hogy a régi stadionban rossz a lelátói élmény, de ez most nem lehetett magyarázat, hiszen azóta jócskán felújították a létesítményt...

Az angolok az ütést választották, és nyitónak természetesen Phil Saltot és Ben Duckettet küldték be. Salt már az első játszmában két négyessel jelezte a szándékukat, de még ugyanennek a játszmának a végén Marco Jansen dobását a középpályáshoz élezte, aki elkapta. Jöhetett a harmadik rendű Jamie Smith, akiről már a torna előtt sok szurkoló úgy vélekedett: nem ez a pozíció való neki – és a két balul sikerült meccse után szegénynek ma még balabbul sült el a dolog: Jansen a 3. játszmában kacsával ejtette ki... Azon kevéske angol ütősök egyike, aki még használható eredményeket ért el a közelmúltban, Duckett, viszont ma is elkezdte a menetelését – csakhogy 24 futás után Jansen őt is megállította, miután az ütőjének az elülső éléről visszakerült a labda a dobóhoz, aki el is kapta: Jansen már most útban volt afelé, hogy majd megválasszák a meccs emberének! Az első erőfölény végéig (bár Jansen még dobott addig) viszont már nem született újabb kapu, és a másik megbízható ütős, Joe Root, valamint a kapitányi poszt (talán) várományosa, Harry Brook 62/3-ig eljutatta a csapatot a 10. játszma végére. Sőt, ez a társulás a 15. játszmában már a közös 50-ig is eljutott, és úgy tűnt, Anglia akár most már meg tudja szilárdítani a játékát, és össze tud hozni valami szép eredményt. Ám a 17. és a 18. játszma hirtelen szertefoszlatta ezeket az elképzeléseket: mindkét ütős kiesett gyors egymásutánban! Az első, Brook kiesése egyébként egy szemet gyönyörködtető elkapásnak volt köszönhető, amelyet Jansen követett el a mélységi középpályán: a mezőnyjátékos 28 (!) métert futott a labdáért a zárt hosszúról, majd elvetődve szerezte meg a labdát. De azért a másik sem volt csúnya, amikor Wiaan Mulder kidobta Rootot – igaz, nem csont nélkül, mert a labda érintette az ütőjátékos lábát is. Most a Buttler és Liam Livingstone páron lett volna a teher, pontosabban volt is, de nem sokáig: Livingstone hamar elvesztette a türelmét, kilépett a vonala elé egy nagy hatossal próbálkozva, de teljesen elrontotta, és leverés lett a vége: 114/6 a 21. játszmában! És nagyon sajnáljuk, kedves angol szurkolók, de másról ezek után sem tudunk írni, mint egy újabb kiesésről: a 26. játszmában már a 8. rendű Jamie Overton is a múlté lett – most Lungi Ngidi látványos, vetődéses elkapása által. A meccs már nagyon kezdett elúszni az angolok számára, de azért még egy utolsó nagy harcba belekezdtek: Buttler és Jofra Archer egy olyan hosszú sorozatot indított el, hogy abban már másvalamiről is érkezett hír, nem csak kiesésről: Markram combsérüléséről. A dél-afrikai szövetség időközben közölte: a játékos elhagyta a mezőnyt, és az első félidőben nem is tér vissza, ütni pedig csak akkor fog, ha tényleg szükség lesz rá. De ahogy szinte minden jónak, úgy ennek a párnak is vége szakadt egyszer: a 35. játszmában, amikor Archer esett ki ismét egy Jansen-elkapásból. És innentől már az utolsó két kapu is pillanatokon belül megszületett: Anglia nem hogy az 50, de még 40 játszmát sem tudott lejátszani, és nem hogy 300 vagy 250, de még csak 200 futása sem gyűlt össze! Csak 179. Ami egyben azt is jelentette, hogy Dél-Afrika most már matematikailag is továbbjutott, Afganisztán pedig nem.

A második játékrészben Ryan Rickelton mellett Tristan Stubbs jött ki nyitónak, aki ENN-ben (sőt, bármilyen A-listás krikettben) még soha nem volt nyitó ütős – és most sem alapozta meg a jövőjét ebben a pozícióban, ugyanis a 3. játszmában, 0 pont megszerzése után Archer dobását ráütötte a saját kapujára... (Archernek egyébként volt is min javítania: az első játszmában 4 alkalommal dobott széles labdát, így 1 játszma után 5/0 volt az állás úgy, hogy az ütősök egyetlen futást sem gyűjtöttek.) De még mielőtt Anglia túlzottan fellelkesülhetett volna a gyors kapu miatt, Rickelton és Rassie van der Dussen kissé lehűtötte a kedélyeket, ugyanis jópár négyessel gyorsan 47-ig emelték Dél-Afrikát. Igaz, ekkor Archer megint javított az eddig teljesítményén (azóta is volt újabb széles dobása amúgy), és kidobta Rickeltont is – de most meg Van der Dussen és Heinrich Klaasen párja állt össze tartósan, sőt, még jóval tartósabban, mint ez az iménti társulás. 10 játszma után 58/2-re álltak, és haladásukat csak egy fekete macska zavarta meg egy pillanatra, amely a 14. játszma előtt szaladt be a pályára, a rövid hármas irányába, de aztán lekergették. Dél-Afrika pedig a cél lekergetése irányába tett újabb lépéseket (miközben a 16. játszmában újra feltűnt a pályán a macska): a 18. játszmában a társulás már a közös 50-et is elérte, a következőben a csapat a 100-at, a 21-edikben Klaasen az egyéni 50-est, a 25-ödikben pedig Van der Dussen is a magáét. És amikor már csak 6 futás hiányzott Dél-Afrika győzelméhez (22 játszmából, ismételjük, játszmából, nem dobásból!), és azt hittük, pillanatokon belül itt a vége, Adil Rashid még egy utolsó szépségtapaszt helyezett az eredménylapra Klaasen kiejtésével – de az eredmény szempontjából ez már nem osztott, nem szorzott, 3 labdával később beteljesült a sors.

A csoportból tehát Dél-Afrika és Ausztrália jutott tovább – de melyikük küzd meg majd Indiával az első elődöntőben? Mivel ez csak holnap (vasárnap) derül ki, viszont a meccs kedden lesz, ezért az a szokatlan döntés született, hogy mind Dél-Afrika, mind Ausztrália játékosai elutaznak Dubajba, aztán amelyikükről holnap kiderül, hogy mégsem lesz érintett kedden, visszarepül Pakisztánba, a második elődöntő helyszínére! Ki hallott már ilyet? De krikett, mi így szeretünk!