India kerekedett felül a dobók meccsén

2025. március 2. – Szerző: Krikettgalaxis

Két ötös zsákmányt is láthattunk a Bajnokok Trófeájának mai, utolsó csoportmeccsén, amikor is a két veretlen együttes, Új-Zéland és India találkozott a csoportelsőségért. Végül a viszonylag alacsony pontszámokat hozó találkozón India bizonyult jobbnak.

Csennai talán legismertebb épülete, a központi pályaudvar (illusztráció)

A kép szerzője: MrPanyGoff (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Két, már továbbjutott csapat, a csoportkör utolsó meccse – most lehetett volna taktikázni, hogy kivel szeretnének találkozni az elődöntőben. De egyrészt érdemes? Lehet azt mondani, hogy Dél-Afrikával előnyösebb dolog összefutni, mint Ausztráliával? Másrészt ha valaki esetleg úgy gondolná, hogy érdemes, akkor vereségre kellene játszania, ha Dél-Afrikát szeretné ellenfélül kapni. Azért ország-világ előtt vereségre játszani meg mégiscsak durva, nem? Esetleg azt lehetett volna megtenni, hogy tartalékembereket hívnak be, pihentetik a legjobbjaikat, és velük harcolnak úgy, ahogy tudnak, és legfeljebb ha tényleg kikapnak, akkor nem keserednek el annyira. De még egyszer mondjuk: mivel Dél-Afrika és Ausztrália közül nem nagyon van jobb ellenfél, de még csak kevésbé rossz sem, így ezt az első bekezdést igazából elég fölösleges dolog is volt megírni. De most már nem töröljük ki.

Ryan ten Doeschate, India segédedzője azt már pénteken elmondta, hogy legfontosabb dobóik nem biztos, hogy ma kihasználják a 10 játszmás kvótájukat, hogy így pihentessék őket. Virát Kohlín viszont nem volt mit pihentetni, így ő ma játszotta 300. ENN-meccsét, 22-edikként a világon. Egy ilyen 22-es számban nincs sok különlegesség, de ha belegondolunk, hogy manapság mennyire megritkultak az ENN-ek, Kohlí kortársai közül pedig a 270-es tartományban járnak ketten, közelebb nem, akkor feltehetjük a kérdést: lehet, hogy ő az utolsó a világon, aki elért 300-ig? Persze soha ne mondd, hogy soha, lehet, hogy pár év(tized) múlva újra besűrűsödnek az ENN-meccsek a világon, ki tudja?

Ha már India összeállításáról volt szó: a pénzfeldobáskor (amelyet elvesztettek, és így ütésre kényszerültek) kiderült, hogyan döntöttek: csak egyetlen gyors dobójukat pihentették, Harsit Ránát, aki helyett egy (balra) pörgető, Varun Csakravartí érkezett, annak ellenére, hogy a sok balkezes új-zélandi ütős jelenléte miatt a szakértők inkább egy jobbra pörgetőt vártak volna. Risabh Pant, akit pénteken hosszabb ideig láttak gyakorolni egy hálóban, végül nem játszott ma. Új-Zélandnál is egy csere történt: Devon Conway helyére az a Daryl Mitchell került be, aki a Banglades elleni meccset betegség miatt még kihagyta.

Az első félidő elején Rohit Sarmá és Subman Gil jött ki ütni, Új-Zéland pedig már a legelejéről fogva elég sok veszélyt tudott teremteni a gyors labdákkal. És ez már a 3. játszmában kapuvá érett, amikor Gil elmért egy labdát, és LKE lett belőle: hiába kért videót, az eset egyértelmű volt. Ezt a kaput egyébként Matt Henry szerezte, de aztán a 6. játszmában a következőt már Kyle Jamieson: ekkor Sarmá húzott bele rosszul a dobásba (talán lassabban jött a labda, mint ahogy várta), és elkapták – ahogy Kohlít is a következő játszmában. Ez az elkapás azonban más volt, mint az előző: Kohlí egy nem is rossz ütést mutatott be, ami bármikor máskor simán négyesre ment volna a hátsó csúcs jobbján, de ma Glenn Phillips volt ott a mezőnyjátékos, aki egy elképesztő vetődéssel, repülés közben egy kézzel lekapta a levegőből a labdát! 30/3: India máris kisebb bajba került. A következő társulást Srejasz Ajjar és Aksar Patel alkotta, és velük már jóval kevesebb esemény történt – pontosabban sok, mert sokáig voltak bent, de kevés olyan, ami veszélyes lett volna rájuk nézve. 10 játszma után 37/3-on álltak, és bár elég kevés határt ütöttek, a 20. játszma után már 78/3-ra álltak. Ebben az időszakban Új-Zéland már áttért a csupa lassú labdával való támadásra, de sokáig az sem hozott eredményt: India a 25. játszmában elérte a 100-at, a 28-adikban pedig Ajjar az egyéni 50-est. És amikor már úgy nézett ki, a pár eljut a 30. játszma végéig is, és esetleg Patel is megszerzi az ötvenesét, akkor Rachin Ravindra közbeszólt: az amúgy indiai származású, de új-zélandinak számító dobó labdáját elég rosszul, a felső élével találta el, így elkapás lett a vége. Így 30 játszma után 130/4 volt az állás, jöhetett volna a gyorsítás. Olyan nagyon azonban mégsem jött. Ajjar is maradt viszonylag lassú, és az új ember, Kannaur Lokes Ráhul is 80 alatti aránnyal teljesített. De ez a lassú Ajjar is csak eljutott 79-ig a 37. játszmára: igaz, akkor egy rövid labdát rosszul húzott meg, és őt is elkapták. A 40. játszmáig még Ráhul is kiesett, az Ajjar utáni új ember, Hárik Pándja pedig szintén szenvedősen kezdett: az állás ekkor 185/6 volt, mintha visszacsöppentünk volna az 1990-es évekbe! A 200-at a 43. játszmában érték el, de olyan igazi gyorsításra ezek után sem voltak képesek: csupán a 49. játszma volt az, amikor Jamieson ellen Pándjá beütött egy 4–4–6-ot, aminek is köszönhetően azért csak összejött a végére egy talán használható 249-es eredmény. Itt a végén egyébként Henry három kaput is szerzett, így összességében meglett neki az ötös zsákmány is.

A második játékrészt Will Young és Rachin Ravindra kezdte, és a legtürelmetlenebb indiai szurkolók már bizonyára elkezdték magukat kényelmetlenül érezni, amikor már majdnem 4 játszma eltelt, és még mindig ők voltak bent – hiszen Indiának gyors kapukra lett volna szüksége egy ilyen közepes eredmény megvédéséhez. Szerencséjükre aztán Ravindra elhibázta a reakciót Pándjá rövid labdájára, Patel pedig a kezdeti bizonytalankodása után elvetődve mégis el tudta kapni. A harmadik rendbe Kane Williamson jött be, akit 18 futás után a 11. játszmában esély lett volna elkapni, de Ráhul elejtette az esélyt. A bosszankodás azonban nem tartott sokáig: igaz, hogy nem Williamson, de legalább Young kiesett három labda múlva, amikor Csakravartí dobását ráélezte a saját kapujára. Aztán ahogy India három, úgy most Új-Zéland két elvesztett kapu után stabilizálta magát hosszabb időre: Williamson és Mitchell nem túl gyorsan ugyan, de például a 20. játszma végéig is eljutott együtt (80/2), és a 25. játszma után, 93/2-nél is még ők voltak bent. És csak ezek után esett ki Mitchell LKE-vel, amit hiába videóztak (a labdanyomonkövetés egyébként bosszantóan hosszú várakozás után jelent meg a képernyőn), egyértelmű volt. De Williamsonnal nem bírt egyik dobó sem: a 27. játszmában meglett neki az 50, és a 30. játszma végére Tom Lathammel már 125/3-ig jutottak el – eddig izgalmas, kiegyenlített meccs volt! A következő 10 játszma viszont kizökkentette az egyensúlyból: azt ugyan nem állíthatjuk, hogy záporozni kezdtek a kapuk, de azért pár játszmánként egy-egy csak elveszett. Előbb Latham búcsúzott, aztán (mivel Ráhul ismét elejtette Williamsont) Phillips, hamarosan pedig Michael Bracewell is – utóbbi két kapu egyébként Csakravartí nevéhez fűződött, aki így tehát már 3-nál járt. 40 játszma után így már 165/6 volt az állás, és ez már elég nehéznek tűnt Új-Zéland számára – hát még úgy, hogy pár dobás múlva elvesztették talán utolsó reménységüket, Williamsont is: a 81-nél járó ütős bőven kint volt a vonalán, amikor a kapus leverte. Mitchell Santner még pár gyors határral próbált valami lelket önteni a megfogyatkozott csapatába, de a 45. játszmában Csakravartí kétszer is lecsapott, ötös zsákmányt szerezve, és innentől már csak percek kérdése volt, hogy a 10. ember is kiessen: a korábban sokáig szoros állás ellenére végül a különbség egész jelentős, 44 futás lett.

Mindez azt jelenti, hogy kedden (holnapután) India Ausztráliával találkozik itt, Dubajban, aztán másnap Lahorban Dél-Afrika és Új-Zéland csap össze a döntőért.