Eseménydús volt a Karib-térség–India teszt 4. napja
2023. július 24. – Szerző: Krikettgalaxis
Az elején a második játékrészben tartottunk, most már a negyedikben: a kettő között India gyorsan lezavart egy Húsz20-ashoz hasonlító játékrészt is, és jelenleg 288 futással vezet. A karibiaknak még 8 kapuja áll.
A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Előző nap (meg még azelőtt is) a Karib-térség igen lassú haladását figyelhettük meg: egyértelmű volt, hogy az első teszt súlyos veresége után most inkább megpróbálnak döntetlenre játszani. Ez a taktikájuk azonban a mai nap elején csődöt mondott: a mai 4. dobásból Mukes Kumár máris kaput szerzett, aztán pedig jött Mohammad Szirádzs, és gyorsan kivégezte a maradék négy ütőst is. Nem véletlen, hogy a tegnap este kikért új labdával az indiaiak inkább nem akartak pörgetni, amikor a bíró a rossz fényviszonyok miatt azt ajánlotta nekik: vagy pörgetnek, vagy vége az aznapi játéknak. Összességében ma reggel 8 játszma sem kellett ahhoz, hogy az utolsó 5 kapu elfogyjon.
De mivel már a 4. napon jártunk, és a továbbjátszást azért sikerült elkerülnie a hazaiaknak, így Indiának valami gyors, agresszív játékra volt szüksége, hogy biztos előnyt tudjon kialakítani és még sok ideje legyen a várhatóan ismét védekezésre beálló ellenfél ellen. És ez így is történt! Rohit Sarmá és Jasaszví Dzsájszvál teljesen bevadult, és az első 10 játszma alatt 90 futást gyűjtött össze! Sarmá hamarosan kiesett, de ahogy ezen a teszten már kétszer is megtörtént, rögtön egy kapu után esni kezdett az eső... Így nagyjából 11:40-től 12:50-ig állni kényszerült a játék. De a folytatás sem tartott sokáig, 13:10 körül újra eleredt, és csak 14:45-kor lehetett folytatni. Ez alatt már a teaszünetet is megtartották.
Ekkor már Subman Gil és Ísán Kisan ütött, akik egy picit lassabban ugyan, de tesztmérkőzéshez képest mégis gyorsan haladtak, így a 24. játszma elejére elérték a 167 futást, ami 350 pontos előnyt jelentett. Búcsúzóul ezek után még ebben a játszmában Kisan gyorsan ütött két 6-ost, így az 50-es is meglett neki, majd a kapitány, ahogy várható volt, lezárta játékrészt. A teljes negyed során a csapat pontaránya 7,54 volt!
15:30-kor kezdődött volna a negyedik játékrész: már az ütősök is kijöttek, de újabb zápor kezdődött... ezúttal viszont csak 12 perc veszett el. Szirádzs egyébként úgy kezdte meg a negyedet, hogy a 2. játékrész végén utolsó 2 dobásából 2 kaput szerzett, így lényegében mesterhármas kapujában állt: ez azonban most nem jött össze, sőt, a gyors dobók ellen most ismét jól védekeztek a karibiak, talán azért, mert a gyors labdák most nem görbültek annyira, mint reggel. De már az ősember is tudta, hogy védekezéssel nem jönnek a pontok: ezúttal is így volt. Volt olyan szakasz, amikor 16 pöttyös labdát láthattunk egymás után, Tagenarine Chanderpaul pedig hiába nézett szembe a nap végére már 98 dobással, mindössze 24 futással állt, de néhány játszmával korábban volt ez 54 dobásból 3 pont is...
Viszont két kaput így is elvesztettek a hazaiak, ezúttal Ravicsandran Asvin lassú dobásaiból. A nap végére hátrányuk 289 futásra csökkent, de vajon ki tudják ezt védekezni holnap? Érdekes nap várható, az biztos. Az előrejelzések szerint egyébként ismét lehetnek esők, de nem olyan egész naposak, mint például Manchesterben a Hamvakon...